Gesztusértékű az egészségügyi béremelés

Levélben fordult a Független Egészségügyi Szakszervezet és a Magyarországi Mentődolgozók Szövetsége az egészségügyért felelős államtitkárhoz, mert szerintük az egészségügyi szakdolgozók idei 8 százalékos béremelésének előrehozása "gesztusértékű", de nem oldja meg a problémákat.

Az előrehozott bérfejlesztés nem oldja meg a problémákat

2018. január 26-án számoltunk be róla, hogy az egészségügyi szakdolgozók idén novemberben esedékes 8 százalékos béremelését előrehozták január 1-re. Ezt akkor az emberi erőforrások minisztere jelentette be, miután újabb sztrájktárgyalási forduló zajlott a kormány és a reprezentatív szakszervezetek között.

Erre reagáltak most a szervezetek, akik az MTI-hez eljuttatott dokumentumban kifogásolják, hogy a béremelésekről szóló nyilatkozatokban nem esik szó azokról, akik évek óta kimaradtak a béremelésekből, valamint arról sem, hogy sok dolgozó alapbére alig haladja meg a 200 ezer forintot, és a bértábla egyes kategóriái nem érik el - még az emelések ellenére sem - a jogszabályban meghatározott szakmai minimálbért.

Pusztán gesztusértékű az egészségügyi béremelés, egészségügyi béremelés béremelés egészségügy
A szakszervzetek szerint "gesztusértékű" az egészségügyi béremelés

Alapbér, kereset, vagy fizetés?

Véleményük szerint nem egyértelműek a bérekről szóló nyilatkozatok, mert egyszer alapbérről, máskor keresetről beszélnek az illetékesek. Azt írták: a 300-400 ezer forint közötti alapbért sem a bértábla, sem a Központi Statisztikai Hivatal adatai nem igazolják, ha pedig keresetnek tekinthetőek ezek az összegek, akkor nem értik, hogy milyen módszerrel számolták ki a fizetéseket.

Ónodi-Szűcs Zoltán államtitkártól szeretnék pontosan megtudni, mekkora alapbér, hány túlóra és mennyi műszakpótlék szükséges ezek eléréséhez - olvasható a levélben. Hozzátették, a béremelések előtt annyira alacsonyak voltak a fizetések, hogy százalékban jelentős arányú növelés sem eredményezett magas béreket.

A szervezetek továbbra is olyan mértékű béremelést szorgalmaznak, amely lehetővé teszi az ágazat dolgozóinak, hogy főállásban, törvényes munkaidejük alatt keressenek annyit, amennyit most csak jelentős túlmunkával tudnak. Emellett azt is javasolják, hogy a félreértések elkerüléséért a jövőben évente legalább kétszer tájékoztassák a dolgozókat és a közvéleményt a bérek alakulásáról, valamint kiszámításuk módjáról.

Röghöz kötnék az elvágyódó orvosokat? 2018. január 24-én számoltunk be róla, hogy a Civitas Intézet konferenciáján elhangzott, önmagában a pénz sem elég az orvoselvándorlás megakadályozására, valamint hogy az egészségügynek mint ágazatnak ismét saját minisztériumot kellene kapnia. Elhangzott az is, hogy az elvándorlás ellenszere a röghöz kötés - minderről itt olvashat bővebben.

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

Ez a kutyafajta illik hozzád a csillagjegyed alapján – Íme a teljes lista
fogyás
27 kilót fogyott négy hónap alatt: egyetlen ételről mondott le
Csúszik a gyógyszerfelíratás nagy változása – megvan az új időpont
magnézium
Jobban hasznosul, ha így veszed be a magnéziumot – Egy apró szabályra kell csak odafigyelni
Ez a mozgás a jó vércukorszint titka: napi 15 perc is elég rá
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Kettős front
Maximum: +21 °C
Minimum: +6 °C

Északnyugat felől erősen megnövekszik a felhőzet, és több helyen fordulhat elő időszakos eső, zápor, főként a nyugati megyékben van esély néhol zivatarra is. A délnyugati, nyugati, majd az északnyugatira forduló szelet kísérhetik többfelé élénk, olykor erős lökések. Záporok, zivatarok környezetében is lehet szélerősödés.A legmagasabb nappali hőmérséklet 18 és 24 fok között várható. Késő estére 8 és 14 fok közé hűl le a levegő. Csütörtökön egy úgynevezett okklúziós front éri el térségünket, igen kedvezőtlen orvosmeteorológiai helyzetet teremtve.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Kvíz: egészséges az ebéd utáni szunyókálás? Teszteld, mennyire ismered a tested Nap mint nap teszünk ezt-azt az egészségünkért, de vajon valóban mindig jót cselekszünk? Teszteld tudásodat: hétköznapi szokásokról kell eldöntened, hogy egészséges vagy inkább ártalmas.
kvíz
Az egészséges hüvely teljesen szagtalan. Igaz vagy hamis? – 6 fontos kérdés a női intim higiéniáról Az intim területek egészségének megőrzése érdekében fontos ismerni és betartani néhány alapvető higiéniai szabályt. Mennyire vagy jártas ezen a területen? Most kiderülhet!