Segítség a háziorvosoknak Csongrádban

Sok helyen hiányoznak a háziorvosok a rendelőkből, máshol az épület szorul felújításra. A kormány kiírta a Magyar Falu program pályázatait, amellyel javíthatnák a kistelepülésen élők egészségügyi ellátását.

Csongrád megyében kilenc település keres háziorvost, ennyiben üres tartósan a praxis. Derekegyházon például már 2 éve keresik a nyugdíjas Mecseki Sándor utódját, aki helyettesítéssel látja el a körzet betegeit - nyilatkozta a delmagyar.hu -nak Szabó István, a település polgármestere. Forráskúton a rendelő van rossz állapotban, felújításra szorul az épület - elsősorban energetikai szempontból: ki kellene cserélni a nyílászárókat és a fűtésrendszert, de nem ártana egy festés sem, mert omlik a vakolat. Ráadásul orvosi eszközökre is szükség lenne - mondta a lapnak Fodor Imre, a község vezetője.

Arról, hogy pontosan mekkora a hiány a háziorvosok körében, korábbi cikkünkben olvashat.

Az Állami Egészségügyi Ellátóközpont áprilisi adatai szerint 365 tartósan betöltetlen háziorvosi praxis van az országban. Ezekben legalább fél éve nincsen háziorvos. Sokan a Magyar Falu program nemrég kiírt pályázataitól várják a segítséget, ezekben az orvosházak kialakítására, rendelők felújítására és felszerelésére is kaphatnak támogatást.

Pályázatot írtak ki az üres orvosi praxisok betöltésére.
Sok településen üresek a háziorvosi praxisok. Fotó: 123rf

Április 26-tól május 27-ig lehet benyújtani azokat a pályázatokat, amelyek által az 5000 fő alatti kistelepüléseken élők is színvonalas ellátásban részesülhetnek - részletezte Gyopáros Alpár, a programért felelős kormánybiztos. A tervek szerint az országban 100-130 háziorvosi rendelő újulhat meg, és 600-700 település lehet kedvezményezettje az orvosieszköz-beszerzési programnak.

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

fogyás
27 kilót fogyott négy hónap alatt: egyetlen ételről mondott le
mellékhatások
Súlyosan károsíthatják a vesét ezek a gyógyszerek: mutatjuk, mit tanácsol a nefrológus
magnézium
Jobban hasznosul, ha így veszed be a magnéziumot – Egy apró szabályra kell csak odafigyelni
Csúszik a gyógyszerfelíratás nagy változása – megvan az új időpont
Ez a mozgás a jó vércukorszint titka: napi 15 perc is elég rá
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +19 °C
Minimum: +7 °C

A legtöbb helyen feloszlik a felhőzet, de kisebb körzetekben maradhatnak felhős tájak, illetve nyugat, északnyugat felől magasszintű felhők érkeznek. Hajnalra foltokban párásság, köd képződhet. Csapadék nem lesz. Gyenge marad a légmozgás, sőt sokfelé szélcsend várható.Kora reggelre általában 4 és 10 fok közé süllyed a hőmérséklet, de a hidegre hajlamos helyeken fagypont közelébe hűlhet a levegő. Pénteken nem érvényesül fronthatás, pihenhet a frontérzékenyek szervezete.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Kvíz: egészséges az ebéd utáni szunyókálás? Teszteld, mennyire ismered a tested Nap mint nap teszünk ezt-azt az egészségünkért, de vajon valóban mindig jót cselekszünk? Teszteld tudásodat: hétköznapi szokásokról kell eldöntened, hogy egészséges vagy inkább ártalmas.
kvíz
Az egészséges hüvely teljesen szagtalan. Igaz vagy hamis? – 6 fontos kérdés a női intim higiéniáról Az intim területek egészségének megőrzése érdekében fontos ismerni és betartani néhány alapvető higiéniai szabályt. Mennyire vagy jártas ezen a területen? Most kiderülhet!