Nem minden igaz a joghurt gyógyító hatásából

Néhány új tanulmány szerint a joghurt csökkentheti a különféle betegségek miatt a szervezetben megjelenő gyulladást. De a kultusz, amelyet korábban építettek a tejtermék köré, egyáltalán nem volt megalapozott.

Korábban elterjedt volt a gyakorlat, hogy ha valaki antibiotikumot szedett, akkor joghurtot is fogyasztani kellett mellé, hogy ezzel segítse bélflórája könnyebb túlélését. Ma már azonban az orvosok úgy gondolják. hogy a joghurtkultúrák nem képesek a kezelés során végig megőrizni ezt az egyensúlyt.

Egy 2005-ös tanulmány szerint 170 gramm joghurtot kell fogyasztani naponta, ami különösen fontos, ha valaki rendszertelenül étkezik. Ráadásul ha ezt állítjuk be étrendünkbe a szendvicsek, gyorséttermi ételek helyébe, akkor nemcsak az elhízás lehetőségét mérsékeljük, hanem emésztésünk is nyugodtabbá, kiegyensúlyozottabbá válik. Ezt az elvet elsősorban a joghurtfogyasztás emelésében érdekelt vállalatok hangsúlyozták reklámjaikban, amelyekről azonban a hatósági vizsgálatok során kiderült, hogy csak részben fedik a valóságot. A tévés joghurtreklámok tartalma, különösen a sajátos élőflóra hatásairól szóló részletek kimaradása miatt ma már más, mint bő egy évtizeddel ezelőtt.

joghurt
Napi 170 gramm joghurt állítólag csodát tesz, de az is lehet, hogy csak finom

De újabb tanulmányok arra utalnak, hogy talán mégis van valami a joghurt gyógyító erejében. Legalábbis a nőknél úgy tűnik, hogy segítenek a gyulladások visszafogásában, és más betegségek megfékezésében is hasznosak.

A gyulladás a szervezet immunválasza a behatolók megjelenésére - jól mutatja ezt a nyílt sebek gyógyulása. De az állandó, alacsony intenzitású gyulladás olyan betegségekhez kapcsolódik, mint az asztma és az ízületi gyulladás, az elhízás, a metabolikus szindróma és a szívbetegség. Azaz ha csökkenteni tudjuk a gyulladást, akkor kevesebb társult betegség alakulhat ki.

A nőknél hat

Bradley Bolling, a Wisconsin-Madison Egyetem élelmiszer-tudományi professzora egy olyan kísérletbe fogott, ahol nőknek joghurtot hangsúlyosan tartalmazó étrendet írt elő - számolt be a The Atlantic. A vizsgálatban hatvanan vettek részt - fele részben elhízottak -, akik kilenc héten át napi 340 gramm alacsony zsírtartalmú joghurtot fogyasztottak. Egy kontrollcsoport a vizsgálati időszakban nem tejalapú pudingot evett. A kilencedik hét végén megmérték az immunsejtek által kiválasztott fehérjék szintjét annak meghatározására, hogy mennyi gyulladás volt a nők szervezetében. A British Journal of Nutrition folyóirat tavaly év végén jelentette meg a tanulmányt, amelyben Bolling és munkatársai arról számoltak be, hogy a joghurtot fogyasztó csoport javulást mutatott egyes gyulladásos markerek esetében. (És néhány biomarker csak az elhízottakból álló csoportban javult.)

Eközben egy másik folyóirat - a Journal of Nutrition - minap megjelent cikke arról számolt be, hogy a nők egy csoportja milyen gyulladásos következményekkel szembesült közvetlenül azután, hogy zsíros kolbászos és tojásos szendvicseket és krumpliropogóst kellett fogyasztaniuk. Azt vizsgálták, hogy milyen mértékű gyulladás alakul ki a szervezetükben az elfogyasztott étel hatására. (Általában egy kis gyulladás étkezés után mindig megjelenik, mivel immunrendszerünk megpróbálja kideríteni, hogy amit megettünk, káros-e vagy sem.)

A csoport, amely a zsíros étkezés előtt joghurtot is fogyasztott, kevesebb gyulladást mutatott a következő néhány órában. Az elhízott résztvevőknél pedig az étkezés után gyorsabban tért vissza a normál vércukorszint, ha előzőleg joghurtot is fogyasztottak.

Segíthet a gyulladás megelőzésében

Egyelőre nem világos, hogy a joghurt csökkenti-e a gyulladást. Az élő és aktív kultúrák elvben megerősíthetik a bélcsatorna belső felületi sejtrétegét, ezáltal megakadályozzák, hogy a bélben lévő gyulladást elindító molekulák kiszivárogjanak. Ha ugyanis kikerülnének onnan, akkor megnövelnék a gyulladást az egész szervezetben. De a joghurt talán megakadályozhatja az immunsejteket abban, hogy gyulladásos jeleket bocsássanak ki.

A korábbi kutatások nem nyújtanak sok támpontot ahhoz, hogy ez a hatás működik-e. Néhány kisebb tanulmány szerint a probiotikus joghurt nem sok gyulladáscsökkentő hatást mutat, illetve egy számos tanulmány eredményeit értékelő kínai elemzés tavaly megállapította, hogy a probiotikumok meglehetősen korlátozottan hatottak a rheumatoid arthritises betegek kezelésében.

Egy tökéletesen egészségesen összeállított étrendet nem könnyű követni: túl sok a megszorítás, és könnyen lehet, hogy kedvenc fogásainkról is le kell mondani. De már azzal is sokat teszünk magunkért, ha néhány egészséges ételt (például joghurtot) sűrűbben fogyasztunk. Részletek!

A Bolling-féle tanulmányban használt joghurtok a Streptococcus thermophilus, a Lactobacillus bulgaricus és a Lactobacillus acidophilus baktériumtörzseket tartalmazták. A laktózintoleranciát vagy más joghurtérzékenységet mutatók pedig egyszerűen csak a probiotikus tablettákat vethetik be. De Bolling szerint lehet, hogy van valami plusz a tejtermékekben. Egy áttekintő tanulmány ugyanis megállapította, hogy a tejtermékek maguk is gyulladáscsökkentők lehetnek olyanok esetében, akik nem allergiásak a tehéntejre.

Nem a marketing számít

Mindez jól hangzik, de még mindig nem a teljes igazság. James Versalovic, a texasi Baylor Orvosi Főiskola immunológia professzora szerint ugyanis a joghurt egészségi előnyei nem feltétlenül jelentkeznek olyan nőknél, akik nincsenek elhízva. Ráadásul a joghurtokban lévő cukortartalom elhomályosíthatja gyulladásellenes hatást. Továbbá ha a nők nem kolbászos szendvicset vagy hasonlóan nehéz ételt esznek, akkor a gyulladáscsökkentő hatás sem feltétlenül jelentkezik. Ugyanakkor a joghurt, különösen a natúr joghurt nem kockázatos étel. Tehát nyugodtan fogyasztható, még ha gyógyító hatást nem is fog kifejteni. Annyi pozitív fejlemény ebben az esetben is elkönyvelhető, hogy a józan ész és nem a marketingszólamok győzedelmeskedtek a fogyasztásunk meghatározásában.

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

fogyást segítő gyógyszer
Új fogyasztó gyógyszer jön: a vércukorszintet is hatékonyabban csökkenti
rákkeltő ételek
Egyik kedvenc reggelink lehet a rák melegágya – Így csökkentheted a rizikót
máj
Meddig képes meggyógyítani magát a máj? – A szervezet legnagyobb túlélője
koleszterinszint csökkentése
5 gyógyszermentes tipp magas koleszterinre – Egyszerűen lépésekkel is csökkenhetnek az értékek
máriatövis
Mire jó a máriatövis? – Jó hatással lehet a májra, de vannak veszélyei
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Kettős front
Maximum: +8 °C
Minimum: +1 °C

A látási viszonyok napközben fokozatosan javulnak. Alapvetően sok felhőre, az északkeleti negyedben tartósan borult időre van kilátás, ugyanakkor elsősorban az ország középső, északnyugat-délkeleti tengelye mentén nagyobb szakadozások valószínűek, ezeken a tájakon akár hosszabb időre is kisüthet a nap. Kisebb eső, záporeső továbbra is a nyugati, délnyugati tájakon, valamint az északkeleti országrészben fordulhat elő. A Zemplén környezetében délutántól időnként megélénkülhet az északias irányú szél, másutt jobbára gyenge vagy mérsékelt lesz a légmozgás. A legmagasabb nappali hőmérséklet általában 7 és 12 fok között várható, de északkeleten néhol kissé hidegebb is lehet. Késő estére 0 és +5 fok közé hűl le a levegő. Egy tartósan ciklonális, alacsony nyomású helyzet áll fenn, amelyhez gyenge, elnyújtott fronthatás társul.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Evés után kell fogat mosni: igaz vagy hamis? – Teszteld a tudásod! Mennyire ismered a fogápolásról keringő tévhiteket? Tudd meg, mi az igazság, és mi a mítosz a napi fogmosás és szájápolás körül!
kvíz
Melyik jobb a fogaknak: a sajt vagy a karamell? Teszteld a tudásodat! A fogaink egészségének megőrzése nagyon fontos. Egyes ételek, italok és mindennapi szokások azonban jelentősen károsíthatják a fogzománcot és a szájüreg állapotát. Lássuk, mennyire vagy képben a kockázati tényezőkkel!