Társadalom
Egészségügy
„Nálunk a csapatmunka életet menthet” - Poroszkai German Istvánnal, az Év Mentősével beszélgettünk
Huszonkét évesen egy szívritmuszavar miatt rosszul lett, mentősként dolgozó barátja juttatta őt kórházba – így tapasztalhatta meg Poroszkai German István, milyen fontos feladatot látnak el a szirénázó életmentők. Immár harminc éve ő is a mentőszolgálat munkatársaként dolgozik, idén pedig az Egészséghősök pályázat Év Mentőse díját is átvehette.
Ennyivel élünk kevesebbet a légszennyezés miatt
A levegőszennyezés attól függően, hogy hol élünk hosszabb-rövidebb időt elvesz az életünkből. Az átlagos egyiptomi élettartama 1,9 évvel, az átlagos indiaié 1,5 évvel kevesebb, mint lehetne, de az oroszok is körülbelül kilenc hónapot veszítenek. Sajnos mi magyarok sem állunk valami jól.
Honvédkórház: tovább gyűrűzik a botrány
Mint ismeretes, a Honvédkórház menedzsmentje júniusban megvonta az önkéntes túlmunkáért adható juttatást, az érintett orvosok pedig a júliusi fizetési jegyzékükön szembesültek azzal, hogy több tízezer forinttal kevesebbet kaptak a szokásos összegnél. A Honvédelmi Minisztérium szerint azonban nincs semmi gond.
Dr. Ficzere Andrea: "Önpusztítunk, majd felháborodunk"
Egészségtelen életmódot élünk, aztán felháborodunk, ha nem részesülhetünk varázsütésre a legújabb kezelésekben. Dr. Ficzere Andrea, a Magyar Kórházszövetség elnökhelyettese szerint közös feladat az egészségügyi ellátás színvonalának emelése.
Mítosz vagy valóság a negatív kalória?
Gyakran találkozni olyan megjegyzésekkel a diétákkal kapcsolatban, hogy a "negatív kalóriatartalmú" ételek, például a zeller és a grapefruit fogyasztása segíthet a fogyás hatékonyságának növelésében. Ha ez igaz, akkor vajon a zelleres hamburger kevésbé hizlal?
Indul a vastagbélszűrési program
Az egészségügyi kormányzat várakozásai szerint a következő két évben mintegy 2,4 millió - 50 és 70 év közötti - férfi és nő vesz majd részt a programban - jelentette be Kásler Miklós, az emberi erőforrások minisztere és Kovács Attila országos tisztifőorvos.
Ilyen most a világ egészségi állapota
Az ENSZ 2015-ben meghirdette Fenntartható Fejlődési Céljait, amelyek elérésével 2030-ra sok területen meg lehetne szüntetni a globális egyenlőtlenségeket. De a legutóbbi jelentések szerint a változás nem elég gyors, ami egészségi állapotban is tükröződik.
Derült vagy gyengén fátyolfelhős idő várható. Hajnalra helyenként párássá válhat a levegő, foltokban köd is képződhet. A légmozgás döntően gyenge, mérsékelt marad.Késő estére általában -4 és +4 fok közé hűl le a levegő. A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet általában -5 és +2 fok között alakul, de a hidegre hajlamos helyeken ennél hidegebb is lehet. Fronthatásra ugyan nem kell számítani, de a hajnali minimumok még sokfelé fagypont alakulnak, így a gyors napközbeni melegedés intenzív hőingást eredményez.