Közel a britek a kegyes halál legalizálásához

A gyógyíthatatlan betegségben szenvedők segítség igénybe vételével véget vethetnének életüknek egy új brit törvénytervezet szerint, amely szerdán került a londoni alsóház elé.

Az egyéni képviselői indítványról, amelyet a kormányzó Munkáspárt frakciójának egyik tagja terjesztett elő, november végén tartanak részletes vitát a parlamentben. A tervezetet benyújtó képviselő, Kim Leadbeater hangsúlyozta előterjesztésében, hogy elfogadása esetén a törvény kizárólag azokra vonatkozna, akik orvosilag igazoltan gyógyíthatatlan betegségben szenvednek. A testi fogyatékosság vagy a mentális betegségek önmagukban nem adhatnak jogi alapot a lehetőség igénybe végtelére.

Kim Leadbeater az eutanázia legalizálása mellett demonstrálók gyűrűjében
Kim Leadbeater az eutanázia legalizálása mellett demonstrálók gyűrűjében. Fotó: Getty Images

A képviselő szerint egyértelműen megfogalmazott feltételrendszer szabja majd meg, hogy ki veheti igénybe a jogszabályi lehetőséget, és mindezt egészségügyi és igazságszolgáltatási garanciákkal kell körülbástyázni. A törvény hatálya Angliára és Walesre terjedne ki, Skóciában külön szabályozás előkészületei folynak.

Mit nevezünk eutanáziának? Miben tér el a passzív és az aktív eutanázia? A témáról itt írtunk bővebben.

A londoni alsóházban szerdán benyújtott tervezet szerint a törvényi lehetőséget azok a mentálisan döntésképes, gyógyíthatatlan betegséggel diagnosztizált felnőttek vehetnék igénybe, akiknek életéből az orvosi szakvélemény szerint hat hónap vagy ennél rövidebb idő van hátra. Ők szigorúan szabályozott körülmények között orvosi segítséget kérhetnek ahhoz, hogy véget vethessenek életüknek. A jelenlegi brit büntetőtörvények öngyilkosság tevőleges elősegítéseként szankcionálják, ha valaki segítséget nyújt másnak ahhoz, hogy véget vessen életének, és 14 évig terjedő szabadságvesztéssel sújthatók azok, akiket a bíróság ilyen vádpontban bűnösnek talál.

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

őszibarack
Ehet a cukorbeteg őszibarackot? – Így hat a gyümölcs a vércukorszintre
4 szokás, amely az alacsony intelligencia jele lehet
vérnyomás
Ezt teszi a vérnyomással, ha gyakran eszünk savanyú uborkát
7 ráktünet, amely felett sokan átsiklanak az onkológusok szerint
magnézium
„Mi történik, ha nem szedem tovább a magnéziumot?” – Íme a leggyakoribb változások
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +28 °C
Minimum: +13 °C

Összefüggőbb, vastagabb felhőzet vonul át északnyugatról kelet, délkelet felé, amely legkevésbé a déli, délnyugati megyéket érintheti, azonban délután oda is érkezik (jórészt magasszintű) felhőzet. Helyenként fordulhat elő kisebb eső, zápor. Az északnyugatira forduló szél többfelé megélénkül.A legmagasabb nappali hőmérséklet általában 26 és 31 fok között valószínű. Csütörtökön nem várható fronthatás, pihenhet a frontérzékenyek szervezete.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Kvíz: felismered képről a szeptemberi szezonális gyümölcsöket? – Ezen a teszten sokan elbuknak Meg tudod különböztetni egymástól a körtét és az almát, ha csak egy kis részletüket látod? Tedd próbára magadat gyümölcsfelismerő játékunkkal!
kvíz
Tüsszentés közben tényleg leáll a szívünk? – 10 becsapós kérdés az emberi testről Vajon tényleg tudod, hogyan működik a tested? Kvízünkből most könnyedén kiderítheted.