A félelem a betegségektől, különösen a halálos krónikus betegségektől mindig is kísértette az embereket. A múlt század elején még például a szifilisztől és a tüdőbajtól való rettegés volt leginkább jelen az emberek hétköznapjaiban. Manapság a ráktól félünk leginkább, és a daganatos betegségek rá is szolgáltak rossz hírükre, amelyet meg is tartottak annak ellenére, hogy a rák diagnózisa egyre kevésbé jelent halálos ítéletet, a betegség megelőzésére pedig igen jó módszereink vannak. Tulajdonképpen ma már sokkal jobban félünk a ráktól, mint indokolt volna, akik pedig szélsőségesen rettegnek tőle, hogy daganatos betegséget kapnak, a félelem miatti stresszel sokkal közelebb lavírozzák magukat a kór tényleges megjelenéséhez a szervezetükben. Azaz jobban járunk, ha nem engedjük automatikusan érvényesülni a kulturális örökségünkkel ránk maradt fóbiát, hanem megismerjük a betegségcsoportot és annak természetét. Ez ugyanis segít, hogy megelőzzük a betegséget, vagy fellépjünk ellene.
Az Egyesült Államok nemzeti egészségügyi intézetének (NIH) jelentése szerint például a prosztatarák a második leggyakoribb daganatos betegség a férfiak körében a bőrrák után. Erről a jelentés kiemeli, hogy a legtöbb prosztatarák lassan növekszik és nem valószínű, hogy szétterjed a szervezetben, mégis, a legtöbb férfi azonnali műtétet vagy sugárkezelést kap a kórra. Ezek a terápiás beavatkozások azonban rövid és hosszú távon egyaránt komplikációkhoz vezethetnek, például impotenciát vagy vizelettartási nehézségeket okozhatnak. Van a betegek között azonban 10 százalék, aki nem ezt az utat választja, hanem a műtét és a sugarazás helyett rendszeres megfigyelésnek veti alá magát. Az eredmények szerint pedig semmivel sem rosszabbak gyógyulási és életkilátásaik, mint a gyógykezelt csoportba tartozóknak. A jelentés arra is felhívja a figyelmet, hogy az alacsony rizikójú prosztatarák esetében a betegség megnevezéséből szükség volna eltávolítani a szorongást okozó "rák" kifejezést. A megfigyelés helyett a problémás kimenetelű beavatkozásokat tíz férfiből kilencen azért választják ugyanis, mert a "rák" igen ijesztően hangzik - írja David Ropeik kockázati szakértő a BigThink ben.
Rendszeres a túldiagnosztizálás
Vannak más bizonyítékok is a rákfóbiára. Egy Dartmouthban készült orvosi kutatás szerint a mammográfiával kimutatott emlőrákok 25 százaléka, a mellkasi röntgen és/vagy köpetvizsgálat által észlelt tüdőrákok 50 százaléka, illetve a prosztata-specifikus antigénnel (PSA) kimutatott prosztatarákok 60 százaléka túldiagnosztizált. Azaz: a rák soha nem fejlődik ki (vagy visszafejlődik), illetve olyan lassan fejlődik, hogy a páciens más okból meghal, mielőtt a daganatos megbetegedés tünetivé válna. Az orvosok arról számoltak be, hogy az ilyen betegek egészségére negatív hatással vannak a rák ellen bevetett radikális sebészeti beavatkozások. Azaz nem biztos, hogy hasznukra van a kezelés, és lehet, hogy árt nekik.
Ráadásul nemcsak egyéni, hanem társadalmi szinten is vannak gondok a rák kezelésével. A miattuk megjelenő kiadások ugyanis valóságos ártalmaiknál nagyobb mértékben terhelik a társadalmat. Ahogy a rák, úgy a szívbetegségek alapvető biológiai mechanizmusa sincs még megfelelően feltárva, és emiatt sok kutatásra van szükség. De a rák kutatására az USA-ban körülbelül négyszer annyi pénz jut, mint a szívbetegségekére (és nagyjából ugyanez a helyzet a fejlett országok mindegyikében) - annak ellenére, hogy szívbetegségben 10 százalékkal több ember hal meg, mint rákban.
Többen halnak meg szívbajban, de kevésbé félnek tőle
Ezt részben a közvélemény nyomása is magyarázhatja. Amikor az Egyesült Államokban felmérték, hogy az emberek mely betegségeket tartanak a legfélelmetesebbnek, a rák a válaszok 41 százalékával az élre került, amelyet az Alzheimer-kór követett 31 százalékkal. A szívbetegség miatti halálozástól a válaszadók mindössze 8 százaléka fél. Nyilvánvaló, hogy a rákot sokkal erősebben társítják az emberek a szenvedéshez, mint a szívbetegségeket, a szenvedéssel teli véget pedig sokkal inkább szeretnék elkerülni, mint a gyors halált.
A jelentős orvostudományi fejlődés ellenére a rák még mindig olyan betegség, amelynek ellenőrzése, kontrollálása túl gyakran haladja meg az orvosok lehetőségeit. Illetve továbbra is széles körben feltételezhető, hogy a rák diagnózisa ténylegesen halálos ítélet - legfeljebb később válik valóra. Ráadásul az emberek nagy százaléka gondolja úgy, hogy a rák tőle független hatások eredménye, holott a statisztikák szerint a környezetvédelmi okok miatt megjelenő daganatos betegségek legfeljebb 10-15 százalékot tehetnek ki. A maradékban a genetikai örökségünknek és az életmódunknak van alapvető szerepe. Emellett a rákról szóló hírek a legtöbbször negatív kontextusban jelennek meg a médiatérben, amitől a betegségre lemoshatatlan stigmák ragadnak. Emiatt - ha kell, ha nem - félünk tőle, és igen nehezünkre esik tárgyilagosan gondolkodni a kórról annak ellenére, hogy a rák miatti halálozások mintegy 20 százalékkal mérséklődtek a világon tíz év alatt. Ez azt jelenti, hogy gyorsan csökkennek a rákkal kapcsolatos kockázataink. Ideje volna hát, hogy a rettegés helyett megfelelő táplálkozással, kevesebb stresszel, több mozgással, kevesebb dohányzással és alkoholfogyasztással, kevesebb extrém napozással magunk is aktívan hozzájáruljunk e folyamat további javításához.
