Visszafordítható lesz az őszülés?

Megfejtették az őszülés mechanizmusát, így a jövőben ki lehet fejleszteni olyan kezeléseket, amelyek segítenek visszafordítani, illetve feltartóztatni a folyamatot.

A New York-i Egyetem közelmúltban végzett tanulmánya szerint – melyről a brit Guardian számolt be – az őssejtek a haj öregedésével megrekednek a tüszőkben, és elveszíthetik érési és hajszínt megőrző képességüket. Bizonyos őssejtek, amelyek számos különböző sejttípussá képesek fejlődni, egyedülálló módon képesek a tüszőkben a növekedési rekeszek közötti átjárásra. Ezek a sejtek az életkor előrehaladtával elveszítik a mozgás képességét, ami őszüléshez vezet. A kutatás az egerek és az emberekben bőrében is megtalálható úgynevezett melanocita őssejtekre összpontosított.

A kutatók felvetették: ha eredményeik az emberekre is igazak, akkor az megnyithatja az utat az őszülés visszafordítása vagy megelőzése előtt.

őszülés, kutatás, vizsgálat, New York-i Egyetem
A harmincas-negyvenes évektől a legtöbb embert utoléri az őszülés. Fotó: Getty Images

Talán meg tudjuk majd előzni

Az újonnan felfedezett mechanizmusok felvetik annak lehetőségét, hogy a melanocita őssejtek ugyanilyen rögzített elhelyezkedése az ember fejbőrében is létezhet – mutatott rá Qi Sun, a kutatás vezetője. Hozzátette, ha ez így van, akkor az elakadt sejtek újbóli mozgásának elősegítésével megnyílik a lehetőség az őszülés visszafordítására vagy megelőzésére.    

Általánosságban elmondható, hogy a kaukázusi típusú emberek harmincas éveik közepén kezdenek őszülni, az ázsiaiak harmincas éveik vége felé, a sötét bőrűeknél viszont csak negyvenes éveik közepén kezd szemmel láthatóvá válni ez a folyamat.

A haj színét az szabályozza, hogy a szőrtüszőkben folyamatosan szaporodó melanocita őssejtek kapnak-e jelet az érésre, az érett sejtek termelik ugyanis a hajszínért felelős fehérjepigmenteket. Kutatók kiderítették, hogy normális hajnövekedés esetén a melanocita őssejtek folyamatosan ingáznak a fejlődő szőrtüszők rekeszei között. Ezekben a rekeszekben az őssejtek olyan jeleket kapnak, amelyek befolyásolják az érésüket. Azt is megállapították, hogy a melanocita őssejtek attól függően alakulnak át legprimitívebb őssejtállapotukból a következő érési szintre, hogy hol helyezkednek el. Az eredmények szerint ahogy a haj öregszik, kihullik, majd újra visszanő, az őssejtek egyre nagyobb számban rekednek meg a hajhagymában. 

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

fogyás
27 kilót fogyott négy hónap alatt: egyetlen ételről mondott le
mellékhatások
Súlyosan károsíthatják a vesét ezek a gyógyszerek: mutatjuk, mit tanácsol a nefrológus
magnézium
Jobban hasznosul, ha így veszed be a magnéziumot – Egy apró szabályra kell csak odafigyelni
A csillagjegyed elárulja, milyen háziállat illik hozzád a legjobban
Ez a mozgás a jó vércukorszint titka: napi 15 perc is elég rá
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +23 °C
Minimum: +5 °C

A párásság és ködfoltok feloszlását többórás, keleten sok napsütés követi, amely mellett csak kevés gomolyfelhő képződik, ugyanakkor emellett észak, északnyugat felől átmenetileg több helyen is megnövekszik, helyenként meg is vastagszik a fátyolfelhőzet. Csapadék nem lesz. A délies szél csupán a Fertő tágabb térségében élénkülhet meg, máshol gyenge vagy mérsékelt marad a légmozgás.A csúcsérték 21 és 25 fok között alakul. Vasárnap nem érvényesül fronthatás, pihenhet a frontérzékenyek szervezete.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Kvíz: egészséges az ebéd utáni szunyókálás? Teszteld, mennyire ismered a tested Nap mint nap teszünk ezt-azt az egészségünkért, de vajon valóban mindig jót cselekszünk? Teszteld tudásodat: hétköznapi szokásokról kell eldöntened, hogy egészséges vagy inkább ártalmas.
kvíz
Az egészséges hüvely teljesen szagtalan. Igaz vagy hamis? – 6 fontos kérdés a női intim higiéniáról Az intim területek egészségének megőrzése érdekében fontos ismerni és betartani néhány alapvető higiéniai szabályt. Mennyire vagy jártas ezen a területen? Most kiderülhet!