Térítésmentes útért vett el pénzt a betegszállító egy idős betegtől

Tavaly karácsonykor került a sürgősségi osztályra egy idős asszony Budapesten. Kezelése végeztével aztán megdöbbenve fogadta, amikor a kórház által hívott betegszállító 12 ezer forintot kért tőle az egyébként ingyenes fuvarért.

Történetével a nő a Telex szerkesztőségéhez fordult. Cikkében a lap Editként hivatkozik az asszonyra, aki karácsony másnapján került kórházba súlyos rosszulléte miatt. Közel 20 órát töltött a sürgősségin, amíg lezajlottak a vizsgálatok és megkapta a szükséges kezelést, majd hazaengedték. A kórház betegszállítót hívott számára. Amikor aztán megérkeztek a megadott címre, a betegszállító egészen a konyhájáig kísérte Editet, és a szállításért 12 ezer forintot kért, mondván, hogy ünnepnapokon fizetni kell az ellátásért. A nő kifizette a kért összeget, de számlát nem kapott róla. Az összeget is furcsállta, mert ennél olcsóbban tudott volna taxival utazni, ha pedig magánszolgáltatóval szállíttatja haza magát, az 24 ezer forintba került volna.

betegszállítás
A kórház által megrendelt betegszállítás ingyenes a betegek számára. Fotó: Getty Images

A történtek kapcsán a Telex megkereste az Észak-Pesti Centrumkórházat és az Országos Mentőszolgálatot is. Mindkét helyről megerősítették, hogy a kórház által rendelt betegszállítás esetén a szolgáltatók kizárólag térítésmentesen végzik a betegszállítást, amelyet a Nemzeti Egészségbiztosítási Alapkezelő (NEAK) finanszíroz. Ez alól pedig sem a hétvégék, sem az ünnepnapok nem jelentenek kivételt. A lap ezután írásban megkereste a NEAK-ot is, amelynek válaszából ugyancsak az rajzolódik ki, hogy Editnek egyáltalán nem kellett volna fizetnie a betegszállításért.

További furcsaság az ügyben, hogy a NEAK településekre leosztva szabályozza, hogy az ország egyes részein mely betegszállító cégekre vonatkozik területi ellátási kötelezettségért. A konkrét esetben illetékes szolgáltató viszont arról tájékoztatta a Telexet, hogy noha az érintett útvonalon valóban ők lennének az illetékesek, december 26-án egyáltalán nem teljesítettek fuvart a megjelölt kórházból. Egyébként is magánszolgáltatás keretében 23 800 forintot kértek volna az adott útvonalra, de kórházi megrendelésre minden esetben térítésmentesen végzik a betegszállítást. A cég diszpécsere szerint Editet valószínűleg egy betegszállító hiéna vitte el a kórházból, ami nem lenne egyedi eset. Kérdéses persze, hogy hogyan fordulhatott ez elő, amikor a kórház rendelte meg a szolgáltatást.

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

őszibarack
Ehet a cukorbeteg őszibarackot? – Így hat a gyümölcs a vércukorszintre
4 szokás, amely az alacsony intelligencia jele lehet
vérnyomás
Ezt teszi a vérnyomással, ha gyakran eszünk savanyú uborkát
7 ráktünet, amely felett sokan átsiklanak az onkológusok szerint
magnézium
„Mi történik, ha nem szedem tovább a magnéziumot?” – Íme a leggyakoribb változások
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +29 °C
Minimum: +16 °C

Általában változóan felhős időre számíthatunk. Néhol fordulhat elő kisebb eső, zápor, az északkeleti határ mentén késő estig zivatar sem kizárt. Az északnyugati szél egyre inkább mérséklődik.Késő este 15, 22 fok várható. Csütörtökön nem várható fronthatás, pihenhet a frontérzékenyek szervezete.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Kvíz: felismered képről a szeptemberi szezonális gyümölcsöket? – Ezen a teszten sokan elbuknak Meg tudod különböztetni egymástól a körtét és az almát, ha csak egy kis részletüket látod? Tedd próbára magadat gyümölcsfelismerő játékunkkal!
kvíz
Tüsszentés közben tényleg leáll a szívünk? – 10 becsapós kérdés az emberi testről Vajon tényleg tudod, hogyan működik a tested? Kvízünkből most könnyedén kiderítheted.