Tárgyalnak az egészségügyi bérekről

Fejezetről fejezetre, érdemben haladnak az egészségügyi bértárgyalások - mondta Cser Ágnes, a Magyarországi Munkavállalók Szociális és Egészségügyi Ágazatban Dolgozók Demokratikus Szakszervezetének (MSZ EDDSZ) elnöke.

A szakszervezeti vezető megjegyezte: 2004-ben "alapjaiban rombolták szét" az egészségügyi és szociális ellátórendszert. Azóta olyan lemaradásba kerültek, hogy a felzárkóztatást nem lehet egyszerre teljesíteni, mert ahhoz oda kellett volna adni a központi költségvetés felét - fűzte hozzá. Korábban négy "szoclib kormánnyal" nem tudtak tárgyalni - fogalmazott az MSZ EDDSZ elnöke, aki kérdésre válaszolva azt mondta: nekik most eszükbe sem jut sztrájkolni.

Haladnak az egészségügyi bértárgyalások
Haladnak az egészségügyi bértárgyalások

Cser Ágnes közölte: csütörtökön is egyeztettek az ágazati bérek ügyében. Szeretnék elérni, hogy terjedjen ki a szakdolgozói bértábla hatálya, hogy a védőnők se legyenek hátrányban, akiknek a népegészségügyi programban vezető szerepük van. Fontos továbbá a gazdasági, műszaki háttérszolgáltató csoportok megbecsülése is - mondta.

Arra a kérdésre, hogy mikor írhatják alá a tárgyalásokat lezáró dokumentumot, az MSZ EDDSZ elnöke közölte, a védőnőknek a nőnapot ígérte, most március 15-ét tűzte ki célul.

Gesztusértékű az egészségügyi béremelés

Levélben fordult a Független Egészségügyi Szakszervezet és a Magyarországi Mentődolgozók Szövetsége az egészségügyért felelős államtitkárhoz, mert szerintük az egészségügyi szakdolgozók idei 8 százalékos béremelésének előrehozása "gesztusértékű", de nem oldja meg a problémákat. Részletekért kattintson !

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

folyadékpótlás
Életkorod alapján ennyi vizet kell innod naponta – Íme a teljes táblázat
alvás
6 fontos érv, amiért érdemes banánt enni este – Így időzítsd a szakértők szerint
Nagy változás az egészségügyben: vasárnaptól megszűnik az NNGYK – Mutatjuk, mi jön helyette
Hasnyálmirigy-gyulladás: ez segít meggyógyulni magyar kutatók szerint – Mutatjuk, min kell változtatni
Heti három alkalom már csökkenti a vérnyomást: ez a mozgásforma az egyik leghatékonyabb
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +10 °C
Minimum: -3 °C

Általában napos, száraz idő várható, de a Dunántúlon lehetnek felhősebb körzetek is - elsősorban a nyugati megyékben. Alapvetően gyenge vagy mérsékelt lesz a légáramlás, csupán Sopron környékén élénkülhet meg időnként a délies irányú szél. Kora délután 8 és 12 fok közötti értékeket mérhetünk. Késő este -5 és +6 fok között alakul a hőmérséklet, elsősorban a kevésbé felhős északkeleti országrészben, esetleg északnyugaton fagyhat. Anticiklon alakítja időjárásunkat, fronthatás ma sem várható.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Édeset, sósat vagy savanyút kívánsz? 6 kérdésből kiderül, mit üzen a tested A csoki, a chips vagy a savanyúság után sóvárogsz? Emögött nemcsak megszokás vagy stressz állhat, bizonyos esetekben tápanyaghiány, hormonális változások vagy életmódbeli tényezők is szerepet játszhatnak.
7 kérdésből kiderül, felismered-e az influenza jeleit – Felkészültél a szezonra? A tél közeledtével egyre fokozódik az influenza terjedésének kockázata. Felismernéd a fertőzés tüneteit? Kvízünk segítségével most tesztelheted tudásodat!