Társadalom
Egészségügy
„Nálunk a csapatmunka életet menthet” - Poroszkai German Istvánnal, az Év Mentősével beszélgettünk
Huszonkét évesen egy szívritmuszavar miatt rosszul lett, mentősként dolgozó barátja juttatta őt kórházba – így tapasztalhatta meg Poroszkai German István, milyen fontos feladatot látnak el a szirénázó életmentők. Immár harminc éve ő is a mentőszolgálat munkatársaként dolgozik, idén pedig az Egészséghősök pályázat Év Mentőse díját is átvehette.
Így néz ki a szexedukációs kurzus
A szimplán biológiai folyamatokra összpontosító iskolai felvilágosítás helyett Skultéty Dóra kurzusán olyan átfogó egészségügyi és pszichológiai ismereteket ad át a tiniknek, melyek segítségévek sikeresebben tudják majd irányítani párkapcsolataikat és szexuális életüket.
Felfedték az immunitás egyik nagy rejtélyét
Az immunrendszer régóta igen titokzatos terület a tudósok számára. A működése rendkívül bonyolult, ráadásul nagyon változatos az egyes emberek között. Mélyebb megértése azonban több és jobb vakcinához, és még világosabb különbségtételhez vezethet egészség és betegség között. A születés utáni első hét teremt rendet a káoszban.
"Örülni szoktak nekünk a kórházban"
"Igyekszünk a jót látni, hogy azzal, amit teszünk, segítünk ezeknek a gyerekeknek a kórházi körülmények közepette is megélni, hogy ők azért elsősorban mégiscsak gyermekek." Látogatásaik alkalmával a CosHelp jelmezes csapat tagjai szinte a mozivászonról kilépve csempésznek egy kis vidámságot a kórházban fekvő gyermekek mindennapjaiba. A kórtermekben ilyenkor többek között Darth Vader vagy éppen Amerika Kapitány is feltűnik.
A félelem ezért veszélyes
Mindenki fél valamitől, ami felfokozott idegállapothoz vezet, és jelentősen rontja a közérzetet. Ha a félelem rendszeresen visszatér, vagy túlzott az intenzitása, az az érintettek jól létét rombolja, sőt talán meg is betegíti őket. Eddig nem volt világos, hogy az agyunk a rettegés mechanizmusát hogyan kapcsolja ki és be, ezért az orvosok nem is tudtak igazán hatékonyan beavatkozni. Ez most megváltozhat.
Bele lehet halni egy lyukas fogba?
A gondolat, miszerint a fogszuvasodás életveszélyes lehet, először abszurdnak tűnhet, de van rá bizonyíték, hogy a szájban megjelenő betegségeknek messzemenő hatásuk lehet. Az orvosok szerint azonban a magyarok csak a végső esetben fordulnak szakemberhez.
Leromboljuk a só mítoszait - infografika
Szigorúan határok között kellene tartanunk a só fogyasztását, különben súlyos betegségek forrása lehet. Az életünkben betöltött kulcsszerepe világos, így a sóról mindenkinek megvan a véleménye, amit gyakran mítoszok alapoznak meg. Infografikánkkal néhányat megcáfolunk ezek közül.
Kiderült, miért ilyen nagy az agyunk
Az emberi agyat a külső rétege, az agykéreg sajátos ráncos megjelenése összetéveszthetetlenné teszi. Fajunk fejlődése során a neocortex, az agykéreg evolúciósan legfiatalabb része drámai módon megnőtt, és ráncokba kellett rendeződnie, hogy elférjen a koponya korlátozott terében.
Meghökkentő vélemény a szélturbinákról
Donald Trump amerikai elnök egy adománygyűjtő vacsorán kijelentette, hogy a szélerőművek károsítják az egészséget. Amerikai és kanadai szakértők szerint azonban nincs rá bizonyíték, hogy a szélturbinák által kibocsátott hangoknak káros fiziológiai hatásuk lenne. Kinek van igaza?
Új szintre lépett a magzati diagnosztika
Minden eddiginél pontosabb diagnózis felállítására képes a világszinten elérhető legmodernebb ultrahangkészülék, amely már egy magyar klinikán is megtalálható. Az eszközt várandósgondozásra, magzati diagnosztikára és bizonyos nőgyógyászati kórképek felderítésére használják majd.
Fény és hang fékezi meg az Alzheimer-kórt
A villogó fehér fény és a csicsergő hangok képesek lehetnek megfordítani az Alzheimer-kórt. A felfedezés igazolására már megkezdődtek a humánkísérletek. A módszer fordulatot hozhat az egyik legrettegettebb betegség kezelésében, mert a jelek szerint nincsenek mellékhatásai, és kifejezetten olcsó.
Túlnyomóan borult, párás idő valószínű, legfeljebb keleten, délkeleten kisebb körzetekben lehet szakadozás. Szitálás előfordulhat. Délutántól a Dunántúlon nagyobb területen, míg északkeleten csak néhol, és kis mennyiségben fordulhat elő eső. A keleties szél gyenge, mérsékelt marad. A legmagasabb nappali hőmérséklet 2 és 8 fok között alakul. Késő este 0, +6 fok valószínű. Ma este érkezik egy mediterrán ciklon ami a karácsonyi időjárást is meghatározza.