Magyarországon ennyi aktív orvos lehet

A Rezidensek és Szakorvosok Szakszervezetének elnöke szerint bár kevesebb orvos megy el az országból, mint korábban, ez még önmagában nem oldja meg az ellátórendszer problémáit.

Dénes Tamás ugyanakkor a Hír TV-nek cáfolta Rétvári Bence államtitkár állítását, hogy 2010-ben 34 ezer orvos dolgozott az országban, most pedig már 38 ezren vannak. Szerinte jó, ha 25 ezer aktív orvos dolgozik jelenleg.

Jó, ha 25 ezer aktív orvos dolgozik jelenleg
Jó, ha 25 ezer aktív orvos dolgozik jelenleg

"Több orvos van 2018-ban Magyarországon, mint volt 2016-ban, ez igaz, csak a probléma ott van, hogy vannak a nagyon fiatalok, akik szeretnének itthon gyógyítani, és vannak a nagyon idős kollégák , aki már nem mennek el, és az a középréteg meg hiányzik, akinek kellene oktatni ezeket a fiatalokat és a munka dandárját elvinni" - mondta a Rezidensek és Szakorvosok Szakszervezetének elnöke a csatornának.

"Azokon a helyeken, ahol 12 éve nincs háziorvos, nemcsak azért nincs, mert kevés a pénz, hanem mert a jelentkezőnek azt is mérlegelnie kell, hogy ha odamegy, hová jár majd a gyereke óvodába, iskolába, hol fog a házastársa dolgozni, és milyen körülmények között fog lakni. És bár ezeket a problémákat nem lehet mind egyszerre megoldani, azt mondja, létre lehetne hozni néhány településenként kis háziorvosi központokat, praxisközösségeket" - nyilatkozta Kunetz Zsombor egészségügyi szakértő. Részletekért kattintson !

Ellenzéki politikusok kérdezték meg az Emberi Erőforrások Minisztériumától, hogy az állami támogatás segít-e a praxisok betöltésében. Érdemi választ ezúttal sem kaptak Rétvári Bence államtitkártól. Az elmaradott falvaknak 10-12 éve nincs saját háziorvosuk. Van, ahol már feladták a reményt.

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

Szellemszéklet: mit jelent pontosan? – Ezt üzeni vele a szervezet
magyar egészségügy
Hegedűs Zsolt elárulta az első reformot – Nagy változások lesznek az egészségügyben
Itt látszik a laborleleteden, ha már károsodott a veséd
kakukkfű
Nem hinnénk, de ezt teszi a kakukkfű a szervezetünkkel – Minden konyhában ott lenne a helye
fogyás
Fél mázsát fogyott Barbara - elárulja a titkát
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +19 °C
Minimum: +2 °C

Nagyrészt derült, száraz idő várható, majd északnyugat, nyugat felől változó vastagságú fátyolfelhőzet érkezik. A légmozgás gyenge vagy mérsékelt marad.Késő estére általában 4 és 10 fok közé hűl le a levegő. A hidegfront levonulása után nyugodtabb, frontmentes, de hűvösebb légtömeg alakítja az időjárást.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Kvíz: az UV-sugárzás a felhőkön is áthatol. Igaz vagy hamis? – Teszteld a tudásod! A napsugárzás egyszerre nélkülözhetetlen és veszélyes: szükségünk van rá a D-vitamin-termeléshez, ugyanakkor komoly egészségügyi kockázatokat is hordozhat. Kvízünkből megtudhatod azt is, milyen tévhitek élnek vele kapcsolatban az emberek fejében.
kvíz
Kvíz: felismered képről az emberi szerveket? – Teszteld az anatómiai tudásod! Mennyire vagy jártas az anatómiában? Felismernéd képek és pozíciójuk alapján az emberi belső szerveket? Tedd próbára tudásod kvízünk segítségével!