Magas vérnyomás: ritka betegség (is) okozhatja

Az erős szívdobogás-érzést nem csak szívritmuszavar okozhatja, sőt még csak nem is feltétlenül a szintén gyakori pánikszindróma áll a háttérben. Dr. Vaskó Péter, a Kardioközpont szakorvosa a jóval ritkább Conn-szindrómáról beszélt.

Nem csak szívbetegség és pánik okozhat tüneteket

Amikor valaki erős szívdobogást, mellkasi szorító érzést tapasztal, elsősorban kardiológiai vizsgálaton kell részt vennie, hogy meghatározható legyen az esetleges szervi ok. Ha ilyesmire nem derül fény, a szakemberek elkezdenek a pánikbetegség nyomai után is kutatni, hiszen ez a probléma sokszor akár szívinfarktusszerű állapotokat is eredményezhet. Gyakori jelenség ugyanis, hogy a mellkasi fájdalom, a szorító érzés, a légszomj - a kardiológiai leletek birtokában - arra enged következtetni, hogy az érintett személy pánikbeteg, amelynek kezelése a pszichiátria feladata.

"Ugyanakkor a kardiológusnak gyanakodnia kell, ha a vizsgálatok során fény derül emelkedettebb vérnyomásra, látszólag ok nélkül alacsony káliumszintre, illetve izomgyengeségre, székrekedésre panaszkodik a páciens. A nagyon erősen lecsökkent káliumszint ritkán, de pitvarfibrillációs panaszokat, szívdobogásérzést is okozhat" - ismerteti Dr. Vaskó Péter, a Kardioközpont kardiológusa. Hozzátette: az EKG-n látható elváltozások és a vizelési szokások megváltozása is gyanút keltő tünet, ilyenkor elgondolkozhatunk, nem Conn-szindrómáról van-e szó.

A Conn-szindrómát az esetek nagy részében a mellékvese-kéreg aldoszteront termelő rétege, az úgynevezett zona glomerulosa jóindulatú daganata okozza. A betegségről bővebben az alábbi cikkünkben olvashatnak!

Mi is tulajdonképpen a Conn-szindróma?

A klasszikus hypokalaemiás (alacsony káliumszinttel járó) Conn-szindróma előfordulása a hypertóniások körében kevesebb, mint 1 százalék. A normokalaemiás Conn-szindróma, tehát amikor normális a káliumszint , a hypertóniások körében 4-8 százalék, tehát ez az egyik leggyakoribb ok a másodlagos magasvérnyomás-betegség kialakulásában. Ezen betegség alapja, hogy a mellékvesekéreg az egyik hormonszerű hatóanyagból, az aldoszteronból többet termel a kelleténél. A háttérben többféle indok állhat, például jó- és rosszindulatú daganatok, illetve májzsugor vagy a veséhez vezető verőér szűkülete. Bizonyos tünetek jelenléte is okot adhat további vizsgálatokra. Ezek például a fejfájás, a székrekedés, az érzészavar, a fokozott szomjúságérzés és vizelet-kiválasztás, valamint gyakori a magasabb diasztolés vérnyomásérték.

A Conn-szindróma egyik gyakori tünete a fejfájás
A Conn-szindróma egyik gyakori tünete a fejfájás

Milyen vizsgálatok igazolhatják a gyanút?

Elsősorban kardiológushoz kell fordulni, hogy kizárhatóak legyenek az egyéb, szerteágazó szív- és érrendszeri okok. Az alacsony káliumszintre ráadásul a jellegzetes EKG-eltérésekből is lehet következtetni. Dr. Vaskó Péter szerint ilyenkor érdemes laboratóriumi vizsgálatokat kérni, amelyekkel ellenőrizhető a káliumszint, a káliumürítés, a nátriumszint, az aldoszteronszint és a plazma reninszint. Mivel egyes vizelethajtók és vérnyomáscsökkentő gyógyszerek befolyásolhatják a hormonvizsgálatok eredményét, tájékoztatni kell az orvost, aki elrendelheti e gyógyszerek ideiglenes elhagyását a vérvétel előtt.

Ahhoz, hogy kiderüljön, esetleg daganat okozza-e a panaszokat, szükség lehet radiológiai eljárásokra is, mint a CT, az MRI vagy a mellékvese érfestéses vizsgálata. "Ha megbizonyosodunk a Conn-szindrómáról és arról, hogy nem daganat állt a háttérben, a probléma nem igényel sebészi beavatkozást. Egyszerű, gyógyszeres kezeléssel normalizálható az aldoszterontermelés, így beállítható a káliumszint is és a vérnyomás is. Amint pedig rendeződik az elektrolitok szintje, megszűnhet a ritmuszavar is. Amennyiben mégis daganatról van szó, műtét jelenthet megoldást" - mondta el a szakember.

Forrás: Kardioközpont

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

Ez a kutyafajta illik hozzád a csillagjegyed alapján – Íme a teljes lista
fogyás
27 kilót fogyott négy hónap alatt: egyetlen ételről mondott le
Csúszik a gyógyszerfelíratás nagy változása – megvan az új időpont
magnézium
Jobban hasznosul, ha így veszed be a magnéziumot – Egy apró szabályra kell csak odafigyelni
agyserkentő ételek
5 gyümölcs, amely csodát tesz az aggyal – Lassíthatják a szellemi hanyatlást
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +19 °C
Minimum: +7 °C

Gomolyfelhős, napos idő várható, melyek estére a legtöbb helyen fel is oszlanak, nagy területen kiderül az ég. Este a dunántúli tájak fölé ugyanakkor egy felhősáv nyúlik be. Az ország döntő részén nem lesz csapadék, legfeljebb keleten fordulhat elő kevés helyen kisebb zápor. Az északnyugati szelet nagy területen kísérhetik élénk, egy-egy helyen erős lökések, majd estére mérséklődik a légmozgás. A csúcshőmérséklet 20 fok körül alakul. Késő estére 6 és 15 fok közé hűl le a levegő. Szerdán nem érvényesül fronthatás, így a frontérzékenyek szervezetét nem éri extra megterhelés.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Kvíz: egészséges az ebéd utáni szunyókálás? Teszteld, mennyire ismered a tested Nap mint nap teszünk ezt-azt az egészségünkért, de vajon valóban mindig jót cselekszünk? Teszteld tudásodat: hétköznapi szokásokról kell eldöntened, hogy egészséges vagy inkább ártalmas.
kvíz
Az egészséges hüvely teljesen szagtalan. Igaz vagy hamis? – 6 fontos kérdés a női intim higiéniáról Az intim területek egészségének megőrzése érdekében fontos ismerni és betartani néhány alapvető higiéniai szabályt. Mennyire vagy jártas ezen a területen? Most kiderülhet!