Társadalom
Egészségügy
„Nálunk a csapatmunka életet menthet” - Poroszkai German Istvánnal, az Év Mentősével beszélgettünk
Huszonkét évesen egy szívritmuszavar miatt rosszul lett, mentősként dolgozó barátja juttatta őt kórházba – így tapasztalhatta meg Poroszkai German István, milyen fontos feladatot látnak el a szirénázó életmentők. Immár harminc éve ő is a mentőszolgálat munkatársaként dolgozik, idén pedig az Egészséghősök pályázat Év Mentőse díját is átvehette.
Saját zsebből ennyit fizetünk az egészségügyben
Felmérésekből tudjuk, hogy a magyarok az egészségüket tartják a legfontosabb értéküknek. Pontosabban az egészségük elvesztése miatt aggódnak a leginkább. Ebben szerepet játszik, hogy az állami egészségügyi ellátórendszer teljesítményének rossz a megítélése, a magán egészségügy pedig drága. Ebből a csapdából az egészségbiztosítók nyújthatnak egyfajta kiutat.
Hatástalan orvosi módszereket alkalmaznak
Ha megbetegszünk, három dologban bízunk: a saját szervezetünkben, az orvosok szakmai és tudományos felkészültségében, valamint az általuk alkalmazott módszerek megbízhatóságában és hatásosságában. De előfordulhat, hogy feleslegesen előlegeztük meg a bizalmat.
Hetente ennyi vöröshúst ehetünk
Ha hetente csak 100 gramm vörös húst eszünk, azzal nem csak a saját egészségünknek, hanem a bolygónak is jót tesz. Erre a következtetésre jutottak azok a tudósok, akik egy olyan étrend kialakításán fáradoztak, amely képes kielégíteni az emberek táplálkozási szükségleteit, miközben csökkenti az élelmiszertermelés környezeti hatásait.
Kik azok a pánszexuálisok? Elmagyarázzuk
A szexualitás lényegesen sokszínűbb, mint a legtöbb ember gondolná, hiszen a nemi identitásukról a kisebbségben lévők csak kevesen és ritkán beszélnek teljesen nyíltan. Ezért - még ha valaki hallott is a különféle LMBTQ identitásokról - aligha tud rendet tenni közöttük. A pánszexualitás is rejtély a szélesebb közönség számára.
A legemberibb érzékszervünk - infografika
A hallás bizonyos szempontból a legemberibb érzékszerv, ugyanis a közvetlen kommunikációban, a beszédhangok továbbítása révén alapvető szerepe van. Ha nem elég jó a hallásunk, azzal csökken a társas érintkezésünk hatékonysága, így kimaradhatunk dolgokból. Biológiai lényként a látásunk, de társadalmi lényként valószínűleg a hallásunk az első számú érzékszervünk.
Autofágia: meghatározza, meddig élünk
Az utóbbi időben egyre többet beszélnek az autofágiáról mint az agy egészségének fenntartójáról és az élettartam növelésének eszközéről. Sokan persze gyanakodva fogadnak egy újabb titokzatos csodát ígérő idegen kifejezést, de ezúttal erre nincs okuk, hiszen 2016-ban ennek kutatásáért kapott Oszumi Josinori Nobel-díjat.
Egy új eljárás megduplázza a terhesség esélyét
Egyre több a meddő pár, ennek megfelelően pedig a mesterséges megtermékenyítés jelentősége is nő. Az eljárások hatékonyságára is egyre nagyobb figyelem irányul, hiszen az érintetteknek a sikeres fogamzás a létező legfontosabb dolog. Na meg a beavatkozás sok pénzbe is kerül. Most újabb remény csillant fel.
Meglepő információk a koleszterinről
A modern nyugati étrend magas vérnyomást és emelkedett LDL-t, azaz "rossz" koleszterint eredményez. Ezek az állapotok pedig különféle szív- és érrendszeri problémák (infarktus, stroke), illetve a demencia fontos kockázati tényezői. A vérnyomás és a rossz koleszterin csökkentése ezért kulcsfontosságú. Néha a pofonegyszerű megoldás ott van az orrunk előtt.
Megvan, hogyan lehet átalakítani a vércsoportot
A tudósok megtalálták a módját, hogy az A típusú vért 0-ássá alakítsák át, ami azért nagyon fontos, mert az mindenkinek adható, míg a másik három fajta (A, B és AB) nem. Ezzel hatalmas lépést tehetünk az folyamatos zavartalan vérellátás érdekében, ami a kórházak régi kívánsága.
Többnyire erősen felhős, északkeleten nagyobb területen borult idő várható, de hosszabb szakadozásokra is van esély - előbb nyugaton, délnyugaton, majd az idő előrehaladtával főleg az ország középső, északnyugat-délkelet tengelyének szélesebb sávjában. Helyenként párássá, ködössé válhat a levegő. Főként a nyugati, délnyugati vidékeken, valamint az északkeleti harmadban időszakosan előfordulhat kisebb eső, zápor. Gyenge vagy mérsékelt lesz a légmozgás.Késő este 1 és 6 fok közötti értékekre lehet számítani. Egy tartósan ciklonális, alacsony nyomású helyzet áll fenn, amelyhez gyenge, elnyújtott fronthatás társul.