Vér nélkül nem élet az élet

Vért adni tehát annyi, mint életet adni. Ha egészen pontosak akarunk lenni, három életet, mert egy egységnyi levett vérből három vérkészítmény készül.

A vér élénkvörös, enyhén sós ízű, kissé nyúlós, nem átlátszó folyadék. A szervezetben levő teljes vérmennyiség 5-6 liter, így körülbelül a testsúly tizenharmad részét teszi ki. A vér a szervekhez és a szövetekhez oxigént, tápanyagokat, enzimeket, hormonokat szállít, onnan pedig elszállítja a szén-dioxidot és a felgyülemlett salakanyagokat. Vér nélkül nem élhetünk.

Magyarországon 1939 óta a Magyar Vöröskereszt szervezi a térítésmentes véradást. Ahhoz, hogy biztonságos legyen az itthoni vérellátás, évente 500 000 egység vérre van szükség.

1 egység = 4,5 deciliter vér

Mi történik véradáskor?

  • A személyi adatok megadása után egy kérdőívet kell kitölteni az egészségi állapotról.
  • El kell kortyolgatni 1-2 pohár teát, hogy a leadandó vért előre pótolni tudjuk.
  • Laboratóriumi és orvosi vizsgálat következik, melynek során megmérik a vérnyomást és egy egyszerű vizsgálattal az is kiderül, nem vagyunk-e vérszegények.
  • Megkezdődik a vérvétel. Egy kényelmes ágy, egy apró szúrás és néhány perc. Utána még pihenjünk öt percet.
  • Következhet az uzsonna. Erre azért van szükség, hogy legyen elég kalória a szervezetben a vér újratermeléséhez.

A steril zsákokba összegyűjtött vér az Országos Vérellátó Szolgálathoz kerül, itt dolgozzák fel, de előtte természetesen megtörténik a vér vizsgálata is (HIV-szűrés, hepatitiszszűrés stb.).

Minden egészséges 18 és 65 év közötti személy adhat vért, a nők évente háromszor, a férfiak ötször. Vannak azonban kizáró okok, melyek esetén nem lehet részt venni a véradáson.

Nem!

  • Testékszer vagy tetoválás, ha egy éven belül "került" a testünkre.
  • Krónikus szervi betegség - szív-, tüdő-, máj- vesebetegségek, epilepszia, cukorbetegség, magas vérnyomás stb.)
  • Felső légúti hurutos betegségek, lázas állapot.
  • Gyógyszerszedés (antibiotikum szedése 3-4 héten belül). Fogamzásgátló szedése nem kizáró ok.
  • Tüneteket okozó allergiás állapot, allergia ellen szedett gyógyszer.
  • Nagyobb műtét esetén 1 év, kisebb műtét után 3 hónap.
  • Fiatal nőknél a menzesz első 3 napja.
  • Intravénás kábítószerezés
  • Gyakori partnerváltás, óvszer nélküli, alkalmi kapcsolatok.

A, B, AB, 0

Ha még nem tudtuk volna, véradáskor az is kiderül, milyen vércsoporthoz tartozunk. Magyarországon az A vércsoport a leggyakoribb - a lakosság 44 százaléka -, ezt követi a 0-s és a B vércsoport, a legkevesebb - 8 százalék - AB vércsoportból van. A vércsoportok megkülönböztetése azért fontos, mert nem mindenki adhat és nem mindenki kaphat mindenkitől vért. Pontosabban a 0-s csoportba tartózók általános véradóknak tekinthetők, mivel mindenkinek adhatnak vért, viszont csak "saját" csoport társaik segíthetnek nekik, ha baj van. A "legszerencsésebbek" az AB csoportba tartozók, hiszen ők mindenkitől kaphatnak, viszont csak AB csoportúaknak adhatnak vért. Az A és B csoportba tartozók a saját és az AB csoportúaknak adhatnak vért, kapniuk pedig csak a saját és a 0-s vércsoportúaktól szabad.

Ezenkívül megkülönböztetünk még - többek között - Rh negatív és Rh pozitív csoportot is, amit szintén figyelembe kell venni véradás esetén.

Félelemre semmi ok

Maga a véradás teljesen fájdalommentes, egy apró szúráson kívül semmit sem lehet érezni. A vérvételhez szükséges eszközök sterilek, a tű és a fecskendő egyszer használatos. Az esetlegesen fellépő, átmeneti gyengeség a rövid pihenő és az étkezés után elmúlik, így semmi sem akadályozza, hogy folytassuk napi teendőinket.

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

rostbevitel
10 olcsó étel, amivel jó sok rostot vihetsz a szervezetbe – Ezek legyenek mindig a kamrában
szklerózis muliplex
Szklerózis multiplex első jelei: látászavar és zsibbadás is utalhat rá
alma
Kiderült, sokan rosszul eszik az almát – Egy apró hiba terhelheti meg az emésztést
Ekkor kell átállítani az órákat – idén könnyű eltéveszteni
demencia
Ennél a vércsoportnál nagyobb a demencia rizikója
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Melegfront
Maximum: +14 °C
Minimum: +4 °C

Általában felhős marad az ég, ugyanakkor északkeleten akár huzamosabb időre felszakadhat, csökkenhet a felhőzet. Jelentéktelen csapadék csak elvétve fordulhat elő. A légmozgás döntően gyenge vagy mérsékelt marad.Késő estére 4 és 10 fok közé hűl le a levegő. A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet többnyire 1 és 7 fok között várható, de a kevésbé felhős északkeleti tájakon néhol akár több fokkal fagypont alá hűlhet a levegő. Vasárnap enyhébb levegő érkezik, amelyet gyenge melegfronti hatás kísérhet.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Felismered, melyik állat orrát látod a képeken? Nem is olyan egyszerű, mint hinnéd Szerinted elég egy állat orrát látnod ahhoz, hogy megmondd, milyen faj szerepel a képen? Most letesztelheted magadat legújabb állatfelismerő játékunkban!
kvíz
Narancs vagy paprika: melyikben van több C-vitamin? – Tedd próbára tudásod kvízünkben! Közismert, hogy naponta legalább ötször kellene zöldséget-gyümölcsöt fogyasztanunk. Azt is tudod azonban, hogy milyen tápanyagokat rejtenek növényi élelmiszereink? Kvízünk segítségével most tesztelheted a tudásod!