Súlyos bajt jelezhet a köröm elszíneződése

Az egészséges körmök felszíne sima, színe egységes, halvány rózsaszínű, és nincsenek rajta pöttyök, foltok vagy elszíneződések. Ha körmeink valamilyen szokatlan vagy furcsa színt vesznek fel, akkor annak az alábbi okai lehetnek.

Ha például körmünk barna vagy fekete lesz, akkor az is lehet, hogy köröm melanómánk van, amely a bőrrák egyik legsúlyosabb formája. A körömmelanóma ugyan meglehetősen ritka, de előfordulhat, és ha nem diagnosztizálják, illetve kezelik időben, akkor halálos is lehet. Ha a köröm fáj, vérzik, illetve törik, hasad, minél hamarabb menjünk orvoshoz, és végeztessünk körömbiopsziát – írja a Men's Health.

Gomba és bizonyos gyógyszerek is kiválthatják az elszíneződést

Különösen aggasztó jel, ha a köröm alsó részénél található bőr barnásra vagy feketésre színeződik: ilyenkor még nagyobb az esély rá, hogy melanómánk van. Persze, arra is megvan az esély, hogy a sötét folt jóindulatú, például egyszerű anyajegy, de ennek eldöntését bízzuk szakemberre. Tudjunk arról is, hogy barnás elszíneződést körömgomba is okozhat: ilyenkor a köröm általában megvastagszik, illetve besárgul. A kemoterápiához használt gyógyszerek is okozhatják a köröm szürkésbarnává változását.

A sárga színű köröm leggyakrabban gombás fertőzés eredménye, de a psoriasis nevű bőrbetegségben szenvedőknél is megjelenhet. Utóbbi esetben lazacszínű elszíneződés is jelentkezhet, illetve a köröm felszíne kiszálkásodhat. A köröm psoriasisos elváltozása általában néhány évvel a bőrtünetek után jelentkezik. Ha a köröm sárgulása nagyon erőteljes lesz és több körmön is jelentkezik, valamint a körmök nagyon látványosan megvastagodnak, esetleg kezdenek elválni a körömágytól, akkor ez az úgynevezett sárgaköröm-szindróma jele is lehet. Hogy ezt pontosan mi okozza, még nem világos a szakemberek számára, viszont mivel felső légúti zavarokkal jár együtt, mihamarabb orvosi beavatkozást igényel.

A körmök elszíneződése súlyos betegségekről árulkodhat.
A körmök elszíneződése súlyos betegségekről árulkodhat.

Ha körmeink zöldre színeződnek, annak nagyon gyakran egy bakteriális fertőzés az oka, amelyet természetes vizekből, de például egy fertőzött jakuzziból is elkaphatunk. Az ilyen fertőzés általában nem fájdalmas, csak némi duzzanatot és elszíneződést okoz, és antibiotikumokkal kezelhető. A lilás, bordós elszíneződés oka leggyakrabban a köröm alatti vérömleny, amely általában valamilyen trauma eredménye, például amikor valamivel rácsapunk az ujjunkra. Ritkább esetben a köröm alatti tumor is okozhatja: ilyenkor kékes, pirosas, lilás is lehet az elszíneződés. Egy MR-vizsgálat segíthet megbizonyosodni róla, hogy valóban erről van-e szó. Kékesre színeződhetnek a körmök akkor is, ha a vérünk oxigéntartalma lecsökken, például valamilyen szívprobléma vagy tüdőprobléma esetén.

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

65 év felett ilyen gyakran érdemes zuhanyozni: ezt tanácsolják a szakértők a bőr védelmére
Nagy változás az egészségügyben: vasárnaptól megszűnik az NNGYK – Mutatjuk, mi jön helyette
alvás
6 fontos érv, amiért érdemes banánt enni este – Így időzítsd a szakértők szerint
Így fokozhatod a magnézium alvásjavító hatását: mutatjuk, mivel érdemes kombinálni
omega-3
Sokan szednek omega-3-at, de kevesen tudják: ezekkel a tápanyagokkal együtt még hatékonyabb lehet
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +11 °C
Minimum: -2 °C

Az éjszaka képződő párásság, ködfoltok a délelőtt folyamán feloszlanak, és túlnyomóan derült lesz az ég. Az ország északkeleti felén lehet a déli, kora délutáni órákban átmeneti kisebb felhősödés. Csapadék nem várható. Az északkeleti szelet az Alföldön élénk, a Zemplén térségében olykor erős lökések kísérhetik.A legmagasabb nappali hőmérséklet 7 és 13 fok között valószínű. Anticiklon határozza meg az orvosmeteorológiai helyzetet, fronthatás nem várható.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

7 kérdésből kiderül, felismered-e az influenza jeleit – Felkészültél a szezonra? A tél közeledtével egyre fokozódik az influenza terjedésének kockázata. Felismernéd a fertőzés tüneteit? Kvízünk segítségével most tesztelheted tudásodat!
kvíz
Szakértő vagy a bőrápolásban, ha meg tudod csinálni ezt a kvízt – Csupán 7 kérdésből kiderül A bőr és a táplálkozás kapcsolata szorosabb lehet, mint gondolnánk. Egyes tápanyagok támogathatják a bőr egészségét, míg bizonyos ételek és italok kedvezőtlenül hathatnak rá. Töltsd ki kvízünket, és derítsd ki, mennyit tudsz a bőrbarát étrendről!