Az alvászavar óriási veszélyére derült fény

Az alvászavarokkal küzdő emberek 16 százalékkal nagyobb eséllyel kapnak stroke-ot, mint azok, akik jól alszanak – derült ki egy új amerikai tanulmányból.

A stroke és az alvászavar kapcsolatát vizsgáló kutatás során több mint 30 ezer egészséges embernek követték az egészégi állapotát kilenc éven keresztül. A résztvevőket, akiknek átlagéletkora 61 év volt a vizsgálat elején, részletesen kikérdezték arról, hogy mennyire nehezen alszanak el, felébrednek-e éjszakánként vagy túl korán, vissza tudnak-e aludni, illetve mennyire érzik kipihentnek magukat reggelente. A kutatók a stroke kockázatának megállapításakor az egyes esetekben figyelembe vettek egyéb hajlamosító tényezőket is, mint például a dohányzást, az alkoholfogyasztást és a testmozgás rendszerességét.

alvászavar, stroke, sztrók, alváshiány, rossz alvás
Az alvászavaron lehet segíteni. Fotó: Getty Images

A vizsgálat kilenc éve alatt 2101 résztvevőnél regisztráltak stroke-ot, közülük 1300 esetben az érintetteknek egy-négy alvászavarra utaló tünete volt, 436-nak öt-nyolc tünete volt, 365-nek pedig nem volt alvászavara. Azok esetében, akik viszonylag sok, vagyis öt-nyolc alvászavaros tünetről számoltak be, 51 százalékkal nagyobb volt a stroke kockázata. Az összefüggés még nagyobb arányúnak bizonyult az 50 év alattiaknál, akiknek körében csaknem négyszer akkora volt a stroke kockázata azoknál, akik öt-nyolc alvászavarra utaló tünetről számoltak be. A stroke alvászavarral összefüggő kockázata még nagyobb volt akkor, ha valakinek cukorbetegsége, magas vérnyomása, szívbetegsége vagy depressziója is volt. Jó hír viszont, hogy többféle terápiával lehet javítani az alvás minőségén, így ezzel egy későbbi stroke kockázatát is csökkenteni lehet – hívta fel a figyelmet Wendemi Sawadogo, a Virginia Commonwealth University kutatója.

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

65 év felett ilyen gyakran érdemes zuhanyozni: ezt tanácsolják a szakértők a bőr védelmére
Így fokozhatod a magnézium alvásjavító hatását: mutatjuk, mivel érdemes kombinálni
Nagy változás az egészségügyben: vasárnaptól megszűnik az NNGYK – Mutatjuk, mi jön helyette
omega-3
Sokan szednek omega-3-at, de kevesen tudják: ezekkel a tápanyagokkal együtt még hatékonyabb lehet
Tökmag vagy mandula: melyik az egészségesebb? – Az egyikben kétszer több a magnézium
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +10 °C
Minimum: +6 °C

Döntően erősen felhős vagy borult lesz az ég, de az északkeleti, keleti tájakon vékonyabb, szakadozottabb lesz a felhőtakaró, a nap is kisüthet. Elszórtan várható akár ismétlődő jelleggel csepergés, kisebb eső, csupán kis mennyiség eshet. Az északi, északkeleti szelet többfelé kísérik élénk, elsősorban a Nyugat-Dunántúlon, illetve északkeleten erős lökések.A hőmérséklet kora délután 6 és 14, késő este 4, 9 fok között valószínű. A hét elején nem várható fronthatás, ebben a tekintetben kedvező lesz az orvosmeteorológiai helyzet.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Szakértő vagy a bőrápolásban, ha meg tudod csinálni ezt a kvízt – Csupán 7 kérdésből kiderül A bőr és a táplálkozás kapcsolata szorosabb lehet, mint gondolnánk. Egyes tápanyagok támogathatják a bőr egészségét, míg bizonyos ételek és italok kedvezőtlenül hathatnak rá. Töltsd ki kvízünket, és derítsd ki, mennyit tudsz a bőrbarát étrendről!
kvíz
7 kérdésből kiderül, mennyire értesz az orvosok nyelvén – Nem mindenki megy át a teszten TSH-tól a PSA-ig – vajon tudod, mit jelentenek a leggyakoribb orvosi rövidítések? Teszteld az ismereteid kvízünkkel, és derítsd ki, hány kérdésre tudod a helyes választ!