Még egy hétig kórházban tartják Ferenc pápát

Ferenc pápa szerdai sérvműtétje után vélhetőleg az egész jövő hetet a Gemelli kórházban tölti majd – ismertette Sergio Alfieri sebészorvos.

Elővigyázatosságból arra kérték a pápát, hogy sérvműtétje utáni lábadozásának első részét töltse a kórházban. A katolikus egyházfő gyógyulásának elősegítése érdekében javasolták ezt, ő pedig beleegyezett – közölte Alfieri. Emellett azt is tanácsolták a pápának, hogy hagyja ki a vasárnapi áldást, amelyet a kórházi erkélyről osztott volna, hogy ne terhelje meg a hasfalát.

Ferenc pápa orvosa
Sergio Alfieri olasz sebészorvos (b), Ferenc pápa orvosa sajtótájékoztatót tartott a római Gemelli kórházban június 10-én. Fotó: MTI/EPA/ANSA/Claudio Peri

Háromórás műtéten esett át

A Szentszék tájékoztatása szerint Ferenc pápa szerdán háromórás beavatkozáson esett át a római Gemelli klinikán egy bélfali sérv miatt, amelyet egy 2021-ben elvégzett műtét okozhatott. Ez a harmadik eset a 2013-as megválasztása óta, hogy a jelenleg 86 éves egyházfő kórházi ápolásra szorul. A Vatikán közlése szerint a pápa magánaudienciáit és nyilvánosság előtti megjelenéseit június 18-ig törölték.

„Mikor csináljuk a harmadik műtétet?”

A beavatkozás után egyébként azt közölte az orvos, hogy sikeres volt Ferenc pápa elvégzett sérvműtétje, a katolikus egyházfő éber és jól van. A pápa állítólag olyan jó hangulatban volt, hogy megkérdezte: „Mikor csináljuk a harmadik műtétet?”.

Matteo Bruni szentszéki szóvivő elmondása szerint Ferenc pápa köszönetet mondott mindazoknak, akik jókívánságokkal halmozták el és mielőbbi felépülését kívánták.

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

folyadékpótlás
Életkorod alapján ennyi vizet kell innod naponta – Íme a teljes táblázat
alvás
6 fontos érv, amiért érdemes banánt enni este – Így időzítsd a szakértők szerint
Nagy változás az egészségügyben: vasárnaptól megszűnik az NNGYK – Mutatjuk, mi jön helyette
Hasnyálmirigy-gyulladás: ez segít meggyógyulni magyar kutatók szerint – Mutatjuk, min kell változtatni
Heti három alkalom már csökkenti a vérnyomást: ez a mozgásforma az egyik leghatékonyabb
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +10 °C
Minimum: -3 °C

Általában kissé felhős, száraz idő várható, de a Dunántúlon lehetnek felhősebb körzetek is - elsősorban a nyugati megyékben. Gyenge vagy mérsékelt lesz a légáramlás. Késő este -5 és +6 fok között alakul a hőmérséklet, elsősorban a kevésbé felhős északkeleti országrészben, esetleg északnyugaton fagyhat. Anticiklon alakítja időjárásunkat, fronthatás ma sem várható.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Édeset, sósat vagy savanyút kívánsz? 6 kérdésből kiderül, mit üzen a tested A csoki, a chips vagy a savanyúság után sóvárogsz? Emögött nemcsak megszokás vagy stressz állhat, bizonyos esetekben tápanyaghiány, hormonális változások vagy életmódbeli tényezők is szerepet játszhatnak.
7 kérdésből kiderül, felismered-e az influenza jeleit – Felkészültél a szezonra? A tél közeledtével egyre fokozódik az influenza terjedésének kockázata. Felismernéd a fertőzés tüneteit? Kvízünk segítségével most tesztelheted tudásodat!