Ők az Év Orvosai

Traumatológus főorvos, körzeti orvos és transzplantációs orvos lett idén az Év Orvosa. A díjazottak a rangos elismerést tegnap vehették át a Magyar Tudományos Akadémián.

Dr. Gera László 1981-ben kezdte pályáját a kecskeméti traumatológián. 1986-ban általános sebészetből szakvizsgázott, 1988-ban megszerezte baleseti szakorvosi képesítését, 1994-ben megkapta adjunktusi kinevezését. Főbb érdeklődési köre a mellkas és medencesérültek ellátása, gyógyítása lett. Dr. Ferencz Judit Devecser háziorvosa, akinek neve a tavaly októberi iszapkatasztrófa kapcsán vált országosan ismertté, ahol az első perctől segítette a katasztrófa áldozatait. 30 éve dolgozik háziorvosként. Dr. Kalmár Nagy Károly pályáját 1980-ban a SZOTE I. sz. Sebészeti Klinikáján kezdte, sebész szakorvosi végzettségét 1984-ben szerezte meg. 1992-ben megszervezte a POTE I. sz. Sebészeti Klinika Transzplantációs Osztályát, 1998-tól transzplantációval és májsebészettel foglalkozik.

A Tegyünk az Egészségünkért Alapítvány által tavaly szeptemberben immár negyedszerre meghirdetett Astellas Díj - Az Év Orvosa pályázat 2011. február 7-én zárult. Az idei megmérettetésre közel 300 pályázat, történet érkezett. A neves közéleti és szakmai személyekből álló zsűri döntése, valamint a közönségszavazatok alapján az elismerést idén dr. Gera László, a Kecskeméti Megyei Kórház osztályvezető traumatológus főorvosa, dr. Ferencz Judit, Devecser háziorvosa és dr. Kalmár Nagy Károly, a Pécsi Orvostudományi Egyetem I. Számú Sebészeti Klinikájának adjunktusa vehette át.

Az Év Orvosa elismerés kiváló visszajelzés az orvosoknak, mondta dr. Berencsi György, a pályázat főszervezője az ünnepélyes díjátadón. Ezen a megmérettetésen a betegek, az orvosokat jelölők ugyanis az emberi teljesítményt értékelik, és ezt tükrözik a beérkezett történetek is, melyek mögött hálás, a gyógyulásukat ezúton megköszönő emberek állnak, akik orvosaik szaktudását, tapasztalatát és emberségét egyaránt nagyra becsülik.

A 2010-es díjakat Kissné dr. Horváth Ildikó, a Nemzeti Erőforrás Minisztérium főosztályvezetője, dr. Éger István a MOK elnöke, dr. Kolláth György alkotmányjogász, dr. Tóth Tibor, Astellas-díjas háziorvos, Nagy Bandó András, az Év Orvosa pályázat arca és dr. Markovich György, a díj támogatói szerepét magára vállaló Astellas Pharma Kft. ügyvezető igazgatója adta át.

Web: www.azevorvosa.hu

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

Ez a kutyafajta illik hozzád a csillagjegyed alapján – Íme a teljes lista
fogyás
27 kilót fogyott négy hónap alatt: egyetlen ételről mondott le
Csúszik a gyógyszerfelíratás nagy változása – megvan az új időpont
magnézium
Jobban hasznosul, ha így veszed be a magnéziumot – Egy apró szabályra kell csak odafigyelni
Ez a mozgás a jó vércukorszint titka: napi 15 perc is elég rá
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Kettős front
Maximum: +21 °C
Minimum: +6 °C

Délelőtt változóan felhős idő valószínű több-kevesebb napsütéssel, csapadék nélkül. Délután északnyugat felől erősen megnövekszik a felhőzet, több helyen fordulhat elő kis mennyiségű időszakos eső, zápor, nyugaton zivatar sem kizárt. A délnyugati, nyugati, majd az északnyugatira forduló szelet kísérhetik többfelé élénk, olykor erős lökések. Záporok, zivatarok környezetében is lehet szélerősödés.A legmagasabb nappali hőmérséklet 18 és 24 fok között várható. Késő estére 8 és 14 fok közé hűl le a levegő. Csütörtökön egy úgynevezett okklúziós front éri el térségünket, igen kedvezőtlen orvosmeteorológiai helyzetet teremtve.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Kvíz: egészséges az ebéd utáni szunyókálás? Teszteld, mennyire ismered a tested Nap mint nap teszünk ezt-azt az egészségünkért, de vajon valóban mindig jót cselekszünk? Teszteld tudásodat: hétköznapi szokásokról kell eldöntened, hogy egészséges vagy inkább ártalmas.
kvíz
Az egészséges hüvely teljesen szagtalan. Igaz vagy hamis? – 6 fontos kérdés a női intim higiéniáról Az intim területek egészségének megőrzése érdekében fontos ismerni és betartani néhány alapvető higiéniai szabályt. Mennyire vagy jártas ezen a területen? Most kiderülhet!