Orvoshiány: továbbra sem javul a mosonmagyaróvári kórház helyzete

Korábban a helyiek aláírásgyűjtéssel és tüntetéssel próbálták felhívni a figyelmet arra, hogy a mosonmagyaróvári Karolina Kórház több osztálya nem működik, és nagy az orvoshiány. Az Országos Kórházi Főigazgatóság szerint azonban ez csak átmeneti állapot.

A helyi képviselőtestület egy hónapja fordult a belügyminiszterhez azzal, hogy a Karolina Kórház jelenlegi működése elfogadhatatlan. „Amennyiben három hónap alatt nem történik változás, úgy a nyomásgyakorlás hatékonyabb eszközéhez fogunk folyamodni” – mondta el az RTL Klub Híradójában Szabó Miklós, a Mosonmagyaróvári Polgári Kerekasztal képviselője.

A gondok a szülészeten kezdődtek márciusban, amikor kiderült, hogy hétvégén nem lehet ott szülni, mostanra pedig már csak hétfőtől csütörtökig munkaidőben várják a kismamákat. Az Országos Kórházi Főigazgatóság nyilatkozata szerint jelenleg a kórházban a fekvőbeteg szakellátás egy része átmenetileg szünetel szakemberhiány miatt. Emellett a betegbiztonságot figyelembe véve részlegesen szünetel a szülészet-nőgyógyászat, illetve a csecsemő- és gyermekgyógyászat. A krónikus belgyógyászati osztályon és a mozgásszervi rehabilitációs osztályon pedig csökkentett ágyszámon zajlik az ellátás. Nyilatkozatuk szerint a közelmúltban 11 orvost vettek fel. Ha pedig sikerül megszüntetniük a szakemberhiányt, szerintük a kórház újra a régi rendben működhet.

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

vércukorszint
Fahéjas alma: így hat a vércukorszintre – Mutatjuk, hogy a legjobb elkészíteni
koleszterin
Magas koleszterin? A szakértők szerint ezt a hibát követik el legtöbben
magas vérnyomás
Megtalálták a magas vérnyomás rejtett okát – Egy vitamin lehet a megoldás a problémára
ágyi poloska
Így néz ki az ágyi poloska csípése – 6 biztos jel, hogy vérszívóval osztozol az ágyadon
halálbüntetés
Így élhette túl kivégzését Christa Pike – Ügyvédei elárulták, milyen most az állapota
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +16 °C
Minimum: +4 °C

A pára- és ködfoltok feloszlását és a felhős tájakon a felhőzet felszakadozását követően döntően napos idő várható - főképp a középső országrészben - gomolyfelhőkkel. Csapadék nem valószínű. Az északias szél többfelé - leginkább az Észak-Dunántúlon és a Tiszántúlon - megélénkülhet.A legmagasabb nappali hőmérséklet 13 és 18 fok között alakul.Késő estére 4 és 9 fok közé hűl a levegő. Kedden nem érvényesül fronthatás, pihenhet a frontérzékenyek szervezete.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Az influenza egy erősebb megfázás. Igaz vagy hamis? – Átmennél a nagy vírusteszten? Antibiotikumok, védőoltások, influenza, HPV: a fertőző betegségekkel kapcsolatban számos tévhit él a köztudatban. Válaszolj 8 kérdésre, és derítsd ki, mennyire tudod megkülönböztetni a tényeket a tévhitektől!
kvíz
Változókorban már nem lehet várandós egy nő. Igaz vagy hamis? – Teszteld a tudásod kvízünkben! A menopauza minden nőt érint, mégis rengeteg tévhit és félreértés övezi. Tudod, mikor beszélünk hivatalosan menopauzáról, vagy hogy lehet-e még teherbe esni a változókor idején? Teszteld a tudásod 7 izgalmas kérdéssel!