Nincs kapcsolat a mesterséges megtermékenyítés és a csecsemőrák között

A gyermekkori leukémia kialakulása nem nagyobb arányú azoknál a gyermekeknél, akik mesterséges megtermékenyítés segítségével fogantak, mint a természetes úton világra jött gyermekeknél. Ezzel a megnyugtató eredménnyel zárult az állítólagos kapcsolatot kutató, eddigi legnagyobb vizsgálat.

A gyermekkori leukémia egyéves kor alatt támadja meg a csecsemőket, és a legnagyobb valószínűséggel egy egészen más betegségről is beszélhetünk ebben az esetben, mint az idősebb gyermekeknél jelentkező leukémia esetében.

Az amerikai Minnesotai Egyetem orvosa, Dr. Logan G. Spector, a kutatás vezetője elmondta, ez a betegség szerencsére elég ritka, az Egyesült Államokban is csupán 150 eset jelentkezik évente, de ez ugyanakkor azt is jelenti, hogy tanulmányozni is sokkal nehezebb - ennek következtében a kiváltó okok kutatása is rendkívül bonyolult és nehézkes.

Egy korábbi kutatás eredményei azt sugallták, hogy a kórkép kialakulása kapcsolatban áll a mesterséges megtermékenyítés folyamatával. Dr. Spector és kollégái azonban 443 beteg és 324 egészséges csecsemő adataival dolgozva arra jutottak, hogy a ritka betegség kialakulásában semmilyen szerepet nem játszik a mesterséges megtermékenyítés. Az 1996 és 2006 között gyermekkori leukémiával diagnosztizált csecsemők esetében erre semmilyen jel nem utalt, azaz a vizsgálatokat összegző tanulmány azzal zárult, hogy a meddőség és a mesterséges megtermékenyítés, mint annak kezelése nem növeli a gyermekkori leukémia kialakulásának kockázatát.

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

fogyás
27 kilót fogyott négy hónap alatt: egyetlen ételről mondott le
mellékhatások
Súlyosan károsíthatják a vesét ezek a gyógyszerek: mutatjuk, mit tanácsol a nefrológus
magnézium
Jobban hasznosul, ha így veszed be a magnéziumot – Egy apró szabályra kell csak odafigyelni
A csillagjegyed elárulja, milyen háziállat illik hozzád a legjobban
Ez a mozgás a jó vércukorszint titka: napi 15 perc is elég rá
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +22 °C
Minimum: +6 °C

Döntően napos idő várható gomolyfelhőkkel, azonban a gomolyok szétterülve néhol átmenetileg felhősebb időszakokat okozhatnak. Csapadékra nincs kilátás. A légmozgás gyenge vagy mérsékelt marad.A legmagasabb nappali hőmérséklet 20 és 24 fok között várható.Késő estére általában 8 és 13 fok közé hűl le a levegő. Szombaton nem érvényesül fronthatás, pihenhet a frontérzékenyek szervezete.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Kvíz: egészséges az ebéd utáni szunyókálás? Teszteld, mennyire ismered a tested Nap mint nap teszünk ezt-azt az egészségünkért, de vajon valóban mindig jót cselekszünk? Teszteld tudásodat: hétköznapi szokásokról kell eldöntened, hogy egészséges vagy inkább ártalmas.
kvíz
Az egészséges hüvely teljesen szagtalan. Igaz vagy hamis? – 6 fontos kérdés a női intim higiéniáról Az intim területek egészségének megőrzése érdekében fontos ismerni és betartani néhány alapvető higiéniai szabályt. Mennyire vagy jártas ezen a területen? Most kiderülhet!