Havonta több mint 100 ezer forint az ellátás: vizsgálat indult egy budapesti állami kórházban

A Telex úgy értesült, hogy a Péterfy Sándor Utcai Kórház egyik telephelyén napdíjat és kötelező alapítványi hozzájárulást is kérnek azon betegek hozzátartózóitól, akik állandó felügyeltre és ápolásra szorulnak.

A krónikus beteg vagy idős hozzátartozók gondozása megterhelő feladat a hozzátartozók számára. Az állandó felügyeletet és ápolást sokan nem tudják otthon megoldani. A Telex egyik olvasója is ebbe a helyzetbe került. Édesanyja számára azt a lehetőséget ajánlották fel a Péterfy Sándor Utcai Kórházban, hogy a Szövetség utcai telephely krónikus belgyógyászati osztályán el tudják helyezni. Az ott dolgozó orvostól értesült róla, hogy a napi 2000 forintos alapdíjon túl havi 120 ezer forintot is be kell fizetni egy alapítványnak. A gyakorlatot több beteg hozzátartozója is megerősítette a portálnak.

A Telex olvasója a történtek miatt az osztály betegjogi képviselőjéhez fordult, akitől azt a választ kapta: „Emelt ellátásért szabad kiegészítő díjat kérni, ez esetben az emelt ellátás mibenlétéről, az ellátási részletekről, a díjról tájékoztatást kell adni, ha szükséges külön szerződést kötni, és a befizetett díjról bizonylatot adni (…)

Térítési díjat szociális otthon vagy kimondottan csak ápolási tevékenységet végző intézmény esetében kell kötelezően fizetni, ott tényleg van napidíja az ellátásnak, de egy állami kórházban nem lehet kötelező alapdíjat kérni” – mondta a Telexnek Dózsa Csaba egészségügyi közgazdász. A szakember szerint azért működhet mégis a rendszer, mert mindkét félnek megéri. A hozzátartozók egy magán intézménybe sokszoros áron tudnák beadni idős rokonukat, a folyamatos otthonápolás pedig anyagilag és mentálisan is sokkal megterhelőbb.

„Azt azonban ki kell hangsúlyozni, hogy jogos igényről és szükségletekről van szó a felügyeletet és napi többórás ellátást, gondozást igénylő, főként idős emberek és családjaik részéről. Országos szinten alapvetően jelentős kapacitáshiány van az átmeneti jellegű – vegyes szolgáltatási profilt nyújtó – egészségügyi és szociális ellátói kapacitásokból, továbbá az otthoni ellátási kapacitások is elégtelenek Magyarországon. Ennek ellenére a Péterfy utcai kórház esete nem transzparens, jogilag is megkérdőjelezhető” – tette hozzá a szakember. Az alapítványi kötelező hozzájárulásról azt mondta: ez is biztosan aggályos jogilag, nem lehet elvárás, hogy egy alapítványnak valaki kötelezően fizessen pénzt.

A Telex megkereste a Péterfy Sándor utcai kórházat is az ügyben, a többi között rákérdeztek a napidíjra és az alapítványi hozzájárulásra is. Válaszában a kórház azt írta: az üggyel összefüggésben a Belügyminisztérium vizsgálatot rendelt el, annak lezárultáig bővebb tájékoztatást nem áll módjukban adni.

Borítókép: Getty Images

ITT MEGOSZTHATOD:

Orvosmeteorológia
Fronthatás: Melegfront
Maximum: +10 °C
Minimum: +5 °C

Többnyire erősen felhős vagy borult idő várható, időszakos vékonyodás, szakadás egyre inkább csak északkeleten fordulhat elő. Reggel, délelőtt átmenetileg kevesebb helyen eshet, majd a déli óráktól a keleti részeket leszámítva ismét egyre többfelé várható időszakos eső. A keleties irányú szelet helyenként élénk, a hegyekben erős lökések kísérhetik, majd északi, északkeleti irányba fordul az áramlás.A legmagasabb nappali hőmérséklet nagyrészt 6 és 12 fok között alakul, de a keleti naposabb részeken ennél néhány fokkal magasabb értéket is mérhetünk. Késő este 3, 9 fok valószínű. Úgynevezett sekély ciklon alakítja a mai időjárásunkat, ami a melegfrontra érzékenyek számára többféle kellemetlen tünetet is okozhat.

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Hogy érzed most magad fizikailag?

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Milyen most a lelkiállapotod?

Hogy érzed magad?

Legjobban:
Legrosszabbul:
Kezdjük újra