Újabb egészségügyi béremelésről dönthetnek

Még idén döntés születhet az egészségügyi szakdolgozók béremeléséről, mintegy 180-200 milliárd forintos forrásból, két részletben emelhetik a béreket.

A Népszava információi szerint a jövő heti utolsó kormányülésen születhet végleges döntés az egészségügyi szakdolgozók béremeléséről. Takács Péter egészségügyi államtitkár javaslata szerint mintegy 180-200 milliárd forintos forrásból két részletben, 2023 és 2024 elején nőne a szakdolgozók fizetése. A korábban kiszivárgott koncepció szerint az alap- és középfokú végzettségűeknek e két alkalommal együtt átlagosan 32 százalékos, míg diplomásoknak átlagosan 55 százalékos emelést javasolnak.

béremelés, egészségügy
Újabb emelésről dönthetnek az egészségügyben. Fotó: Getty Images

Balogh Zoltán, a Magyar Egészségügyi Szakdolgozói Kamara (MESZK) elnöke a napnak úgy nyilatkozott: bíznak benne, hogy a januári, a korábban már jelzett 10 százalékos orvosi béremeléssel együtt megkapják szakdolgozók is a maguk első lépcsőjét. Ennek hiányában ugyanis a szakdolgozók jelenlegi 27 százalékos béraránya 22 százalékra esne az orvosokéhoz képest. A kamara elnöke szerint jövő évben legalább 30 százalékos emelésre lenne szükség ahhoz, hogy az egészségügy megőrizze versenyképességét más ágazatokhoz képest.

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

Befőzés: betiltották ezt a régóta használt tartósítószert – Mutatjuk, mit használhatsz helyette
D-vitamin
Meglepő, melyik vitamin az emésztés rejtett támasza – Hiánya hamar panaszokat okoz
hőségriasztás
Hivatalos: meghosszabbítják a hőségriasztást – Mikor lesz vége a kánikulának?
pajzsmirigy-alulműködés
Korai tünetek, hogy kevés hormont termel a pajzsmirigy – Erre figyelj nőként
magnézium szedése
Nem hasznosul jól a magnézium, ha így veszed be – Ezt az 5 hibát ne kövesd el
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Hidegfront
Maximum: +35 °C
Minimum: +18 °C

A fátyol- és gomolyfelhők mellett általában sok napsütés várható. Kevés helyen - főként a nyugati, déli és északkeleti országrészben - zápor, esetleg zivatar is kialakulhat. Egyre nagyobb területen északnyugatira, északira fordul a szél, és megélénkül, néhol megerősödik, majd késő délutántól, estétől az északkeleti tájakon számíthatunk egyre több helyen erős, esetleg viharos lökésekre. A legmagasabb nappali hőmérséklet döntően 33 és 38 fok között várható. Gyenge hidegfront érkezik kedden, így a lehűlésre érzékenyek kellemetlenségeket tapasztalhatnak.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
A horzsolásra hintőport kell szórni. Igaz vagy hamis? – Teszteld a sebkezelési tudásod! Bár egy kisebb sebet látszólag egyszerű ellátni, de könnyű hibázni is. Töltsd ki sebkezelési kvízünket, és derítsd ki, mennyire vagy tisztában az alapvető elsősegélynyújtási szabályokkal!
kvíz
„Lehet hogy demiszexuális vagyok?” – Ezzel a 8 kérdéssel kiderítheted A vonzalom nem mindenkinél működik ugyanúgy. Egyeseknél csak azután jelenik meg, hogy valódi érzelmi kötelék alakult ki bennük – ők a demiszexuálisak. Vajon te is közéjük tartozol? Most kiderítheted.