Újabb államosítás az egészségügyben

A kormány még a választások előtt államosította az egészségügyi intézmények informatikai rendszerét.

A kormány röviddel a választások előtt úgy döntött, hogy államosítja a kórházak és a központi egészségügyi hivatalok informatikai rendszerét, amivel alaposan meglepte a hazai informatikai szektort - írja a 24.hu. A teljes járó- és fekvőbeteg-ellátó intézményrendszer informatikai hátterét egyetlen, frissen felvásárolt cég felügyelete alá helyeztek.

dsada
Egy cég intézheti az egészségügyi informatikát. Fotó: Getty Images

A kormány most az összes állami kórház számára előírta, hogy álljanak át a cég (Pan-Inform Kft.) portfóliójába tartozó eMedsol szoftverre. A lap szerint a kormányon belül Pintér Sándor belügyminiszter reszortja lett, hogy az Országos Kórházi Főigazgatóságon keresztül hozza létre a kórházban az egységes rendszer működtetéséhez szükséges infrastruktúrát. A felmerülő kiadásokra újabb 5 milliárd forintot különítettek el.

Az Orvostechnikai Szövetség közleményében megfogalmazta aggodalmait, amely szerint a kormánydöntéssel az egészségügyi informatikában verseny nélküli, hosszú távú monopolhelyzet alakul ki. Király Gyula, az egykori Országos Egészségbiztosítási Pénztár volt informatikai főigazgató-helyettese a lapnak azt mondta: "a központosítással egy kényelmes állami céget hoznak létre, amelynek az a dolga, hogy a központi akaratot végrehajtsa, az innováció azonban ezzel meg is szűnik".

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

mellékhatások
Súlyosan károsíthatják a vesét ezek a gyógyszerek: mutatjuk, mit tanácsol a nefrológus
A csillagjegyed elárulja, milyen háziállat illik hozzád a legjobban
magnézium
Jobban hasznosul, ha így veszed be a magnéziumot – Egy apró szabályra kell csak odafigyelni
szilva
Nem mindenkinek ajánlott a magyarok egyik kedvenc gyümölcse – Ilyen panaszokat okozhat
Újra erősödik a koronavírus, hamarosan megugorhat a fertőzöttek száma – Mutatjuk, melyik régióban terjedhet a leginkább
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +23 °C
Minimum: +5 °C

A kevés gomolyfelhő és az észak, északnyugat felől érkező, helyenként meg is vastagodó fátyolfelhőzet mellett legalább többórás napsütésre van kilátás csapadék nélkül. A délies szél főként az Alpokalján megélénkülhet, máshol általában gyenge vagy mérsékelt marad a légmozgás.A csúcsérték 22 és 25 fok között alakul. Késő estére többnyire 8 és 14 fok közé hűl le a levegő. Vasárnap nem érvényesül fronthatás, pihenhet a frontérzékenyek szervezete.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Az intim lemosó jobb, mint a tiszta víz. Igaz vagy hamis? – Teszteld higiéniai tudásod! Az intim higiénia kapcsán rengeteg tanácsot hallani, sokszor egymásnak teljesen ellentmondókat is. De vajon mi tesz jót odalent, és mi az, amit jobb lenne elkerülni?
kvíz
Kvíz: egészséges az ebéd utáni szunyókálás? Teszteld, mennyire ismered a tested Nap mint nap teszünk ezt-azt az egészségünkért, de vajon valóban mindig jót cselekszünk? Teszteld tudásodat: hétköznapi szokásokról kell eldöntened, hogy egészséges vagy inkább ártalmas.