Ilyen az ember szagtérképe

Nyár van, meleg van, következésképpen izzadunk, ami fokozott szagkibocsátással jár. De miféle anyagok okozzák e kellemetlen szagokat? Erre ad választ infografikánk.

Az izzadt felnőttek bőréből származó csípős testszag egyedülálló az állatvilágban (egyes állatok nem is izzadnak). Az emberek állati mércével különösen büdösek, mert a szagok a test minden részéből szabadulnak fel, míg a velünk és rajtunk élő lények (elsősorban baktériumok) szintén szagokat bocsátanak ki. Ráadásul a szőrzet sem fogja vissza a szag terjedését. Azt a felismerést , miszerint az ember a legbüdösebb, Renate Smallegange, a Wageningen Egyetem entomológusa, és munkatársai Niels Verhulst és Willem Takken már hét évvel ezelőtt leírták, és azóta sem lett kellemesebb az emberi izzadtság.

Nincs különbség férfi és nő között

A felnőtt emberek vizet, fehérjéket, aminosavakat, karbamidot, ammóniát, tejsavakat és bizonyos sókat bocsátanak ki, és ezek nagy része elégé bűzös. A pubertás idején érnek meg azok a mirigyek, amelyek ezeket az összetevőket felszabadítják. Ezzel magyarázható, hogy a kisebb gyerekeknek még nincs kellemetlen illatuk, amihez szintén hozzájárul, hogy kevesebbet is izzadnak . Smallegange szerint a pubertás idején és után keletkező szagok valószínűleg a "szexuális érettséggel és párválasztással" is kapcsolatosak. A tudósok azt is kimutatták, hogy a férfiak testszaga erősebb, ugyanakkor a büdös és illékony karbonsavak koncentrációja alapvetően azonosak a két nemnél.

infografika

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

folyadékpótlás
Életkorod alapján ennyi vizet kell innod naponta – Íme a teljes táblázat
alvás
6 fontos érv, amiért érdemes banánt enni este – Így időzítsd a szakértők szerint
Nagy változás az egészségügyben: vasárnaptól megszűnik az NNGYK – Mutatjuk, mi jön helyette
Hasnyálmirigy-gyulladás: ez segít meggyógyulni magyar kutatók szerint – Mutatjuk, min kell változtatni
Heti három alkalom már csökkenti a vérnyomást: ez a mozgásforma az egyik leghatékonyabb
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +10 °C
Minimum: -3 °C

Délnyugat felől összefüggő felhőtakaró érkezik, amely északkelet felé terjeszkedik, északkeleten ugyanakkor még a reggeli órákig is maradhatnak derült vagy gyengén felhős területek. Emellett az északnyugati, nyugati határvidéken is lehetnek kevésbé felhős körzetek, arrafelé párásság, foltokban köd képződhet. Elsősorban a déli és a középső országrészben helyenként valószínű kisebb eső, zápor, az Északi-középhegység térségében gyenge ónos eső sem kizárt. A légmozgás gyenge vagy mérsékelt marad.Késő este -5 és +6 fok között alakul a hőmérséklet, elsősorban a kevésbé felhős északkeleti országrészben, esetleg északnyugaton fagyhat.A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet a kevésbé felhős északkeleti országrészben, illetve északnyugaton általában -5 és 0 fok között alakul, de az északkeleti fagyzugokban ennél több fokkal hidegebb is lehet, míg a borult részeken enyhébb idő várható, jellemzően 0 és +4 fok között alakul a minimum. Anticiklon alakítja időjárásunkat, fronthatás ma sem várható.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Édeset, sósat vagy savanyút kívánsz? 6 kérdésből kiderül, mit üzen a tested A csoki, a chips vagy a savanyúság után sóvárogsz? Emögött nemcsak megszokás vagy stressz állhat, bizonyos esetekben tápanyaghiány, hormonális változások vagy életmódbeli tényezők is szerepet játszhatnak.
7 kérdésből kiderül, felismered-e az influenza jeleit – Felkészültél a szezonra? A tél közeledtével egyre fokozódik az influenza terjedésének kockázata. Felismernéd a fertőzés tüneteit? Kvízünk segítségével most tesztelheted tudásodat!