Kik azok a pánszexuálisok? Elmagyarázzuk

A szexualitás lényegesen sokszínűbb, mint a legtöbb ember gondolná, hiszen a nemi identitásukról a kisebbségben lévők csak kevesen és ritkán beszélnek teljesen nyíltan. Ezért - még ha valaki hallott is a különféle LMBTQ identitásokról - aligha tud rendet tenni közöttük. A pánszexualitás is rejtély a szélesebb közönség számára.

A pánszexualitás vagy omniszexualitás akkor kapott nagyobb érdeklődést, amikor néhány igazi világsztár, például Miley Cyrus elkezdett beszélni saját beállítottságáról. Ez azért is fontos, mert sok ember a megfelelő ismeretek hiányában saját identitását sem tudja azonosítani. Ha pedig nem képes felismerni, hogy valójában miféle vonzalmak vezérlik, az elfojtáshoz vezethet, ami a boldogtalanság egyik legveszélyesebb forrása.

Miley Cyrus
Miley Cyrus nem az egyetlen, akit hidegen hagy a nem, ha a vonzalomról van szó. Fotó: Joseph Okpako, Getty Images

Az emberek többsége a szexualitást bináris érzésként írja le. Vagy vonzódik valamelyik nemhez, vagy nem. Ez alól persze a biszexuálisok kivételt jelentenek, akiket egyaránt vonz mindkét nem. Ezek a kombinációk látszólag le is fedik az összes eshetőséget, mígnem előbukkannak a pánszexuálisok. Akik ide sorolják magukat, általában arról beszélnek, hogy máshogy élik meg a szexuális vonzalmat, mint az átlagos emberek. Első helyen ugyanis nem azt figyelik, hogy egy személynek mi a neme, hanem a megjelenése hat rájuk. Kíváncsivá válnak szexuálisan is, de, hogy az illető férfi, nő, hermafrodita, transznemű, vagy éppen semmiféle társadalmi nembe sem sorolható, az számukra nem lényeges, mert ők egyáltalán nem látják a nemet - írja a brit Cosmopolitan .

Másik szín a szexuális palettán

Ehelyett az adott személy rezgései, érzelmi kisugárzása, energiája és hasonló, a nemi jelleghez nem köthető tulajdonságok indítják őket a szerelembe esésre, vagy keltik fel bennük a vágyat. Bizonyos fajta általános szépséget próbálnak megragadni, s nem kategorizálják az embereket nemek szerint, mert a másik emberrel kialakítandó szexuális kapcsolatukhoz nem ez az elsődleges mérce. Ez nagy különbség a biszexuálisokhoz képest, akik a szexuális vonzalomnak ezt a széles spektrumát nem tapasztalják meg. (Mellesleg a pánszexuálisok orientációja is korlátozott, hiszen csak az emberekre vonatkozik, mielőtt valaki félreértené a helyzetet.)

Sokan keverik a pánszexualitást a poliamoriával is, ez utóbbi csak a szerelmi monogámia ellenpólusa. Vannak, akik csak egy emberbe képesek beleszeretni egy időben, és vannak, akik párhuzamosan többe is. De ennek semmi köze a pánszexualitáshoz, hiszen ez nem az orientációról szól. A pánszexuális embereket, ha megkérdezik az identitásukról akkor gyakran uniszexuálisként azonosítják magukat (vagyis olyannak, akik figyelmen kívül hagyják az emberek nemét). Többnyire a helyzetük ennél kifinomultabb magyarázatot kívánna, de az esetek zömében ennek kifejtésébe bele sem vágnak, mert nehezen értik meg őket. Végső soron úgyis az a lényeg, hogy számukra valakinek a biológiai és társadalmi neme semmiféle adalékkal nem szolgál ahhoz, hogy vonzódni fognak-e hozzá.

Freud óta ismerik

A pánszexualitás nem új találmány, a fogalom egészen Sigmund Freud idejére nyúlik vissza. Újra és újra megpróbálták megragadni a pontos definícióját, de ez meglehetősen nehéz feladatnak bizonyult, mert még az érintettek is gyakran kicsit mást értenek rajta. A területet kutató tudósok szerint a pánszexuális ember végső soron szexuálisan és/vagy romantikusan vonzódik egy másik személyhez, függetlenül annak biológiai nemétől. Ugyanakkor a pánszexualitást úgy is értelmezik, hogy az minden ember vonzereje, függetlenül a nemi identitástól vagy a biológiai nemtől. De még ezt is lehet bővebben értelmezni, miszerint a pánszexualitás lényege nem az adott ember szexuális felszerelkezése, azaz mennyire nőies vagy férfias, illetve mennyire érzi magát nőnek vagy férfinak, hanem magáról a személyről, mint individuumról szól, amibe minden beletartozik.

A gyermekek szexuális identitását nem határozza meg, hogy hetero- vagy homoszexuális szülők nevelik-e őket - derítette ki egy kutatás. Az adatok szerint a család struktúrája csekély hatással volt a gyermek nemi identitástudatának fejlődésére. Sőt kevés igazságot találtak a feltevésben, hogy a leszbikus vagy meleg szülők jóval megengedőbbek vagy bátorítják a nemi nonkomformitást gyermekeik körében. Részletek!

Ha még mindig nem világos, akkor Miley Cyrus majd elmagyarázza a saját szavaival . "Mindig utáltam a biszexuális szót, mert ez egyszerűen beskatulyáz engem. Nem minden esetben gondolkodom arról, hogy valaki fiú vagy lány... Az ötödik vagy hatodik osztályban nyílt ki a szemem, az első kapcsolatom egy lánnyal éltem meg. Láttam egy embert, akit nem azonosítottam férfiként vagy nőként. Mindkettőnek láttam egyszerre: szépnek és szexinek, keménynek, ám sebezhetőnek, de nőiesnek és férfiasnak is. Erősebben kapcsolódtam hozzá, mint bárkihez az életemben."

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

mellékhatások
Súlyosan károsíthatják a vesét ezek a gyógyszerek: mutatjuk, mit tanácsol a nefrológus
A csillagjegyed elárulja, milyen háziállat illik hozzád a legjobban
magnézium
Jobban hasznosul, ha így veszed be a magnéziumot – Egy apró szabályra kell csak odafigyelni
szilva
Nem mindenkinek ajánlott a magyarok egyik kedvenc gyümölcse – Ilyen panaszokat okozhat
Újra erősödik a koronavírus, hamarosan megugorhat a fertőzöttek száma – Mutatjuk, melyik régióban terjedhet a leginkább
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +23 °C
Minimum: +5 °C

A párásság és ködfoltok feloszlását többórás, keleten sok napsütés követi, amely mellett csak kevés gomolyfelhő képződik, ugyanakkor emellett észak, északnyugat felől átmenetileg több helyen is megnövekszik, helyenként meg is vastagszik a fátyolfelhőzet. Csapadék nem lesz. A délies szél csupán a Fertő tágabb térségében élénkülhet meg, máshol gyenge vagy mérsékelt marad a légmozgás.A csúcsérték 21 és 25 fok között alakul. Vasárnap nem érvényesül fronthatás, pihenhet a frontérzékenyek szervezete.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Kvíz: egészséges az ebéd utáni szunyókálás? Teszteld, mennyire ismered a tested Nap mint nap teszünk ezt-azt az egészségünkért, de vajon valóban mindig jót cselekszünk? Teszteld tudásodat: hétköznapi szokásokról kell eldöntened, hogy egészséges vagy inkább ártalmas.
kvíz
Az egészséges hüvely teljesen szagtalan. Igaz vagy hamis? – 6 fontos kérdés a női intim higiéniáról Az intim területek egészségének megőrzése érdekében fontos ismerni és betartani néhány alapvető higiéniai szabályt. Mennyire vagy jártas ezen a területen? Most kiderülhet!