Laborvizsgálatok, amelyeket a háziorvostól kérhetünk

Egészségünk megőrzése jelentős részben az életmódunkon alapszik, vannak azonban veszélyek, amelyeket még helyes életvitel mellett sem mindig lehet kivédeni. Bizonyos laborvizsgálatok komoly segítséget jelenthetnek, hogy időben lássuk a problémát.

Ezekre a problémákra jó példa lehet a 2-es típusú cukorbetegség, amely egy gyógyíthatatlan, krónikus kórkép, kezelése pedig leginkább a szövődmények megelőzésére szolgál. Persze, a világszerte egyre növekvő előfordulást mutató diabétesz sem egyik napról a másikra alakul ki, a betegséget kiváltó folyamatok pedig időben felfedezve még visszafordíthatóak lehetnek. Nehezíti ugyanakkor a korai diagnózist, hogy ahogy a cukorbetegség, úgy az inzulinrezisztencia is igen tünetszegény, így a megfelelő vizsgálatok elvégzése nélkül nehéz felismerni és pontosan beazonosítani. Éppen ezért a kockázati csoportokba tartozók számára mindenképpen javasolt időről időre az éhomi vércukorszint ellenőrzése. Fontos megemlíteni, hogy a vizsgálatot akár a háziorvosunknál is kérhetjük - számos egyéb laborvizsgálattal egyetemben.

Miben segíthet a háziorvos?

Hogyan kell a páciensnek felkészülnie a vérvételre? Részletek itt.

A laboratóriumi vizsgálatok a legalapvetőbb diagnosztikai eljárások közé tartoznak az egészségügyben, a legfontosabb klinikai döntések mintegy 60-70 százaléka is az így kapott eredményeken alapszik. A területi ellátási kötelezettséggel rendelkező háziorvosok számos NEAK által finanszírozott teszt közül választhatnak szükség esetén, amennyiben az adott páciens rendelkezik érvényes TAJ számmal. "Leggyakrabban úgynevezett rutin laborvizsgálatokat kérünk a betegeknek, amelyeket minden háziorvos saját magának állít össze. Ezek nagy többségükben tartalmazzák a vérkép alakos elemeit, a vörösvérsejt-süllyedést, az éhgyomri vércukrot, a vesefunkciót, a májfunkciós értékeket, a koleszterin- és trigliceridértéket, a húgysavszintet, valamint általános vizeletvizsgálatot. Krónikus betegségek gondozása során lehetséges a cukorbetegek háromhavi szénhidrát-háztartásának ellenőrzése céljából a HgbA1C szintjének, a pajzsmirigyfunkció ellenőrzése miatt pedig a TSH szintjének vizsgálatát is kérni" - foglalta össze dr. Kőházi Anikó belgyógyász szakorvos, ceglédberceli háziorvos.

A háziorvosok számos laborvizsgálatot kérhetnek NEAK által finanszírozott formában
A háziorvosok számos laborvizsgálatot kérhetnek NEAK által finanszírozott formában

A szakember kitért rá, hogy akadnak olyan laborvizsgálatok is, amelyeket háziorvosok nem kérhetnek NEAK által támogatott formában, pedig nagy segítséget jelentenének egy-egy betegség diagnosztizálásához, ráadásul elkerülhető lenne, hogy a beteget szakrendelésre kelljen küldeni. E körbe tartozik a prosztatabetegségek kiszűrésére alkalmas PSA, a pajzsmirigy-rendellenességek diagnosztikájában használt anti-TPO, a vérrögképződéssel járó betegségek lehetséges jelét kimutató D-Dimer, az inzulinszint, valamint a D-vitamin-szint is. Ezen felül normál TSH-szint mellett nem kérhető a T3 és a T4 hormon ellenőrzése sem. Bizonyos speciális immunológiai vizsgálatokat ugyancsak nem lehet kérni az alapellátás ezen ágában.

"Van olyan eset is, amikor a beteg már rutinos, és nem szeretné a szakrendelést felkeresni, de szüksége lenne bizonyos vizsgálatokra, amelyekre a háziorvos nem jogosult. Ugyan ezeket is lehet kérni a vérvételnél, ilyenkor azonban a labor által meghatározott költséget is a betegnek kell kifizetnie. Ilyen lehet például a férfiaknál a PSA, pajzsmirigybetegeknél az anti-TPO, esetleg a D-vitamin-szint. Működik ugyanakkor Magyarországon magánlabor is, így a betegeknek nem kell feltétlenül orvoshoz fordulniuk, hiszen térítés ellenében szinte bármit kérhetnek" - mutatott rá a háziorvos.

Mit érdemes ellenőriztetni?

Amennyiben szeretnénk tudatosan hozzájárulni egészségünk hosszú távú megőrzéséhez, úgy a bevezetőben már említett éhgyomri vércukorszint mellett évente érdemes kérni háziorvosunktól a vérkép , valamint a vese- és a májfunkciós értékek ellenőrzését akkor is, ha előzőleg semmilyen laboratóriumi eltérés vagy panasz sem jelentkezett. Szintén hasznos lehet, ha rendszeresen képet kapunk a koleszterin- (különösen az LDL-koleszterin-) és a trigliceridszintünkről, ezek emelkedett értéke ugyanis a manapság népbetegségnek számító szív- és érrendszeri megbetegedések egyik legfőbb rizikófaktora. Az Egészségügyi Világszervezet (WHO) felmérései szerint Európában a felnőtt lakosság 54 százalékát érinti a magas összkoleszterinszint, világszerte pedig mintegy 2,6 millió ember halála köthető a problémához évente.

Ugyancsak a magas előfordulási arány miatt fontos a rendszeres vastagbélrák-szűrés, különösen 60 éves kor felett, valamint azoknál, akiknél családi halmozódás figyelhető meg. Magyarországon a tüdőrák után ezt a daganattípust diagnosztizálják a második leggyakrabban: évente mintegy hatezer embernél fedezik fel a veszélyes kórképet. Ebben az esetben szintén igaz, hogy a korai felismerés alapvető fontosságú a sikeres kezeléshez, ugyanakkor a vastagbélrák hosszú ideig tünetmentes maradhat. Érdemes tehát évente egyszer székletvér-vizsgálatot végeztetni, illetve hasznos lehet két tumormarker, az M2-PK és a Septin 9 saját költségre történő ellenőriztetése is.

Dr. Kőházi Anikó kifejtette, hogy tapasztalatai szerint igen változó, hogy a páciensek miként és milyen mértékben fordítanak figyelmet saját egészségi állapotukra, de összességében nem túl rózsás a helyzet. "Nagy különbségek vannak az emberek között például lakóhely és iskolai végzettség szempontjából is. Általánosságban véve a városi lakosság talán valamelyest fogékonyabb az egészségtudatos életvitelre. Továbbá azt is látni lehet, hogy ahol arányaiban több az idős, krónikus beteg, ott jobban él az a gondolkodás, hogy amelyik betegség nem fáj, az valójában nincs is. Hiába magas például a páciens vérnyomása, jobban foglalkoztatják a degeneratív ízületi panaszai, ezért hamarabb és rendszeresebben fog fájdalomcsillapítót szedni, mint vérnyomáscsökkentőt" - fogalmazott a szakember. "Éppen ezért háziorvosként nagyon fontosnak tartom, hogy a rendelőben megforduló páciensek többségét szűrjem, legyen szó akár vérnyomás-ellenőrzésről, akár a rendszeres gyógyszerszedőknél évente egyszeri vérvételről, akár a szűrővizsgálatokon való részvételre ösztönzésről" - tette hozzá.

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

Naponta ennyi szilvát szabad csak enni – Most van a szezonja, sokan túllépik a limitet
banán
Ne vedd meg a banánt, ha ezt látod rajta – Nem csak a színe számít a szakértők szerint
koleszterin
Magas a koleszterinszinted? Íme a kardiológus tippjei
Betegségek, amelyek miatt ugorhat a jogosítvány – Sok sofőr érintett lehet
Gyomorrákot okozhat, mégis naponta isszuk – Riasztó felfedezést közöltek a tudósok
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Kettős front
Maximum: +21 °C
Minimum: +13 °C

Felhős időre van kilátás általában időszakos szakadozásokkal, de főként északon maradhatnak tartósan borult tájak. Többfelé várható eső, zápor, helyenként zivatar is, napközben a csapadéktevékenység súlypontja egyre inkább kelet felé helyeződik. Az északnyugati országrészben több helyen kiadós mennyiségű csapadék hullhat. Többfelé élénk, helyenként erős lehet az északi, északnyugati szél. Zivatar környezetében viharos lökés is lehet.A legmagasabb nappali hőmérséklet nagyrészt 15 és 22 fok között várható, de a délkeleti, keleti megyékben jóval magasabb, a határvidéken 30 fok feletti csúcsértéket is mérhetünk. Késő este 13, 20 fok valószínű. Pénteken kettősfronti hatás várható, így mind a meleg-, mind a hidegfrontra érzékenyek körében jelentkezhetnek kellemetlen orvosmeteorológiai panaszok.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
A kutya nem ehet főtt tojást. Igaz vagy hamis? – Teszteld, mennyire ismered az ember legjobb barátját! Csokoládé, hagyma vagy tej: vannak ételek, amelyek ártalmatlannak tűnhetnek, mégis komoly veszélyt jelenthetnek a kutyák számára. Teszteld a tudásodat, és derítsd ki, felismered-e a leggyakoribb kockázatokat!
kvíz
Puli vagy komondor: felismered képről a kutyafajtákat? – Teszteld a tudásod! Mennyire vagy jártas a kutyafajták terén? Felismernéd a leghíresebb fajtákat fotóról? Kvízünkből most kiderül!