Társadalom
Egészségügy
„Nálunk a csapatmunka életet menthet” - Poroszkai German Istvánnal, az Év Mentősével beszélgettünk
Huszonkét évesen egy szívritmuszavar miatt rosszul lett, mentősként dolgozó barátja juttatta őt kórházba – így tapasztalhatta meg Poroszkai German István, milyen fontos feladatot látnak el a szirénázó életmentők. Immár harminc éve ő is a mentőszolgálat munkatársaként dolgozik, idén pedig az Egészséghősök pályázat Év Mentőse díját is átvehette.
Indokolt a háziorvos kényelmi díja?
Jogellenesen szed kiszállási díjat az orvos című cikkében a HáziPatika.com is beszámolt róla, hogy mind több háziorvos számol fel betegeinek az "indokolatlan" házhoz hívásért néhány ezer forintot. Csakhogy a jogász szerint erre nincs legális lehetőség. Most megszólalt az ügyben a Háziorvosok Online Szervezete.
Kemény versenyre kényszerülnek az orvosok
Az okostelefonok már ma is képesek rá, hogy számos olyan eszközt helyettesítsenek, amelyet korábban orvosi rendelők és kórházak használtak. Egyes alkalmazások hamarosan képesek lesznek diagnosztizálni is, így a betegek kevésbé függenek majd az orvosoktól.
Orvosi képalkotás: ez történik, ha átvilágítanak
Orvosaink diagnosztikai gyakorlatában ma is kulcsfontosságú a szemmel látható jelek értelmezése. Ebben segítenek nekik az orvosi képalkotó eljárások. De kinek kell röntgen, kinek MRI, és kinek ultrahang? És melyiket nem ajánlják várandós anyáknak?
CQ az új IQ: tippek a kulturális intelligencia erősítésére
Soha nem volt akkora szükség arra, hogy más kultúrában felnevelkedett emberekkel képesek legyünk zökkenőmentesen kommunikálni, mint manapság. Nem csak és nem is elsősorban nyelvi nehézségekről van szó, hanem mások kultúrájának kezelésére való képességről. Itt jelenik meg a kulturális intelligencia (CQ) szerepe.
Így működik a szén-dioxid-lézer-technológia
Számos nő számára okoznak az életminőségre is kiható kellemetlenségeket a szülés után fellépő, illetve a menopauza során kialakuló hüvelyi változások. Legyen szó azonban akár vizelettartási nehézségekről, akár a szexuális élet terén jelentkező problémákról, a legmodernebb lézeres kezeléssel egyszerűen és hatékonyan enyhíthetőek a panaszok.
Intimtorna: minden nőnek kötelező?
Már kisgyerekként sokat halljuk, hogy az egészséges élet fontos része a rendszeres testmozgás és az izmaink megfelelő karbantartása. Tudjuk ezt jól, ezért adottságainkhoz és személyiségünkhöz mérten teszünk is érte; azonban ha olyan izmainkról van szó, amelyek kevésbé látványosan működnek, akkor hajlamosak vagyunk ezeknek jóval kisebb jelentőséget tulajdonítani.
Amit rosszul tudunk a szív- és érrendszeri betegségekről
Ha nem ismerjük a szív- és érrendszeri betegségek rizikófaktorait, jeleit, a kivizsgálás és kezelés jelentőségét, akkor könnyen bajba kerülhetünk. Dr. Vaskó Péter, a Kardioközpont szakorvosa a leggyakoribb tévedésekre hívta fel a figyelmet.
Rákos nőket diagnosztizáltak félre
A napokban derült ki, hogy a 2010-14 között végzett méhnyakráktesztek legalább 208 esetben tévesen ítéltek rákmentesnek valójában méhnyakrákban szenvedő nőket Írországban. Közülük időközben 17-en már belehaltak a betegségbe, amely ha időben felfedezik, gyógyítható.
Az ország délnyugati felén erősen felhős vagy borult marad az ég, és ott helyenként előfordulhat még gyenge csapadék - nyugat felé haladva nagyobb eséllyel havas eső, gyenge havazás formájában. Másutt északkelet felől szakadozhat, főként délutántól csökkenhet a felhőzet, egyre több helyen a nap is kisüthet. Az északkeleti, északi szél fokozatosan mérséklődik, de helyenként még élénk marad. A legmagasabb nappali hőmérséklet 0 és +7 fok között várható, nyugaton lesz a hidegebb, keleten pedig az enyhébb idő. Ami az orvosmeteorológiai helyzetet illeti, a délnyugati országrészben még enyhe kettősfronti hatás válthat ki panaszokat az arra érzékenyek körében. Másutt azonban nem kell markáns fronthatással számolni.