Nagy változás indul az egészségügyben

A bátrak már szeptembertől regisztrálhatnak az e-recept modulba, novembertől azonban orvosoknak és gyógyszerészeknek kötelező a belépés.

Az Elektronikus Egészségügyi Szolgáltatási Tér ( EESZT ) moduljai közül elsőként november elsejétől kötelezően bevezetik az e-receptet , ami szinte új alapokra helyezi a gyógyszerészek munkáját. Nem véletlen, hogy a Budapesten e témában hétfő délután megtartott fórumon legalább ezer patikus vett részt - írja a pharmaonline.hu.

A résztvevők a fórumon megtudhatták, hogy a több hónapja zajló pilotban - amelyben 11 kórház, közel 40 patika és több mint 30 háziorvos vett részt - összesen 400 ezer recepttel vizsgáztatták a rendszert. A vizsgáltat során elsősorban arra voltak kíváncsiak, hogy szóról-szóra megegyezik-e a papíralapú, illetve az immár "felhőben" található e-recept tartalma. Szabó Bálint, az Állami Egészségügyi Ellátó Központ (ÁEEK) e témáért felelős főosztályvezetője a fórumon elmondta, hogy egyetlen eltérést sem találtak a pilot alatt, és hozzátette, hogy az ÁEEK 90 ezer e-személyi leolvasót vásárolt a patikáknak.

Az e-recept új alapokra helyezi a gyógyszerészek munkáját
Az e-recept új alapokra helyezi a gyógyszerészek munkáját

A rendszer használatához e-személyire van szükségük a kórházi és háziorvosoknak, a gyógyszerészeknek, valamint a gyógyszerkiadásra jogosult gyógyszertári szakasszisztenseknek. Nincs azonban mindenkinek szüksége e-személyire: a kormányablakos ügyintézők, illetve azok a külföldi állampolgárságú orvosok, akik nálunk rendelnek, OTP-tokennel léphetnek be a rendszerbe.

Az e-recept bevezetésének előnyeiről korábbi cikkünkben olvashat!

Az orvosok által használt receptíró felületek Szabó Bálint szerint gyakorlatilag változatlanok: a doktorok a felírt receptet rögzítik az elektronikus térben, de papíron is kinyomtatják. A jelenlegi gyakorlattal szemben fontos változás, hogy az asszisztensek legfeljebb előkészíthetik a gyógyszer rendelését, de kizárólag az orvosok küldhetik az e-térbe a receptet.

Szabó Bálint óvatosan fogalmazott azzal kapcsolatban, hogy a jelenlegi papíralapú receptek meddig maradnak használatban. Szerinte ez attól függ, hogy az érintetteknek - ezen belül is elsősorban a lakosságnak - mennyire sikerül átállnia az új rendszerre. A jelenlegi tervek szerint 2019-től úgynevezett felírási igazolás lépne a helyébe, amely egy A/4-es méretű lap: ezen az összes rendelt gyógyszer felsorolható.

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

fogyás
27 kilót fogyott négy hónap alatt: egyetlen ételről mondott le
mellékhatások
Súlyosan károsíthatják a vesét ezek a gyógyszerek: mutatjuk, mit tanácsol a nefrológus
magnézium
Jobban hasznosul, ha így veszed be a magnéziumot – Egy apró szabályra kell csak odafigyelni
Csúszik a gyógyszerfelíratás nagy változása – megvan az új időpont
Ez a mozgás a jó vércukorszint titka: napi 15 perc is elég rá
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +19 °C
Minimum: +7 °C

Közepesen vagy erősen felhős ég mellett többórás napsütés valószínű. A Dunától keletre néhol futó zápor esetleg előfordulhat. A Dunántúlon az északi szelet élénk, időszakosan erős széllökések is kísérhetik, a Dunától keletre azonban gyenge marad a légmozgás.A legmagasabb nappali hőmérséklet 17 és 21 fok között várható. Pénteken nem érvényesül fronthatás, pihenhet a frontérzékenyek szervezete.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Kvíz: egészséges az ebéd utáni szunyókálás? Teszteld, mennyire ismered a tested Nap mint nap teszünk ezt-azt az egészségünkért, de vajon valóban mindig jót cselekszünk? Teszteld tudásodat: hétköznapi szokásokról kell eldöntened, hogy egészséges vagy inkább ártalmas.
kvíz
Az egészséges hüvely teljesen szagtalan. Igaz vagy hamis? – 6 fontos kérdés a női intim higiéniáról Az intim területek egészségének megőrzése érdekében fontos ismerni és betartani néhány alapvető higiéniai szabályt. Mennyire vagy jártas ezen a területen? Most kiderülhet!