Új szolgáltatásokat indítanak a háziorvosok

A betegségmegelőzést és a szűrést, továbbá a lelki egészség támogatását biztosító programot indít újabb két zalaegerszegi háziorvosi praxisközösség. Így már a város és a környék lakóinak kétharmadát elérik a prevenciós szolgáltatások.

Az orvosi alapellátás infrastrukturális körülményeinek javítására, valamint a szolgáltatási paletta bővítésére az elmúlt években összesen mintegy 700 millió forintot nyertek Zalaegerszegen a különböző pályázatok forrásaiból. A megyei jogú város minden háziorvosi rendelőjét és védőnői körzeti helyiségét felújították, valamint a központi orvosi ügyeletet is korszerűsítették. Tervezik továbbá a rendelőintézet és a mentőállomás felújítását is.

prevenció, betegségek megelőzése, egészség megőrzése, háziorvosok, praxisközösségek
A praxisközösségek a prevenciót helyezik a középpontba. Fotó: iStock

5 praxisközösség

Száz új praxisközösség nyílhat az országban - kattintson a részletekért!

Tavaly nyáron három, most pedig két háziorvosi praxisközösség összesen 338 millió forinthoz jutott szakembereket is bevonó prevenciós programokhoz. Az öt praxisközösség a városban és a város környékén összesen 22 háziorvosi körzetet érint. Ez a kétharmada az összes körzetnek, így már csaknem 40 ezer ember vehet igénybe olyan egészségügyi szolgáltatásokat, amelyeket eddig nehezebben elérhetők voltak. Ilyen például a dietetikusi, a gyógytornászi vagy a pszichológusi szaktanácsadás - ismertette Zimborás Béla, az Emberi Erőforrások Minisztériuma (Emmi) által meghirdetett háziorvosi programok zalaegerszegi projektmenedzsere.

A sikeres svájci modell

Az egyik nyertes praxisközösség képviseletében Batka Jenő házi gyermekorvos felidézte, hogy 2014-ben éppen Zalaegerszegen valósult meg először az országban svájci modell alapján egy háziorvosok praxisközösségére épülő új szolgáltatási rendszer. A kedvező tapasztalatok alapján hirdette meg az Emmi azt a pályázatot is, amelyben már öt zalaegerszegi háziorvosi közösség nyert el pályázati forrásokat.

A praxisközösségek a pályázati forrás segítségével a prevenciót helyezik a középpontba, legfőképpen a gyerekek és a 60 év feletti korosztály esetében. Az életmódváltást szorgalmazó program például többek között a daganatos betegségek, a szív- és érrendszeri megbetegedések, valamint a lelki betegségek szűrését és megelőzését szolgálja.

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

magnézium szedése
Magnézium: mikor vegyük be, hogy nyugodtan aludjunk tőle? Szakértő elárulta a titkot
magyar egészségügy
Hegedűs Zsolt elárulta az első reformot – Nagy változások lesznek az egészségügyben
Szellemszéklet: mit jelent pontosan? – Ezt üzeni vele a szervezet
Itt látszik a laborleleteden, ha már károsodott a veséd
fogyás
Diétaelmélet: mikor és mitől indul be a fogyás?
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Hidegfront
Maximum: +15 °C
Minimum: +5 °C

A délnyugati határ mentén napközben vékonyodik, és déli irányba levonul a felhőzet. Máshol többnyire napos idő várható fátyol- és gomolyfelhőkkel, de a gomolyok időszakosan jobban összeállhatnak. Kisebb eső, zápor főképp a délnyugati határ mentén előfordulhat, másutt kicsi a csapadék esélye. Erős, estétől néhol akár viharos lökések is kísérhetik az északkeleti szelet.A legmagasabb nappali hőmérséklet 12 és 18 fok között várható. Késő estére 6 és 13 fok közé csökken a hőmérséklet. Gyenge fronthatás érvényesül, ami elsősorban a hidegfrontra érzékenyeket viselheti meg.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Pattanásra fogkrém: hasznos vagy árt? – Itt a nagy bőrápolási kvíz! A bőrápolással kapcsolatban rengeteg tévhit kering, amelyek akár árthatnak is a bőrünknek. Mutatjuk, mi ezekből az igazság.
kvíz
Kvíz: az UV-sugárzás a felhőkön is áthatol. Igaz vagy hamis? – Teszteld a tudásod! A napsugárzás egyszerre nélkülözhetetlen és veszélyes: szükségünk van rá a D-vitamin-termeléshez, ugyanakkor komoly egészségügyi kockázatokat is hordozhat. Kvízünkből megtudhatod azt is, milyen tévhitek élnek vele kapcsolatban az emberek fejében.