Megvan, miért gyakoribb a beszédprobléma

Az utóbbi években született gyermekek túl sokat vannak képernyő előtt, ami miatt bizonyos beszédproblémák előfordulása is megnőtt. A tévé helyett hasznosabb lehet az éneklés vagy a mondókák elmondása.

Sok beszélgetéssel, mondókázással, énekléssel és kevés televíziózással megelőzhetőek a kisgyermekkori beszédzavarok - mondta az InfoRádiónak Ványi Ágnes logopédus. A szakember szerint nem minden beszédprobléma előzhető meg, de a gyerek beszédállapotát a lehető legmagasabb szintre lehet hozni, ha élete első pillanatától kezdve sok beszédet hall.

Mi vár azokra, akiktől az agyvérzés elvette beszédkészségüket? Fognak-e tudni beszélni? Elképzelhető, hiszen sokakat meg lehet tanítani újra. Hogy hogyan, arról alább írtunk bővebben!

Elég, ha a beszéd dallama jut el hozzá

Nem is fontos, hogy megértse a szavakat a gyerek, elég, ha a zeneisége, a duruzsolása eljut hozzá. Ha azonban sokszor találkozik a szavakkal, előbb-utóbb jelentést fog társítani hozzájuk. Emiatt nagyon fontos az éneklés, mondókázás is - magyarázta a logopédus. A mai kisgyerekek már nagyon korán megismerkednek a tévével, tablettel és okostelefonnal a szakember szerint, a túl sok képernyő pedig számos fontos dolgot kiszorít, amit ilyenkor át kellene élniük.

Számos beszédprobléma megelőzhető, ha a kisgyerekhez babakorától beszélnek
Számos beszédprobléma megelőzhető, ha a kisgyerekhez babakorától beszélnek

A logopédus szerint ugyanakkor nem tiltani kell a gyerekeket ezektől az eszközöktől, hanem úgy használni ezeket, hogy a hasznukra váljon. Ha a szülő a gyerekkel közösen néz egy rajzfilmet, a végén megbeszélhetik a látottakat, így azt a szóbeliségen keresztül is feldolgozhatja. A dal és a mondóka ez esetben is jól kiegészítheti a látottakat.

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

folyadékpótlás
Életkorod alapján ennyi vizet kell innod naponta – Íme a teljes táblázat
alvás
6 fontos érv, amiért érdemes banánt enni este – Így időzítsd a szakértők szerint
Nagy változás az egészségügyben: vasárnaptól megszűnik az NNGYK – Mutatjuk, mi jön helyette
Hasnyálmirigy-gyulladás: ez segít meggyógyulni magyar kutatók szerint – Mutatjuk, min kell változtatni
Heti három alkalom már csökkenti a vérnyomást: ez a mozgásforma az egyik leghatékonyabb
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +10 °C
Minimum: -3 °C

Általában napos, száraz idő várható, de a Dunántúlon lehetnek felhősebb körzetek is - elsősorban a nyugati megyékben. Alapvetően gyenge vagy mérsékelt lesz a légáramlás, csupán Sopron környékén élénkülhet meg időnként a délies irányú szél. Kora délután 8 és 12 fok közötti értékeket mérhetünk. Késő este -5 és +6 fok között alakul a hőmérséklet, elsősorban a kevésbé felhős északkeleti országrészben, esetleg északnyugaton fagyhat. Anticiklon alakítja időjárásunkat, fronthatás ma sem várható.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Édeset, sósat vagy savanyút kívánsz? 6 kérdésből kiderül, mit üzen a tested A csoki, a chips vagy a savanyúság után sóvárogsz? Emögött nemcsak megszokás vagy stressz állhat, bizonyos esetekben tápanyaghiány, hormonális változások vagy életmódbeli tényezők is szerepet játszhatnak.
7 kérdésből kiderül, felismered-e az influenza jeleit – Felkészültél a szezonra? A tél közeledtével egyre fokozódik az influenza terjedésének kockázata. Felismernéd a fertőzés tüneteit? Kvízünk segítségével most tesztelheted tudásodat!