Nem mérgező a régi tömésekben található higany

Kanadai kutatók szerint az ezüst színű higanyalapú fogtömések talán mégsem olyan veszélyesek, mint azt korábban hitték - derül ki a Chemical Research in Toxicology online számából.

Fogszuvasodás

A higanyt tartalmazó amalgámot több mint egy évszázadon keresztül használták a fogorvosok a lyukas fogak tömésére. Az elmúlt években kétségek merültek fel alkalmazásukkal kapcsolatban, esetlegesen mérgező higanytartalmuk miatt. A higany azonban a különböző vegyületekben különböző kémiai formában található meg, melyek toxicitása is eltérő. Mindeddig nem sokat tudtunk arról, hogyan változik az amalgámtömésekben található higany kémiailag az idő előrehaladtával.

Graham George vezetésével a Saskatchewani Egyetem kutatói speciális röntgen segítségével elemezték frissen készített és húszéves fogtömések felszínét. Az új tömések fémes higanyt tartalmaztak, amely mérgező lehet. A régi tömésekben azonban a higany az úgynevezett béta-higanyszulfid, vagyis cinóber formában van jelen, és nem valószínű, hogy mérgező. A szakértők megállapították, hogy a tömések higanytartalmuk akár 95 százalékát is elveszthetik idővel. A higanytartalom csökkenhet a párolgás, a különböző fogápoló termékek, valamint egyes ételek hatására is. Ugyanakkor még mindig aggodalomra adhat okot az "elveszett" higany, hiszen az szintén veszélyt jelenthet a szervezet számára.

Animáció: HáziPatika.com

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

mellékhatások
Súlyosan károsíthatják a vesét ezek a gyógyszerek: mutatjuk, mit tanácsol a nefrológus
A csillagjegyed elárulja, milyen háziállat illik hozzád a legjobban
magnézium
Jobban hasznosul, ha így veszed be a magnéziumot – Egy apró szabályra kell csak odafigyelni
szilva
Nem mindenkinek ajánlott a magyarok egyik kedvenc gyümölcse – Ilyen panaszokat okozhat
Újra erősödik a koronavírus, hamarosan megugorhat a fertőzöttek száma – Mutatjuk, melyik régióban terjedhet a leginkább
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +24 °C
Minimum: +6 °C

A felhős részeken is a fátyolfelhőzet levonulását követően derült, száraz idő várható. Hajnalra kevés helyen átmenetileg pára, ködfoltok képződhetnek. Gyenge vagy mérsékelt marad a légmozgás.A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet általában 4 és 10 fok között alakul, de a hidegre hajlamos helyeken fagypont közelébe hűlhet a levegő, míg a magasabban fekvő részeken ennél pár fokkal enyhébb lehet a reggel. Vasárnap nem érvényesül fronthatás, pihenhet a frontérzékenyek szervezete.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Az intim lemosó jobb, mint a tiszta víz. Igaz vagy hamis? – Teszteld higiéniai tudásod! Az intim higiénia kapcsán rengeteg tanácsot hallani, sokszor egymásnak teljesen ellentmondókat is. De vajon mi tesz jót odalent, és mi az, amit jobb lenne elkerülni?
kvíz
Kvíz: egészséges az ebéd utáni szunyókálás? Teszteld, mennyire ismered a tested Nap mint nap teszünk ezt-azt az egészségünkért, de vajon valóban mindig jót cselekszünk? Teszteld tudásodat: hétköznapi szokásokról kell eldöntened, hogy egészséges vagy inkább ártalmas.