"Mi, ápolók szégyenkezünk a beteg előtt"

A nővéreket a hivatástudat kellene, hogy fűtse, azonban sem a tárgyi, sem pedig az anyagi feltételeket nem adják meg ahhoz, hogy szívvel-lélekkel végezhessék munkájukat. Ráadásul a betegek sokszor a nővéreken kérik számon a kórházi hiányosságokat, amiért folyton szégyenkezniük kell.

Az egészségügyben dolgozóknak egyedül kiállni a változás mellett már kevés, össztársadalmi megmozdulás szükséges annak érdekében, hogy a szükséges változtatások felé lépések történjenek - hívja fel a figyelmet az Ápolónő blog . "Praktikusan arra hagyatkozik mindenki: ez egy hivatás, és hivatástudatból kell a munkát jól végezni. De amíg folyamatosan romló, lehetetlen körülmények között kell dolgozni, nehéz emberközpontú ápolást, gyógyítást, gondozást nyújtani. Kevés dolgozóra bíznak sok-sok életet, akik így nem tudják azt nyújtani, amire hivatástudatuk kötelezi őket, még akkor sem, ha szeretnék" - írja a blogot vezető ápolónő.

Ápolónak, ápolónőnek lenni az egyik legszebb hivatás, de egyben a legnehezebb is. Együttérzésükre, bátorításukra minden betegnek szüksége van, de ugyanakkor nagy szakmai tudásukkal és tapasztalatukkal az orvosok nélkülözhetetlen segítői is egyben. Az ápolók napján írt cikkünket az alábbi linkre kattintva olvashatják!

Magánéletüket is feladják

Hozzáteszi: más vélemények szerint keményen kell dolgozni több egyéb munkakörben is, így nincs értelme a fanyalgásnak. A számtalan tragédiával, elmúlással való napi szintű kapcsolat azonban különösen nagy lelki terhet ró az ápolókra, amin nem segítenek az egészségügyet érő, embertelen körülmények.

Az egészségügyben dolgozók az állandó túlhajszoltsággal küzdenek
Az egészségügyben dolgozók az állandó túlhajszoltsággal küzdenek

"Hivatásunk nem vonzó a fiatal, pályakezdő fiúk és lányok számára. Ha el is indulnak, nagy a lemorzsolódás. A tanulmányok során ugyanis szembesülnek vele, hogy nem csak abból áll az ápolók munkája, hogy bájosan mosolyog és cseveg. Előfordul, hogy nem bírják gyomorral sem, undorítónak találják kimosni embertársukat a saját testük váladékából. Jó esetben 30 lelkes nővértanoncból 15 indul el a pályán, és az már nyitott kérdés marad, hogy mennyien maradnak közülük itthon. Alacsony emellett a férfiak száma is, jelenlétük leginkább átmenetinek mondható" - olvasható a blogon. A nővér szerint fontos ilyen szakmáknál az erkölcsi megbecsülés is, amit sokszor igazságtalanul nem ítélnek meg nekik, holott a legtöbb problémájuk a túlterheltségből és a létszámhiányból fakad.

"Lehetetlen a szakma szabályai szerint ennyi beteget ennyi embernek maximálisan ellátni" - emelte ki, hozzátéve: az ápolók a túlterheltség miatt gyakran magánéletüket is kénytelenek feladni, a szakmában magas a gyermeküket egyedül nevelők száma. A betegek pedig sok esetben a kórházak elavultságát és a tárgyi hiányosságokat is a nővéreken kérik számon, akiknek szégyenkezniük kell, hogy ilyen környezetben tudják csak elvégezni a feladatukat.

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

folyadékpótlás
Életkorod alapján ennyi vizet kell innod naponta – Íme a teljes táblázat
alvás
6 fontos érv, amiért érdemes banánt enni este – Így időzítsd a szakértők szerint
Nagy változás az egészségügyben: vasárnaptól megszűnik az NNGYK – Mutatjuk, mi jön helyette
Hasnyálmirigy-gyulladás: ez segít meggyógyulni magyar kutatók szerint – Mutatjuk, min kell változtatni
Heti három alkalom már csökkenti a vérnyomást: ez a mozgásforma az egyik leghatékonyabb
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +10 °C
Minimum: -3 °C

Délnyugat felől összefüggő felhőtakaró érkezik, amely északkelet felé terjeszkedik, északkeleten ugyanakkor még a reggeli órákig is maradhatnak derült vagy gyengén felhős területek. Emellett az északnyugati, nyugati határvidéken is lehetnek kevésbé felhős körzetek, arrafelé párásság, foltokban köd képződhet. Elsősorban a déli és a középső országrészben helyenként valószínű kisebb eső, zápor, az Északi-középhegység térségében gyenge ónos eső sem kizárt. A légmozgás gyenge vagy mérsékelt marad.Késő este -5 és +6 fok között alakul a hőmérséklet, elsősorban a kevésbé felhős északkeleti országrészben, esetleg északnyugaton fagyhat.A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet a kevésbé felhős északkeleti országrészben, illetve északnyugaton általában -5 és 0 fok között alakul, de az északkeleti fagyzugokban ennél több fokkal hidegebb is lehet, míg a borult részeken enyhébb idő várható, jellemzően 0 és +4 fok között alakul a minimum. Anticiklon alakítja időjárásunkat, fronthatás ma sem várható.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Édeset, sósat vagy savanyút kívánsz? 6 kérdésből kiderül, mit üzen a tested A csoki, a chips vagy a savanyúság után sóvárogsz? Emögött nemcsak megszokás vagy stressz állhat, bizonyos esetekben tápanyaghiány, hormonális változások vagy életmódbeli tényezők is szerepet játszhatnak.
7 kérdésből kiderül, felismered-e az influenza jeleit – Felkészültél a szezonra? A tél közeledtével egyre fokozódik az influenza terjedésének kockázata. Felismernéd a fertőzés tüneteit? Kvízünk segítségével most tesztelheted tudásodat!