Az elmúlt 2000 évben, amennyire csak lehet, megismertük az emberi testet és annak működését. Az ősi orvoslás módszereit azonban érdemes újra felfedezni, már csak azért is, mert rájöhetünk: tudásuk alig volt elmaradottabb a mostani orvosokénál.
1. Gyógymódok
Izgalmas lenne, ha egy antik görög feljegyzésben találhatnánk egy eddig felfedezetlen gyógymódot egy minket régóta kínzó betegségre. Ez azonban korántsem ennyire idilli: még ha történne is velünk ilyen, a gyógyszeripar sokfázisú teszttel kell, hogy bizonyítsa: az adott gyógyszer az adott betegséget gyógyítja, lehetőleg mellékhatások nélkül.
Érdekesebb azonban arra rámutatnunk, hogy a görögök a betegségek gyógyítását nem gyógyszerekkel kezdték, hanem az életmód megváltoztatásával: azt vizsgálták, hogy a betegek mit és mikor esznek és isznak, mennyit mozognak és alszanak, emellett a betegek székletéből is fontos következtetéseket tudtak levonni.
(Ami az étrendet illeti: sosem mondták azt, hogy az ételeket nyersen kell fogyasztani, hiába hivatkozik számos sarlatán Hippokratészre ezzel kapcsolatosan.) Egy beteg egészsége azon is múlt, hogy környezetével milyen viszonyt folytatott, hogyan reagált arra. Az ilyen típusú holisztikus megközelítésre – amelyet amúgy a kínai gyógyászat tart magáénak – a nyugati orvostudomány csak most kezdi el kóstolgatni.
2. Az orvoshoz bizalom kell
Már az antik görögök is ugyanannyira tartottak attól, hogy orvoshoz menjenek baj esetén, mint mi. A feljegyzések szerint kockázatosnak tartották, hogy legyengült állapotban olyasvalakit engedjenek közel magukhoz, aki nem családtag. A betegség ráadásul akkoriban extra problémát okozhatott a férfiaknak: kevésbé tekintette a társadalom férfiasnak a beteg, legyengült embert.
Ahhoz, hogy egy páciens bizalmát el lehessen nyerni, az orvosnak egyszerű, tiszta ruhában kellett megjelennie, kerülnie kellett az erősebb illatosítószereket és nem volt szabad költőket és tragédiákat idéznie a páciens ágyánál – az utolsó dolog ugyanis, amit betegen hallani akarunk, az a halál és mások szenvedése.
Az orvosok már akkor is tudták: sejteniük kell, hogy mi jár a beteg fejében, segíteniük kell abban, hogy megbízzanak bennük, a betegek ugyanis csak akkor veszik be a gyógyszereket , ha bíznak a gyógyulásban és bíznak az orvosban is.
3. Másfajta kezelés
Az, hogy a görögök nem szívesen engedtek magukhoz idegeneket, egybevág például a rómaiak mindennapos szokásaival: náluk például a családfőre hárult annak a feladata, hogy begyűjtse a gyógyszereket, gyógynövényeket és szükség esetén alkalmazza azokat. A görög orvoslás ezért nem járt azonnali sikerrel Rómában sem: több feljegyzés egyszerűen csak hentesnek aposztrofálta a frissen érkezett és praktizáló szakértőket.
Meglepő módon a görög orvoslás mégiscsak “befutott”: nemcsak működőképesebb módszereket vonultatott fel, hanem mert többek között levette a terhet a családfőről, illetve: a régi hatalomelvű “fogadd el és vedd be, ha azt mondom neked” orvoslás helyett a görögök meg is tudták magyarázni, hogy mit és miért kell beszedni, és annak milyen hatása is lesz.
4. Nem tudhatunk mindent
Az antik görögök azt hitték: mindent tudnak. Mi is azt hisszük. Ugyanakkor: ránézve arra az orvosi rendszerre, amely nagyon is különbözik a miénktől, mégis több száz éven át működött, meg kell hogy állapítsunk valamit. Sosem szabad elfogadnunk semmilyen új gyógymódot vagy megközelítést anélkül, hogy ne vizsgálnánk és kérdőjeleznénk meg, és arra is fel kell készülnünk, hogy újra kell értékelnünk a rendszert, ha új és váratlan bizonyíték érkezik a vizsgált módszerrel kapcsolatosan.
A görögöktől itt viszont tanulhatunk valami igazán fontosat: a gyógymódnak érthetőnek és világosnak kell lennie a páciens számára, tudnia kell, hogy miért kell pontosan azt tennie és szednie, amit előírtak neki. Az antik gyógymód holisztikus szemléletű volt, megelőző jellegű és személyre szabott – ez egy olyan megközelítés, amely a modern géntudomány fejlődésével jelenik csak meg újra életünkben.
A technológiai szint lehet, hogy különbözik, de a mögötte rejlő megközelítés, úgy tűnik, évezredek óta velünk van már.
