Egyre nő a káosz az ügyeleti rendszerben

Az Országos Mentőszolgálat elvileg senkit nem foglalkoztathat szerződés nélkül, hiszen így nincsenek meghatározva az együttműködés szabályai, a felelősségi körök és az ügyeleti díj mértéke sem. Ezért is szólítja fel a kamara jogkövető magatartásra a háziorvosokat.

Szerződés nélkül is ügyeltek háziorvosok, a Magyar Orvosi Kamara titkára szerint az alacsony színvonalú jogi szabályozottság miatt alakulhatott ki ez az anomália. Közben szerveződnek a pertársaságok: Szabolcsban és Győr-Moson-Sopronban is már több mint ötven háziorvos jelezte, hogy kész csoportos pert indítani a járási tiszti főorvosok kényszerítő határozata ellen. Nagy Marcell titkár a 24.hu-nak kiemelte: a régi rendszerben a háziorvosoknak alapvető kötelezettségük az ügyeleti ellátás megszervezésében való részvétel volt. Ez eddig az önkormányzatok feladata volt (illetve azokban a megyékben, ahol még nem működik az új rendszer, továbbra is az). A helyhatóságoknak két lehetőségük volt: a háziorvosokkal közvetlenül kötöttek szerződést, és szervezték meg az ügyeleti ellátást, vagy nem közvetlenül az orvosokkal, hanem ügyeletszervező cégekkel kötöttek szerződést, vagyis továbbadták ezeknek a cégeknek az ügyeletszervezés feladatát.

Ahol már az OMSZ feladata a szervezés

Február 1-jétől Hajdú-Bihar megyében elindult az az ügyeleti rendszer, amelyet már az Országos Mentőszolgálat (OMSZ) szervez. Az ügyeleti feladatok koordinálása tehát azokban a megyékben, ahol az OMSZ átvette az ellátást, kikerült az önkormányzatok feladatai közül, az erre szakosodott, profitorientált cégekkel kötött korábbi szerződések pedig megszűntek. Jelenleg Hajdú-Bihar, Szabolcs-Szatmár-Bereg, illetve Győr-Moson-Sopron megye háziorvosainak kötelezően részt kell venniük az ügyelet működtetésében.

háziorvos, ügyeleti rendszer, OMSZ, szerződés
Egyelőre sok a bizonytalanság a háziorvosok feladatait illetően. Fotó: Getty Images

Aki pedig most élő szerződés nélkül ügyel, abban a jogi helyzetben találja magát, hogy egyrészt eleget tesz a kötelezettségének, mert közreműködik az ügyeletben, másrészt viszont a megbízó (vagyis az OMSZ) kvázi feketén foglalkoztatja. Az OMSZ ugyanakkor elvileg senkit nem foglalkoztathat szerződés nélkül, hiszen így nincsenek meghatározva az együttműködés szabályai, a felelősségi körök és az ügyeleti díj mértéke sem. A mentőszolgálatot terheli a kötelezettség a szerződéskötésre, mert a háziorvos az OMSZ feladatát látja el – magyarázza Nagy Marcell. Ezért is szólítja fel a kamara jogkövető magatartásra a háziorvosokat: tartsák tiszteletben a kormányhivatal hatósági határozatát, egyúttal jelezzék a hivatal felé a közreműködési hajlandóságukat, ami valóban kötelezi őket.

Ugyanakkor ügyeleti szerződést ne írjanak alá a mentőszolgálattal, azok a szabolcsi és győr-moson-soproni háziorvosok pedig, akik fenyegető levelet kaptak a járási tiszti főorvosoktól, támadják meg ezeket a határozatokat, és szerveződjenek pertársaságokba. Ehhez a Magyar Orvosi Kamara minden jogi segítséget megad a tagjainak, az eljárás esetleges költségeit is a kamara viseli. Arról még a múlt héten beszélt a MOK, hogy a helyzetet bizonytalanság és káosz jellemzi. 

Alig akad orvos, aki aláírta volna

Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében már alakulóban vannak a perközösségek, amelyek valószínűleg halasztó hatályúak lesznek az ügyeleti szerződéskötésekre. Adamecz Imre, a MOK Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegyei alelnökének információja szerint Szabolcsban és Győr-Moson-Sopronban is ötven felett van azon háziorvosok száma, akik belépnek a perközösségbe. Ők semmiképp nem írják alá az Országos Mentőszolgálattal kötendő ügyeleti szerződésüket, mert akkor okafogyottá válna a perközösség.

A háziorvos azt mondja, ha a perközösség elindításáig mégis ügyelniük kell, akkor állnak elébe. Eddig is a havi kettő ügyelet többszörösét vállaltuk – tette hozzá Adamecz Imre, aki hangsúlyozta: nem az ügyeleti órák mennyiségével van problémájuk, hanem az alapellátás bajainak rendezetlenségével és az ellátási rendszer egészének anomáliáival. Április 1-jén negyedik megyeként Borsod-Abaúj-Zemplénben élesedik a mentőszolgálat által szervezett és koordinált ügyeleti rendszer. Az OMSZ néhány nappal ezelőtti tájékoztatása szerint március 20-ig mindössze hat orvos írta alá az ügyeleti szerződést. Az új ügyeleti ellátási rendszert a Belügyminisztérium és az OMSZ tervei szerint jövő év elejére Budapest kivételével az egész országban bevezetik.

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

Ezt az italt senkinek sem ajánlja a szívsebész – Már kis mennyiségben is növeli a vérnyomást
citromos víz
Kiderült az igazság a citromos vízről – Így hat valójában a szervezetre
D-vitamin
Meglepő, melyik vitamin az emésztés rejtett támasza – Hiánya hamar panaszokat okoz
Azonnali hatállyal kivonták a forgalomból ezt a gyógyszert – a betegektől is visszakérik
pajzsmirigy-alulműködés
Korai tünetek, hogy kevés hormont termel a pajzsmirigy – Erre figyelj nőként
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Hidegfront
Maximum: +30 °C
Minimum: +15 °C

Sok napsütésre számíthatunk a nagyrészt felhőtlen vagy kissé fátyolfelhős égbolt mellett, így csapadék sem lesz. Az északi, északkeleti szelet nagy területen kísérhetik élénk lökések, de az északkeleti megyékben egy-egy erős lökés is lehet. A legmagasabb nappali hőmérséklet 27 és 32 fok között alakul. Gyenge hidegfrontra készülhetnek szerdán az arra érzékenyek.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
A horzsolásra hintőport kell szórni. Igaz vagy hamis? – Teszteld a sebkezelési tudásod! Bár egy kisebb sebet látszólag egyszerű ellátni, de könnyű hibázni is. Töltsd ki sebkezelési kvízünket, és derítsd ki, mennyire vagy tisztában az alapvető elsősegélynyújtási szabályokkal!
kvíz
„Lehet hogy demiszexuális vagyok?” – Ezzel a 8 kérdéssel kiderítheted A vonzalom nem mindenkinél működik ugyanúgy. Egyeseknél csak azután jelenik meg, hogy valódi érzelmi kötelék alakult ki bennük – ők a demiszexuálisak. Vajon te is közéjük tartozol? Most kiderítheted.