Társadalom
Egészségügy
„Nálunk a csapatmunka életet menthet” - Poroszkai German Istvánnal, az Év Mentősével beszélgettünk
Huszonkét évesen egy szívritmuszavar miatt rosszul lett, mentősként dolgozó barátja juttatta őt kórházba – így tapasztalhatta meg Poroszkai German István, milyen fontos feladatot látnak el a szirénázó életmentők. Immár harminc éve ő is a mentőszolgálat munkatársaként dolgozik, idén pedig az Egészséghősök pályázat Év Mentőse díját is átvehette.
A jó szem ezért nélkülözhetetlen - infografika
Elsősorban a szemünkkel tartunk kapcsolatot a világgal, ezért a jó látás komoly hatással van arra, hogy milyen minőségben éljük az életünket. Bár a látásunk romolhat az öregedéssel, vannak eszközeink, hogy a szemünket fiatalon tartsuk. Erre hívja fel a figyelmet infografikánk.
Az állami kórház is lehetne olyan, mint a magán
Ficzere Andrea, a Magyar Kórházszövetség új elnöke szerint, ha a kórházakba csak azok kerülnének be, akiknek erre valóban szükségük van, akkor az állami ellátórendszerben is meglenne az a figyelem és idő, amit a betegek a magánellátásában látnak.
Így (is) csökkenthető a rák veszélye
A vörös húsok fogyasztása köztudottan nem kifejezetten jók az egészségnek, sőt növeli a rák kockázatát. Ugyanez mondható el az odaégetett ételekről is. A grillen megpörkölt húsok ezért különösen veszélyesek lehetnek. Indul a grillszezon. Mit tehetünk, hogy ne kelljen aggódnunk, ha rácson sült finomságokat szeretnénk enni?
Eljuthatunk az örökké fiatal bőrhöz
Ha a szem a lélek tükre, a bőr a testé. Míg a rugalmas bőr az egészségről, addig a száraz és ráncos bőr valamilyen problémáról árulkodik. A bőrnek megvan a maga természetes öregedése is, amit szintén szívesen elkerülnénk. Ezért bizonyára sok embert hoz izgalomba az az új felfedezés, amely - legalábbis a bőr esetében - visszafordíthatja az időt.
Béremelés: csalódottak az egészségügyiek
Elkeseredettek az egészségügyi bérígéret miatt az ágazati dolgozók, ezért egyeztetést kezdeményeztek a kormányzattal. Nem értik például, hogy az orvosokat és a műszakiakat egyáltalán érinti, a szakdolgozók pedig az összegszerűséget nem látják tisztán.
Így néz ki a szexedukációs kurzus
A szimplán biológiai folyamatokra összpontosító iskolai felvilágosítás helyett Skultéty Dóra kurzusán olyan átfogó egészségügyi és pszichológiai ismereteket ad át a tiniknek, melyek segítségévek sikeresebben tudják majd irányítani párkapcsolataikat és szexuális életüket.
Felfedték az immunitás egyik nagy rejtélyét
Az immunrendszer régóta igen titokzatos terület a tudósok számára. A működése rendkívül bonyolult, ráadásul nagyon változatos az egyes emberek között. Mélyebb megértése azonban több és jobb vakcinához, és még világosabb különbségtételhez vezethet egészség és betegség között. A születés utáni első hét teremt rendet a káoszban.
"Örülni szoktak nekünk a kórházban"
"Igyekszünk a jót látni, hogy azzal, amit teszünk, segítünk ezeknek a gyerekeknek a kórházi körülmények közepette is megélni, hogy ők azért elsősorban mégiscsak gyermekek." Látogatásaik alkalmával a CosHelp jelmezes csapat tagjai szinte a mozivászonról kilépve csempésznek egy kis vidámságot a kórházban fekvő gyermekek mindennapjaiba. A kórtermekben ilyenkor többek között Darth Vader vagy éppen Amerika Kapitány is feltűnik.
A félelem ezért veszélyes
Mindenki fél valamitől, ami felfokozott idegállapothoz vezet, és jelentősen rontja a közérzetet. Ha a félelem rendszeresen visszatér, vagy túlzott az intenzitása, az az érintettek jól létét rombolja, sőt talán meg is betegíti őket. Eddig nem volt világos, hogy az agyunk a rettegés mechanizmusát hogyan kapcsolja ki és be, ezért az orvosok nem is tudtak igazán hatékonyan beavatkozni. Ez most megváltozhat.
Bele lehet halni egy lyukas fogba?
A gondolat, miszerint a fogszuvasodás életveszélyes lehet, először abszurdnak tűnhet, de van rá bizonyíték, hogy a szájban megjelenő betegségeknek messzemenő hatásuk lehet. Az orvosok szerint azonban a magyarok csak a végső esetben fordulnak szakemberhez.
Leromboljuk a só mítoszait - infografika
Szigorúan határok között kellene tartanunk a só fogyasztását, különben súlyos betegségek forrása lehet. Az életünkben betöltött kulcsszerepe világos, így a sóról mindenkinek megvan a véleménye, amit gyakran mítoszok alapoznak meg. Infografikánkkal néhányat megcáfolunk ezek közül.
Kiderült, miért ilyen nagy az agyunk
Az emberi agyat a külső rétege, az agykéreg sajátos ráncos megjelenése összetéveszthetetlenné teszi. Fajunk fejlődése során a neocortex, az agykéreg evolúciósan legfiatalabb része drámai módon megnőtt, és ráncokba kellett rendeződnie, hogy elférjen a koponya korlátozott terében.
Alapvetően sok felhőre, az északkeleti negyedben tartósan borult időre van kilátás, ugyanakkor elsősorban az ország középső, északnyugat-délkeleti tengelye mentén nagyobb szakadozások valószínűek, ezeken a tájakon akár hosszabb időre is kisüthet a nap. Kisebb csapadék továbbra is a nyugati, délnyugati tájakon, valamint az északkeleti országrészben fordulhat elő - az eső, zápor mellett este, késő este az északkeleti határ közelében, illetve a hegyekben néhol nem kizárt havas eső, hóesés. A Zemplén környezetében délutántól időnként megélénkülhet az északias irányú szél, másutt jobbára gyenge vagy mérsékelt lesz a légmozgás. A legmagasabb nappali hőmérséklet általában 7 és 12 fok között várható, de északkeleten néhol kissé hidegebb is lehet. Egy tartósan ciklonális, alacsony nyomású helyzet áll fenn, amelyhez gyenge, elnyújtott fronthatás társul.