Súlyos beteg gyerekekért futnak

300 ezer forintot akarnak összegyűjteni a Bátor Tábor javára azok a futók, akik a szeptember 26-i Spar Budapest Maraton váltóversenyében futnak. A maratoni távot győzik majd le "GSK-Bátor Tábor Élménykülönítmény" néven.

A Bátor Tábor Alapítvány azzal a küldetéssel jött létre, hogy súlyosan beteg (daganatos, diabéteszes, haemophiliás és krónikus ízületi gyulladásban szenvedő) gyerekeknek nyújtson sikerélményt és erőt, hogy segítse őket az állapotuk elfogadásában és növelje a gyógyulási esélyeiket. A táborokban lovagolnak, eveznek, íjászkodnak, próbára teszik magukat a magas-kötélpályán, csupa olyan programon vesznek részt, amire máshol betegségükből adódóan nem volna lehetőségük.

Az elmúlt tíz évben közel 3000 súlyos beteg táborozó vett részt a gyógyító kaland-táborokban térítésmentesen. A Bátor Tábor nem gyógyszerekkel és orvosi beavatkozásokkal gyógyít, hanem sok-sok izgalmas és érdekes élménnyel, játékkal.

Az Élménykülönítmény egy tízfős társaság. Van köztük fizikus, közgazdász, és pedagógus is, többen a Bátor Tábor egyik főtámogatójának a munkatársai. Van, aki évek óta önkéntese az alapítványnak és olyan is, aki eddig csak távolról szemlélte a Bátor Tábor munkásságát.

Egy közös van bennük, súlyos beteg gyerekeknek szeretnének segíteni a gyógyulásban. Ezért azt a célt tűzték ki magunk elé, hogy barátaikat, rokonaikat, kollégáikat és minden jóérzésű embert megszólítva 300 ezer forintnyi adományt gyűjtenek össze az Alapítvány számára. Összefogásukkal szeretnék minél több ember figyelmét felhívni a Bátor Tábor súlyos beteg táborozóira.

2011-ben 300 daganatos beteg gyerek részesül majd az élményterápia jótékony hatásából a Bátor Táborban. Az összegyűjtött 300 ezer forintot ennek a 300 gyereknek a táborozására fogják felajánlani a futók.

A csapat legtöbb tagja nem gyakorlott futó, ezért a fejenként több mint 8 kilométer teljesítése számukra igazi kihívás, a felkészülés így valódi kaland lesz.

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

65 év felett ilyen gyakran érdemes zuhanyozni: ezt tanácsolják a szakértők a bőr védelmére
Nagy változás az egészségügyben: vasárnaptól megszűnik az NNGYK – Mutatjuk, mi jön helyette
alvás
6 fontos érv, amiért érdemes banánt enni este – Így időzítsd a szakértők szerint
Így fokozhatod a magnézium alvásjavító hatását: mutatjuk, mivel érdemes kombinálni
omega-3
Sokan szednek omega-3-at, de kevesen tudják: ezekkel a tápanyagokkal együtt még hatékonyabb lehet
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +10 °C
Minimum: -3 °C

Az éjszaka képződő párásság, ködfoltok feloszlását követően derült, napos, száraz időben lesz részünk, majd délutántól fátyolfelhők lehetnek az égen. Főként Borsodban és az Alföldön délelőtt megélénkül az északkeleti szél.Kora délután 8 és 12 fok körül alakul a hőmérséklet. Anticiklon alakítja időjárásunkat a hétvégén, fronthatás nem várható.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

7 kérdésből kiderül, felismered-e az influenza jeleit – Felkészültél a szezonra? A tél közeledtével egyre fokozódik az influenza terjedésének kockázata. Felismernéd a fertőzés tüneteit? Kvízünk segítségével most tesztelheted tudásodat!
kvíz
Szakértő vagy a bőrápolásban, ha meg tudod csinálni ezt a kvízt – Csupán 7 kérdésből kiderül A bőr és a táplálkozás kapcsolata szorosabb lehet, mint gondolnánk. Egyes tápanyagok támogathatják a bőr egészségét, míg bizonyos ételek és italok kedvezőtlenül hathatnak rá. Töltsd ki kvízünket, és derítsd ki, mennyit tudsz a bőrbarát étrendről!