Az alapellátás legfontosabb feladata

Az alapellátás az emberek egész életét végigkíséri, ezért fontos, hogy ott induljanak el a népbetegségek megelőzését célzó intézkedések - erről az egészségügyért felelős államtitkár beszélt egy budapesti szakmai fórumon.

Horváth Ildikó a háziorvosoknak rendezett szakmai napon elmondta, a nemrég bejelentett, 5,8 milliárd forintos kerettel meghirdetett, háziorvosi praxisközösségeknek szóló pályázat célja az egészségben eltöltött évek számának növelése, a szív- és érrendszeri, a daganatos megbetegedések rizikófaktorainak, valamint a gyermekek egészségi állapotát befolyásoló tényezőknek a felmérése. Mint mondta, a háziorvosnak és az alapellátásban dolgozó többi szereplőnek - védőnő, házi gyermekorvos - van alkalma, lehetősége minden ponton beavatkozni, figyelni a célzott prevencióra.

Az alapellátás az emberek egész életét végigkíséri
Az alapellátás az emberek egész életét végigkíséri

Horváth Ildikó jelezte, az Egészségügyi Világszervezet (WHO) ajánlása szerint 2025-re 25 százalékkal kell csökkenteni az elhízás, a szív- és érrendszeri és a daganatos megbetegedések következtében bekövetkező halálozást. A nemrég meghirdetett pályázat nagyban számít a háziorvosok - és a velük együtt dolgozó szakemberek - együttműködésére, közösen az egészségfejlesztési irodákkal, illetve az önkormányzatokkal. A program szakmai irányítója az Állami Egészségügyi Ellátó Központ (ÁEEK) és a Gottsegen György Országos Kardiológiai Intézet lesz.

Milyen a magyarok egészségi állapota? Részletek !

Gondos Miklós, az ÁEEK főigazgatója arról beszélt, hogy a Három generációval az egészségért program nem egy egyszeri intézkedés, hanem hosszú távra szóló program lesz. A cél - folytatta -, hogy ne csak a várható élettartam, hanem az egészségben eltöltött évek száma is növekedjen, ehhez azonban kevés az egészségügyi ágazat, a lakosságot is nagy mértékben be kell vonni a prevencióba. Tudatosítani kell az emberekben, hogy életmódváltással , a káros szenvedélyek elhagyásával sokat tehetnek saját egészségük megőrzéséért - tette hozzá.

Andréka Péter, az országos kardiológiai intézet főigazgatója szakmai támogatásáról biztosította a háziorvosokat. Mint mondta, a WHO adatai szerint a kardiovaszkuláris betegségek vezetik a halálozási statisztikát, a teljes halálozás 31 százalékáért felelős ez a betegségcsoport. A főigazgató kiemelte, a szív- és érrendszeri megbetegedések kialakulásában a legnagyobb kockázat a magas vérnyomás és a diabétesz, amelyek kialakulásában szerepet játszik a túlsúly. Kiemelte, a felnőtt magyar lakosság kétharmadának magas a koleszterinszintje és a lakosság egy része túlsúlyos. Aggasztó jelenség - emelte ki -, hogy egyre több gyerek túlsúlyos. Andréka Péter szerint a megelőzésben a háziorvosok tudják a legtöbbet tenni, hiszen ezen a szinten a legtöbb az orvos-beteg találkozás.

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

magnézium szedése
Magnézium: mikor vegyük be, hogy nyugodtan aludjunk tőle? Szakértő elárulta a titkot
Itt látszik a laborleleteden, ha már károsodott a veséd
magyar egészségügy
Hegedűs Zsolt elárulta az első reformot – Nagy változások lesznek az egészségügyben
fogyás
Diétaelmélet: mikor és mitől indul be a fogyás?
fogyás
Fél mázsát fogyott Barbara - elárulja a titkát
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +14 °C
Minimum: +2 °C

Napos, száraz időre számíthatunk helyenként kevés fátyol- és gomolyfelhővel. Az élénk északkeleti szelet főként a Tiszántúlon olykor erős lökések kísérhetik, de délután már elkezd veszíteni erejéből a légmozgás.A legmagasabb nappali hőmérséklet döntően 12 és 16 fok között várható.Késő estére 3 és 11 fok közé hűl le a levegő. A hidegfronti hatás lassanként megszűnik, így enyhülhet az általa okozott fejfájás is.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Kvíz: a hüvely öntisztuló szerv. Igaz vagy hamis? – Teszteld, mennyire ismered a női testet! A női egészséggel kapcsolatban rengeteg félreértés és makacs tévhit kering. Kiszúrnád a leggyakoribbakat? Tedd próbára magad kvízünkben!
kvíz
Pattanásra fogkrém: hasznos vagy árt? – Itt a nagy bőrápolási kvíz! A bőrápolással kapcsolatban rengeteg tévhit kering, amelyek akár árthatnak is a bőrünknek. Mutatjuk, mi ezekből az igazság.