5 rák kockázatát is csökkenti a vegetáriánus étrend – Egy betegségét viszont fokozza

Egy több mint 1,8 millió ember adatain alapuló tanulmány szerint a vegetáriánus táplálkozás több ráktípus esetén is csökkent kockázattal hozható összefüggésbe.

Egy, a British Journal of Cancer című folyóiratban most megjelent tanulmány szerzői különböző táplálkozási szokások rákkockázatra kifejtett hatását vizsgálták. Brit, amerikai, tajvani és indiai vizsgálatokból összesen 1,6 millió húsevő, 57 ezer kizárólag baromfifogyasztó, 43 ezer peszkateriánus, 63 ezer vegetáriánus és közel 9 ezer vegán résztvevő adatait hasonlították össze. Összesen 17 különböző ráktípus előfordulási arányát határozták meg ezekben a csoportokban hosszú távú megfigyelés révén – írja a The Guardian.

egy fiatal vegetáriánus nő avokádókrémmel ken meg egy szelet kenyeret
Fotó: Getty Images

A vegetáriánus étrend előnyei

Az így kapott eredmények szerint a vegetáriánus étrendet követők körében öt rosszindulatú megbetegedés is jelentősen ritkábban jelentkezett, mint a húsevőknél. Ilyen módon tehát a húsmentes táplálkozás a pajzsmirigyrák 21, a prosztatarák 12 és a mellrák 9 százalékos kockázatcsökkenésével hozható összefüggésbe. Ezenkívül a vesedaganatok 28 százalékkal ritkábban fordulnak el a vegetáriánusoknál, míg a myeloma multiplex 31 százalékkal ritkábban. Ugyanakkor a kutatásból arra is fény derült, hogy ebben a csoportban közel kétszer magasabb a nyelőcsőrák egy gyakori típusa, a laphámsejtes karcinóma rizikója. Bár a vizsgálat erre nem tért ki, a tanulmány szerzői szerint elképzelhető, hogy a vega étrend alacsonyabb B-vitamin-tartalma állhat a kedvezőtlen trend hátterében.

Ugyancsak számottevő megfigyelés, hogy vegánok körében 40 százalékkal magasabb arányban alakult ki vastag- és végbélrák, összehasonlítva a húsevőkkel. Erre szintén a vegán étrend bizonyos tápanyagokban szegényebb jellege, kiemelten a kalcium hiánya lehet a magyarázat. Ez azonban így is meglepő felfedezés, mivel számos kutatás szerint a vörös és feldolgozott húsok rendszeres fogyasztása fokozza a kolorektális daganatok veszélyét. Ugyanakkor a vegetáriánusok esetében sem mutatkozott jele annak, hogy védettebbek lennék ezzel a gyakori ráktípussal szemben.


ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Heti top cikkek

reggeli
„Mit reggelizzek, ha fogyni akarok?” – Dietetikusok elárulták, mi a legjobb választás
5 megoldás a magas reggeli vércukorszintre – Így lenne érdemes kezdeni a napot
Magnézium vagy D-vitamin: melyiket szedjem? – Mutatjuk, miben segítenek
Hányszor normális pisilni egy nap? – Mutatjuk, mikor jelezhet gondot
tojás
Kiderült, hogy a legjobb tojást enni – Nem a rántotta és nem a tükörtojás a legegészségesebb
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Hidegfront
Maximum: +24 °C
Minimum: +12 °C

Általában napos idő lesz gomolyfelhőkkel, de az ország északkeleti harmadában az erőteljessé váló gomolyfelhő-képződés hatására zápor, zivatar előfordulhat. Az északi, északnyugati szél ismét nagy területen megerősödik.A csúcshőmérséklet 22 és 27 fok között várható. Csütörtökön is hidegfronti hatás várható, amely fejfájást, ingerlékenységet és vérnyomás-ingadozást válthat ki az arra érzékenyeknél.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Milyen panaszokat okozhat a krónikus álmatlanság? Teszteld tudásodat! Mennyit tudsz az alvászavarok tüneteiről? Válaszolj 11 kérdésünkre, és kiderül!
kvíz
Mindent tudsz a szexről? Íme 10 kérdés, amelyen sokan elbuknak Sok félreértés övezi a testi szerelem témakörét. Vajon te mennyire vagy képben, ami a szexet illeti?