Társadalom
Egészségügy
„Nálunk a csapatmunka életet menthet” - Poroszkai German Istvánnal, az Év Mentősével beszélgettünk
Huszonkét évesen egy szívritmuszavar miatt rosszul lett, mentősként dolgozó barátja juttatta őt kórházba – így tapasztalhatta meg Poroszkai German István, milyen fontos feladatot látnak el a szirénázó életmentők. Immár harminc éve ő is a mentőszolgálat munkatársaként dolgozik, idén pedig az Egészséghősök pályázat Év Mentőse díját is átvehette.
Ingyenes és életet menthet, mégsem járunk szűrésekre
A felnőtt magyar lakosság döntő többsége számára fontos az egészség tudatos megőrzése – elméletben. Ennek érdekében a legtöbben vitaminokat és egyéb gyógyhatású készítményeket szednek, illetve van, aki rendszeres testmozgással és egészséges étkezéssel figyel oda magára. Ez mindenképp pozitív, azonban szűrővizsgálatokra még mindig nagyon kevesen járnak – derült ki egy friss felmérésből.
Teljesen bizonytalan, mi lesz a védőnőkkel júliustól
Egyes önkormányzatok nagy energiákat fektettek abba, hogy jól működő védőnői szolgáltatásokat nyújtsanak: szolgálati lakást, különféle juttatásokat ajánlottak, ám az egészségügyi törvény módosításával nyár közepén kikerülnek a védőnők az önkormányzatok fennhatósága alól. A változásnak nem mindenhol örülnek, és a tekintetben is vannak kételyek, hogy az egységes bérezéssel biztosan jobb lesz-e majd a védőnőknek.
A nap első felében lehetnek átmenetileg felhősebb tájak is, ezt követően döntően napos idő várható fátyol- és gomolyfelhőkkel, majd az esti órákban északnyugat felől ismét megnövekszik a felhőzet. Elsősorban a Dunántúl északi kétharmadán fordulhat elő kisebb eső, zápor, a nyugati határszélen akár zivatar is. A változó irányú szelet élénk lökések kísérhetik.A legmagasabb nappali hőmérséklet 27, 32 fok között valószínű. Szerdán nem érvényesül fronthatás, pihenhet a frontérzékenyek szervezete.