Társadalom
Egészségügy
„Nálunk a csapatmunka életet menthet” - Poroszkai German Istvánnal, az Év Mentősével beszélgettünk
Huszonkét évesen egy szívritmuszavar miatt rosszul lett, mentősként dolgozó barátja juttatta őt kórházba – így tapasztalhatta meg Poroszkai German István, milyen fontos feladatot látnak el a szirénázó életmentők. Immár harminc éve ő is a mentőszolgálat munkatársaként dolgozik, idén pedig az Egészséghősök pályázat Év Mentőse díját is átvehette.
"Újfajta szerepvállalás jön a gyógyszerészetben"
Arról, hogy merre tart a gyógyszerészet, mit is várhatunk a patikában, az iparban vagy a klinikumban dolgozó szakemberektől, és hogy ez miért fontos a betegek szempontjából, dr. Samu Antalt, a Magángyógyszerészek Országos Szövetsége alelnökét kérdeztük.
Ápolókat, orvosokat és "házipatikásokat" szűrtek a kamionban
Egyetlen fogyókúrára specializálódott cég vesz részt Magyarország átfogó, szűrőkamionos egészségvédelmi programjában. Az ő szervezésükben érkezett kedden a kamion a 12. kerületbe, ahol mi, házipatikások is jelen voltunk.
Egyszerűbb eljárás segíti a szívátültetetteket
Vérmintából is megállapítható a kilökődés veszélye az életmentő szívátültetésen átesett betegeknél a bevettnek számító és bonyolultabb beavatkozást igénylő szövetminta-elemzések helyett, a módszert az USA után már az Európai Unióban is jóváhagyták.
Délelőttig nagyrészt borult lesz az ég és lecsengő jelleggel, helyenként előfordulhat havas eső, kisebb havazás, viszont délkeleten az eső lehet a jellemző. A déli óráktól az ország délnyugati felén erősen felhős vagy borult marad az ég, és ott még helyenként továbbra is előfordulhat gyenge csapadék - nyugat felé haladva nagyobb eséllyel havas eső, gyenge havazás formájában. Másutt északkelet felől szakadozhat, főként délutántól csökkenhet a felhőzet, és megszűnik a csapadék. A légmozgás nagyrészt mérséklődik, de északkeleten az északkeleti, délnyugaton a keleties szél marad élénk. A legmagasabb nappali hőmérséklet 0 és +7 fok között várható, nyugaton lesz hidegebb, keleten pedig enyhébb az idő.Késő este -5, +3 fok valószínű. Ami az orvosmeteorológiai helyzetet illeti, a délnyugati országrészben még enyhe kettősfronti hatás válthat ki panaszokat az arra érzékenyek körében. Másutt azonban nem kell markáns fronthatással számolni.