17 millió gyermek köszönheti az életét a védőoltásoknak

A védőoltások komoly betegségektől védhetik meg a gyerekeket.

Tizenhét millió gyermek életét mentették meg a védőoltások 2000 óta – közölte keddi jelentésében a Gavi nemzetközi vakcinaszövetség. A közlemény kiemeli: ez annak köszönhető, hogy az elmúlt 23 év alatt több mint egymilliárd védőoltás beadását támogatták világszerte, a járványidőszakokban és sürgősséget igénylő helyzetekben egyaránt.

Súlyos betegségektől védhetnek az oltások

A Gavi adatai szerint a koronavírus-járványnak betudható kétéves csökkenést követően tavaly ismét emelkedett a védőoltás-ellátottsága abban az 57 országban, amely a szervezet támogatását élvezik; továbbá úgy látják, hogy az emelkedés történelmi magasságba emelheti a közeljövőben az átoltottsági szintet. A vakcinaszövetség a gyerekeknek beadandó alapvető védőoltásokon kívül olyan betegségek elleni oltóanyagkészletekkel is rendelkezik, mint a kolera, a sárgaláz, a fertőző agyhártyagyulladás és az Ebola-vírus okozta betegség.

vakcina, oltás
Rengeteg gyermek életét mentik meg a védőoltások. Fotó: Getty Images

A Gavi ezen kívül jelentős szerepet játszott a COVAX, azaz a koronavírus-vakcinákhoz való méltányos hozzáférést célzó világméretű kezdeményezés létrejöttében. A COVAX a szegény országok lakosságát látta el oltóanyaggal, és a jelentés szerint a mintegy kétmilliárd dózis kiosztásával 2,7 millió ember életét mentették meg 92 szegény országban. A Vakcinaszövetségben adományozó és segélyezett országok, ENSZ-szervezetek, a Világbank, oltóanyaggyárak és magánalapítványok működnek együtt.  

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

65 év felett ilyen gyakran érdemes zuhanyozni: ezt tanácsolják a szakértők a bőr védelmére
Nagy változás az egészségügyben: vasárnaptól megszűnik az NNGYK – Mutatjuk, mi jön helyette
alvás
6 fontos érv, amiért érdemes banánt enni este – Így időzítsd a szakértők szerint
Így fokozhatod a magnézium alvásjavító hatását: mutatjuk, mivel érdemes kombinálni
omega-3
Sokan szednek omega-3-at, de kevesen tudják: ezekkel a tápanyagokkal együtt még hatékonyabb lehet
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +11 °C
Minimum: -2 °C

Az éjszaka képződő párásság, ködfoltok a délelőtt folyamán feloszlanak, és túlnyomóan derült lesz az ég. Az ország északkeleti felén lehet a déli, kora délutáni órákban átmeneti kisebb felhősödés. Csapadék nem várható. Az északkeleti szelet az Alföldön élénk, a Zemplén térségében olykor erős lökések kísérhetik.A legmagasabb nappali hőmérséklet 7 és 13 fok között valószínű. Anticiklon határozza meg az orvosmeteorológiai helyzetet, fronthatás nem várható.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

7 kérdésből kiderül, felismered-e az influenza jeleit – Felkészültél a szezonra? A tél közeledtével egyre fokozódik az influenza terjedésének kockázata. Felismernéd a fertőzés tüneteit? Kvízünk segítségével most tesztelheted tudásodat!
kvíz
Szakértő vagy a bőrápolásban, ha meg tudod csinálni ezt a kvízt – Csupán 7 kérdésből kiderül A bőr és a táplálkozás kapcsolata szorosabb lehet, mint gondolnánk. Egyes tápanyagok támogathatják a bőr egészségét, míg bizonyos ételek és italok kedvezőtlenül hathatnak rá. Töltsd ki kvízünket, és derítsd ki, mennyit tudsz a bőrbarát étrendről!