Ők lettek az év COVID-dolgozói (3)

Összesen hétezer szavazat érkezett azokra az egészségügyi dolgozókra, akik országszerte kiemelkedő munkát végeznek a COVID-ellátásban. A Duna Bonum Alapítvány által felajánlott 100 millió forintos pénzbeli elismerést a legtöbb szavazatot kapott 95 kórházi dolgozó között osztja szét a Magyar Kórházszövetség.

A „Fogjunk össze az egészségügyben dolgozókért és családjaikért” program keretében létrehozott „Év COVID dolgozója” díj célja, hogy megköszönje a kórházi dolgozóknak azt a többletmunkát, amit a koronavírus-járvány plusz teherként rótt rájuk, és amelyet immár több mint egy éve magas szakmai színvonalon és nagy odaadással végeznek.

Február 22. és március 19. között nyílt online szavazáson három kategóriában lehetett voksolni a jelöltekre. Az eredmények alapján végül 33 orvos, 43 szakdolgozó (nővér, asszisztens, műtősnő, műtősfiú, beteghordó) és 19 nem betegágy mellett dolgozó, a kórházak működési hátterét biztosító szakember (pénzügyi munkatárs, munkaügyes, informatikai szakember, takarító, karbantartó) részesül a Duna Bonum Alapítvány által felajánlott pénzbeli elismerésben. A szavazatok alapján az „Év orvosa” dr. Muraközi Zsófia (Petz Aladár Megyei Oktató Kórház) az „Év szakdolgozója” Vadas Szilvia (Heim Pál Országos Gyermekgyógyászati Intézet), az „Év nem betegágy melletti dolgozója” pedig Sabjánné Menyhárt Piroska (Szent Borbála Kórház) lett.

COVID-19 orvos dolgozó egészségügy díj koronavírus
Dr. Ónodi Barna, a Duna Bonum Alapítvány szóvivője és dr. Ficzere Andrea, a Magyar Kórházszövetség elnöke adta át az „Év szakdolgozója” és az „Év orvosa” díjakat dr. Muraközi Zsófiának és Vadas Szilviának. (balról jobbra)

„Az egy éve tartó, és most ismét tomboló járvány kezelésében az egészségügyben dolgozók emberfeletti munkát végeznek. Orvosként, intézményvezetőként egyre erősödő összefogást látok a COVID-ellátásban. Ezzel a példaértékű csapatmunkával, valamint a lakosság felelős magatartásával, de mindenekelőtt az oltásra való jelentkezéssel le tudjuk győzni a vírust.

A fogjunkossze.hu kezdeményezést azért hoztuk létre, hogy minden olyan lehetőséget megkeressünk, amivel azokat a kollegáinkat segíthetjük, akik a betegellátás frontvonalában dolgoznak. Ez a 100 millió forint jelentős egyösszegű támogatás, és örömmel látom, hogy lesznek követők, akik szintén segíteni szeretnének az egészségügyben dolgozókon. Nagyon hálásak vagyunk nekik” – hangsúlyozta Ficzere Andrea, a „Fogjunk össze” kezdeményezés létrehozója, a Magyar Kórházszövetség elnöke. A rendhagyó díjátadóról készült összefoglaló videót alább tekintheti meg.

Csak akkor tudjuk a megfelelő számú személyzetet biztosítani, ha csökkenteni tudjuk a beáramló betegek számát. Ezért fontos a szabályok betartása és a leállás az országban - hívta fel a figyelmet dr. Ficzere Andrea, a Magyar Kórházszövetség elnöke. Erről a témáról ide kattintva olvashat részletesebben.

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

mellékhatások
Súlyosan károsíthatják a vesét ezek a gyógyszerek: mutatjuk, mit tanácsol a nefrológus
A csillagjegyed elárulja, milyen háziállat illik hozzád a legjobban
magnézium
Jobban hasznosul, ha így veszed be a magnéziumot – Egy apró szabályra kell csak odafigyelni
szilva
Nem mindenkinek ajánlott a magyarok egyik kedvenc gyümölcse – Ilyen panaszokat okozhat
Újra erősödik a koronavírus, hamarosan megugorhat a fertőzöttek száma – Mutatjuk, melyik régióban terjedhet a leginkább
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +23 °C
Minimum: +5 °C

A kevés gomolyfelhő és az észak, északnyugat felől érkező, helyenként meg is vastagodó fátyolfelhőzet mellett legalább többórás napsütésre van kilátás csapadék nélkül. A délies szél főként az Alpokalján megélénkülhet, máshol általában gyenge vagy mérsékelt marad a légmozgás.A csúcsérték 22 és 25 fok között alakul. Késő estére többnyire 8 és 14 fok közé hűl le a levegő. Vasárnap nem érvényesül fronthatás, pihenhet a frontérzékenyek szervezete.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Az intim lemosó jobb, mint a tiszta víz. Igaz vagy hamis? – Teszteld higiéniai tudásod! Az intim higiénia kapcsán rengeteg tanácsot hallani, sokszor egymásnak teljesen ellentmondókat is. De vajon mi tesz jót odalent, és mi az, amit jobb lenne elkerülni?
kvíz
Kvíz: egészséges az ebéd utáni szunyókálás? Teszteld, mennyire ismered a tested Nap mint nap teszünk ezt-azt az egészségünkért, de vajon valóban mindig jót cselekszünk? Teszteld tudásodat: hétköznapi szokásokról kell eldöntened, hogy egészséges vagy inkább ártalmas.