Minden tizedik gyermeket bántalmaznak

Minden tíz gyermekből egyet bántalmaznak a fejlett országokban. A tudósok arra figyelmeztetnek, hogy a gyermekbántalmazás sokkal gyakoribb, mint azt a legtöbben gondoljuk.

Brit és amerikai egyetemek kutatói szerint sokkal több pénzre volna szükség a jelenség vizsgálata érdekében és szorgalmaztak egy nyilvános vitát a gyermekbántalmazás elleni harcról. "Ez sokkal nagyobb közegészségügyi probléma, mint ahogyan általában tekintenek rá" - mondta Richard Horton, az angol orvosi folyóirat, a Lancet szerkesztője, a folyóirat legutolsó kiadását ennek a dolognak szentelték.

A dolog jelentősége Nagy-Britanniában az elmúlt hetekben jelentősen megnőtt, miután egy súlyos bántalmazást szenvedett kisgyermek ügye óriási felháborodást váltott ki, a bántalmazás annak ellenére történt, hogy a gyermek szerepelt a gyermekvédelmi nyilvántartásban és a szociális munkások hatvan alkalommal látogatták meg. Baby P ügye, ahogyan a 17 hónapos gyereket nevezik, közfelháborodást váltott ki és az emberek szigorúbb gyermekvédelmi szabályokat követelnek. Hétfőn a helyi önkormányzat egy elítélő jelentést követően hat dolgozóját függesztette fel.

A brit és amerikai szakértők kiemelték, hogy vizsgálatukat nem a Baby P ügy motiválta. "A legfontosabb következtetés az, hogy óvatos becslések szerint is jelentős számú olyan gyermek van... akik ki vannak téve ezeknek a nagyon súlyos negatív élményeknek, amelyek később hatással lesznek rájuk" - nyilatkozta Cathy Widom, a New York Városi Egyetem professzora egy londoni sajtótájékoztatón.

Számos, a bántalmazást és a szülők nevelési módszereit firtató tudományos vizsgálat alapján kiderült, hogy körülbelül minden tizedik gyermek szenved el bántalmazást. A szakértőkből álló bizottság azonban megjegyezte, hogy a hivatalos számadatok ennél sokkal alacsonyabbak. Horton eközben "a gyermekbántalmazás bizonyítékainak tárgyilagos elemzésére" szólít fel.

A Lancet egy kommentárban azonban bírálja azt a tényt, miszerint "gyakran a gyermek biztonságát a büntetőjog vagy a politika polarizáló fényében vitatják meg. Amíg az eredmény elkerülhetetlen, mivel a gyermekbántalmazás közfelháborodást kelt, sokszor nagyobb kárt okoz az, hogy a gyermekbántalmazás és -elhanyagolás bizonyítékai nem befolyásolják a törvényhozókat."

Copyright AFP [2008] / Translation Medipress

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

mellékhatások
Súlyosan károsíthatják a vesét ezek a gyógyszerek: mutatjuk, mit tanácsol a nefrológus
A csillagjegyed elárulja, milyen háziállat illik hozzád a legjobban
magnézium
Jobban hasznosul, ha így veszed be a magnéziumot – Egy apró szabályra kell csak odafigyelni
szilva
Nem mindenkinek ajánlott a magyarok egyik kedvenc gyümölcse – Ilyen panaszokat okozhat
Újra erősödik a koronavírus, hamarosan megugorhat a fertőzöttek száma – Mutatjuk, melyik régióban terjedhet a leginkább
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +24 °C
Minimum: +6 °C

A kevés gomolyfelhő és az észak, északnyugat felől érkező, helyenként meg is vastagodó fátyolfelhőzet mellett legalább többórás napsütésre van kilátás csapadék nélkül. A délies szél főként az Alpokalján megélénkülhet, máshol általában gyenge vagy mérsékelt marad a légmozgás.Késő estére többnyire 8 és 14 fok közé hűl le a levegő. Vasárnap nem érvényesül fronthatás, pihenhet a frontérzékenyek szervezete.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Az intim lemosó jobb, mint a tiszta víz. Igaz vagy hamis? – Teszteld higiéniai tudásod! Az intim higiénia kapcsán rengeteg tanácsot hallani, sokszor egymásnak teljesen ellentmondókat is. De vajon mi tesz jót odalent, és mi az, amit jobb lenne elkerülni?
kvíz
Kvíz: egészséges az ebéd utáni szunyókálás? Teszteld, mennyire ismered a tested Nap mint nap teszünk ezt-azt az egészségünkért, de vajon valóban mindig jót cselekszünk? Teszteld tudásodat: hétköznapi szokásokról kell eldöntened, hogy egészséges vagy inkább ártalmas.