Egymillió embert látna el, de még mindig nem épül a szuperkórház

Az első ígéretek alapján már betegeket kellene fogadnia a XI. kerület szélére tervezett 1,2 millió ember ellátásáért felelős hipermodern szuperkórháznak, de az építkezés még el sem kezdődött. Sőt, egyelőre senki nem tudja, hogy mikor fog.

A kormány 260 milliárd forint uniós forrást kérne a projektre, és a Brüsszelnek készített korábbi tervezet szerint az építkezés 2022 első negyedévétől 2026 első negyedévéig tartott volna. Csakhogy a nyitódátumon már egy évvel túl vagyunk és még se elfogadott terv, se kivitelező, nemhogy építkeznének. Ráadásul most újabb bonyodalmak adódtak – írja a Népszava.

szuperkórház, Dél-budai Centrumkórház
Vajon mikor fogad majd betegeket a szuperkórház? Képünk illusztráció. Fotó: Getty Images

Folyamatosan csúszik a projekt

A kivitelező kiválasztását célzó közbeszerzési eljárás csak a kiviteli tervek Építési és Közlekedési Minisztérium általi jóváhagyását követően indítható el, feltéve, hogy megszületik az ehhez szükséges egyedi döntés. A sorozatos csúszás azonban az egész projektet idézőjelbe teheti.

A 2023-ról menetközben 2026-ra módosított átadási határidő tarthatatlansága erősen kétségessé teszi, hogy a projektet az uniós forrásból finanszírozzák.

A beruházás nagyobb részét a koronavírus-járvány káros hatásainak csökkentését célzó helyreállítási alapjából kívánta előteremteni a kormány. A korábban 330 milliárdra becsült megvalósítási költségből 260 milliárd származott volna a helyreállítási alapból. Ebből azonban csak olyan projekteket lehet elméletileg finanszírozni, amelyek 2026-ig lezárulnak. Márpedig annak csekély az esélye, hogy a szuperkórházat 2026-ra tető alá hozzák. 

A helyszín egyelőre megközelíthetetlen

A 330 milliárd egyébként korántsem a teljes költség lenne: az oda vezető utak építése, illetve a közösségi közlekedés fejlesztése eleve külön forrásból valósult volna meg. A kormány 2016 őszén döntött arról, hogy zöldmezős beruházásként, az M1/M7-es autópályák bevezető szakaszánál található Dobogó nevű területen építi fel a különleges centrumkórházat. A döntés sokakat meglepett, hiszen a terület szinte megközelíthetetlen. A közlekedési kapcsolatok fejlesztés előkészítését az Vitézy Dávid vezette Budapest Fejlesztési Központra (BFK) bízták, amely ki is írta a tervezői tendert, amelyet 2021 nyarán a Főmterv nyert el.

A tervezők feladata lett volna a mai Dobogó út vonalában 2 x 2 sávos út, illetve kerékpáros és gyalogos forgalmi kapcsolatok kialakítása, az autópályák bevezetőjénél külön szintű csomópont tervezése, a Balatoni úton és a sztrádabevezetőn busz- és mentősáv létrehozása. Csakhogy egy év múlva Lázár János vezette tárca felszámolta a BFK-t. 

 

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

fogyás
27 kilót fogyott négy hónap alatt: egyetlen ételről mondott le
mellékhatások
Súlyosan károsíthatják a vesét ezek a gyógyszerek: mutatjuk, mit tanácsol a nefrológus
magnézium
Jobban hasznosul, ha így veszed be a magnéziumot – Egy apró szabályra kell csak odafigyelni
Csúszik a gyógyszerfelíratás nagy változása – megvan az új időpont
Ez a mozgás a jó vércukorszint titka: napi 15 perc is elég rá
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +19 °C
Minimum: +7 °C

Délelőtt a felhősebb tájakon szakadozik, csökken a felhőzet, ezt követően a több-kevesebb napsütés mellett a szétterülő gomolyfelhők következtében erősen felhős időszakokra is számíthatunk. Kevés helyen futó zápor esetleg előfordulhat. A Dunántúlon az északi szelet élénk, időszakosan erős széllökések is kísérhetik, a Dunától keletre azonban gyenge marad a légmozgás.A legmagasabb nappali hőmérséklet 17 és 21 fok között várható.Késő estére 8 és 14 fok közé hűl le a levegő. Pénteken nem érvényesül fronthatás, pihenhet a frontérzékenyek szervezete.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Kvíz: egészséges az ebéd utáni szunyókálás? Teszteld, mennyire ismered a tested Nap mint nap teszünk ezt-azt az egészségünkért, de vajon valóban mindig jót cselekszünk? Teszteld tudásodat: hétköznapi szokásokról kell eldöntened, hogy egészséges vagy inkább ártalmas.
kvíz
Az egészséges hüvely teljesen szagtalan. Igaz vagy hamis? – 6 fontos kérdés a női intim higiéniáról Az intim területek egészségének megőrzése érdekében fontos ismerni és betartani néhány alapvető higiéniai szabályt. Mennyire vagy jártas ezen a területen? Most kiderülhet!