Tippek, hogy ne rontsa el a nyarat a körömgomba

Az egyik leggyakoribb panasz, amellyel az emberek bőrgyógyászhoz fordulnak, a láb- és körömgomba. Az érintettek többsége ráadásul éppen nyáron keresi fel panaszaival a szakembert – egyrészt azért, mert a nyitott lábbelik miatt láthatóvá válnak a lábat elcsúfító elváltozások, másrészt pedig a strandolás és a lábizzadás is melegágya az ilyen fertőzéseknek. Mutatjuk, mit tehetsz, hogy a te nyaradat ne rontsa el a körömgomba.

A láb gombás fertőzése igen gyakori bőrgyógyászati panasz, amelyet megelőzni sokkal egyszerűbb, mint teljesen kikezelni, hiszen gyakran kiújulhat. Ahogy már betegségleírásunkban is olvashattad, a körömgomba egyértelmű jele, ha a körmöd megvastagodott, elsárgult, valamint morzsalékossá vált. A probléma a zárt, rosszul szellőző cipők, valamint a műszálas harisnyák és zoknik elterjedése miatt szinte mindenkit érint életében legalább egyszer – igazi civilizációs betegségről van szó.

színesre kifestett lábkörmök
Még a legszebb szandálban sem mutatnak jól az elsárgult, megvastagodott körmök. Fotó: Getty Images

Több oka is lehet annak, hogy elkapod

A probléma egyik forrása a zárt, rosszul szellőző cipő, valamint a műszálas harisnya és zokni viselése. Mindezek ugyanis tökéletes – sötét, meleg és nedves – környezetet teremtenek a gombák elszaporodásához. Sokan azonban az uszodák és strandok nyilvános öltözőiben vagy tusolóiban kapják el a fertőzést, mert nem viselnek papucsot, illetve a fürdőzés után nem gondoskodnak lábuk megfelelő megszárításáról.

„De a körömszalonokban is elkaphatjuk, ha az ott használt eszközöket nem megfelelően fertőtlenítették” – mutatott rá közelmúltbeli Facebook-posztjában a kismarosi Málnalevél Patika. Mint írták, a gomba a közösen használt törölközőn, ágyneműn vagy ruhadarabokon keresztül is terjedhet. Felhívták a figyelmet továbbá arra, hogy a teljes kezelés akár hónapokig is eltarthat, így valóban a kockázatcsökkentés a legjobb, amit tehetsz.

Így előzd meg a körömgombát

A bejegyzéshez mellékelt infografikán néhány jótanácsot is összegyűjtöttek, amelyek neked is sokat segíthetnek a körömgomba megelőzésében.

tippek a körömgomba megelőzéséhez

Mint láthatod, a szakértők szerint nem jó, ha mindennap ugyanazt a cipőt viseled, érdemes inkább naponta váltogatni. Ha zoknit vásárolsz, válaszd a pamutból vagy gyapjúból készült darabokat. A papucsodat sose hagyd otthon, amikor strandolni indulsz. Ami pedig a kisollódat, zoknidat és törölköződet illeti, inkább nevezzenek irigynek, de ezeket nem ajánlott megosztani másokkal.

Tényleg gyakoribb nyáron a körömgomba? Hogyan előzhető meg, és mit tehetsz, ha már megtörtént a baj? Mutatjuk a válaszokat!

Fontos tudni, hogy a tévhittel ellentétben nem csak a lábkörmök gombásodhatnak. A kézkörmök megfertőződésének kockázatát jelentősen megnöveli, ha műkörmöt viselsz és/vagy ha rágod a körmeidet – figyelmeztettek a posztban.

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

Ezt az italt senkinek sem ajánlja a szívsebész – Már kis mennyiségben is növeli a vérnyomást
citromos víz
Kiderült az igazság a citromos vízről – Így hat valójában a szervezetre
D-vitamin
Meglepő, melyik vitamin az emésztés rejtett támasza – Hiánya hamar panaszokat okoz
Azonnali hatállyal kivonták a forgalomból ezt a gyógyszert – a betegektől is visszakérik
pajzsmirigy-alulműködés
Korai tünetek, hogy kevés hormont termel a pajzsmirigy – Erre figyelj nőként
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Hidegfront
Maximum: +30 °C
Minimum: +15 °C

Sok napsütésre számíthatunk a nagyrészt felhőtlen vagy kissé fátyolfelhős égbolt mellett, így csapadék sem lesz. Az északi, északkeleti szelet nagy területen kísérhetik élénk lökések, de az északkeleti megyékben egy-egy erős lökés is lehet. A legmagasabb nappali hőmérséklet 27 és 32 fok között alakul, míg késő estére 18 és 25 fok közé hűl le a levegő. Gyenge hidegfrontra készülhetnek szerdán az arra érzékenyek.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
A horzsolásra hintőport kell szórni. Igaz vagy hamis? – Teszteld a sebkezelési tudásod! Bár egy kisebb sebet látszólag egyszerű ellátni, de könnyű hibázni is. Töltsd ki sebkezelési kvízünket, és derítsd ki, mennyire vagy tisztában az alapvető elsősegélynyújtási szabályokkal!
kvíz
„Lehet hogy demiszexuális vagyok?” – Ezzel a 8 kérdéssel kiderítheted A vonzalom nem mindenkinél működik ugyanúgy. Egyeseknél csak azután jelenik meg, hogy valódi érzelmi kötelék alakult ki bennük – ők a demiszexuálisak. Vajon te is közéjük tartozol? Most kiderítheted.