Társadalom
Egészségügy
„Nálunk a csapatmunka életet menthet” - Poroszkai German Istvánnal, az Év Mentősével beszélgettünk
Huszonkét évesen egy szívritmuszavar miatt rosszul lett, mentősként dolgozó barátja juttatta őt kórházba – így tapasztalhatta meg Poroszkai German István, milyen fontos feladatot látnak el a szirénázó életmentők. Immár harminc éve ő is a mentőszolgálat munkatársaként dolgozik, idén pedig az Egészséghősök pályázat Év Mentőse díját is átvehette.
50 felett így maradhatunk fittek
Az öregedésnek nem feltétlenül kell egyet jelentenie a fizikai hanyatlással. Természetes, hogy egy bizonyos kor után már szinte semmilyen téren nem olyan a teljesítőképességünk, mint fiatalon, de ha kicsit odafigyelünk magunkra, akkor hosszú távon is egészségesek, és fittek maradhatunk.
Influenza után mikor dolgozhatunk újra?
Idén a szokásosnál is intenzívebb tünetekkel támad az influenza, a kellemetlen panaszok több napra is ledönthetnek bennünket a lábunkról. Gyakran felmerülő kérdés ilyenkor, hogy mennyi időt töltsünk otthon pihenéssel, és mikor térjünk vissza a munkába?
A látási viszonyok napközben fokozatosan javulnak. Alapvetően sok felhőre, az északkeleti negyedben tartósan borult időre van kilátás, ugyanakkor elsősorban az ország középső, északnyugat-délkeleti tengelye mentén nagyobb szakadozások valószínűek, ezeken a tájakon akár hosszabb időre is kisüthet a nap. Kisebb eső, záporeső továbbra is a nyugati, délnyugati tájakon, valamint az északkeleti országrészben fordulhat elő. A Zemplén környezetében délutántól időnként megélénkülhet az északias irányú szél, másutt jobbára gyenge vagy mérsékelt lesz a légmozgás. A legmagasabb nappali hőmérséklet általában 7 és 12 fok között várható, de északkeleten néhol kissé hidegebb is lehet. Késő estére 0 és +5 fok közé hűl le a levegő. Egy tartósan ciklonális, alacsony nyomású helyzet áll fenn, amelyhez gyenge, elnyújtott fronthatás társul.