Korai kezeléssel éveket nyerhetnek a szklerózisos betegek

Több európai ország támogatja már a szklerózis multiplexes (SM) betegek korai, vagyis CIS (clinically isolated syndrome) stádiumának kezelését, mely a vizsgálatok szerint lassítja az SM előrehaladását, azaz akár éveket is nyerhetnek a betegek. A Sclerosis Multiplex Betegek Országos Egyesülete közleményben hívta fel a figyelmet a kezelés fontosságára.

Remélhetőleg hamarosan Magyarországon is elérhető lesz az a kezelés, amely érdemben javíthat a szklerózis multiplexes betegek helyzetén, hiszen ez az új terápiás lehetőség nemcsak a súlyos stádiumban lévők állapotán javít, de legalább két évvel meghosszabbíthatja a panaszmentes, vagy csak enyhe panaszokkal járó időszakot is.

A Sclerosis Multiplex Betegek Országos Egyesülete úgy vélekedik, hogy a terápia alkalmazásával nem csak az életminősége javulna e súlyos betegségben szenvedőknek, de lehetővé válna, hogy az SM-betegek tovább maradhassanak aktívak, ezzel is csökkentve a betegek, a családok és az állami ellátórendszer terheit.

Az új indikáció az állapot javításával növelheti az SM-esek beilleszkedési esélyeit is, akik tudatában vannak annak, hogy betegségük gyógyíthatatlan, de annak is, hogy megfelelő kezeléssel tovább élhetnek teljes értékű életet. Így a korszerű terápia a hosszabb távú jó kilátásaival nem csak a betegen, hanem a társadalmi "tünetegyüttesen" is segíteni tud. Ezért lenne fontos, hogy Magyarország is csatlakozhasson azokhoz az országokhoz, amelyekben támogatják a hozzáférést a korai kezeléshez.

Az SM a központi idegrendszer - az agy, a gerincvelő - krónikus gyulladásos autoimmun megbetegedése, vagyis az immunrendszer a saját idegrendszer sejtjei ellen fordul. Magyarországon mintegy hat-nyolcezer ember szenved ebben a betegségben, évente négy-ötszáz alkalommal diagnosztizálják ezt a gyógyíthatatlan kórt.

A nők körében gyakrabban fordul elő az SM: a betegek több mint hetven százaléka nő. A leggyakrabban a húsz és negyven év közötti hölgyeknél diagnosztizálják, eredete ismeretlen, kialakulásában szerepet játszhat öröklött hajlam, környezeti tényezők és vírusfertőzések is.

A betegségnek különböző tünetei lehetnek. Vannak, akik látással kapcsolatos panaszokat, mások mozgáskoordinációs problémákat, érzékelési zavarokat, zsibbadást vagy fáradtságot tapasztalnak. Korai szakaszban a tünetek néhány napig tartó "roham" formájában (shub) jelentkeznek, később fokozatosan rosszabbodnak, halmozódnak.

Az SM-nek több fajtáját ismerjük, jóindulatú változatánál a panaszok 15-20 éven át csekélyek maradnak. A betegek többségénél azonban az ismétlődő a shubok utáni felgyógyulás már csak részleges, végül nem várható javulás. Az SM lefolyását nem lehet pontosan előre látni, de az első öt év mindenképpen meghatározó. A diagnózist követően a betegek 10 százaléka lesz öt éven belül súlyosan rokkant.

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

Ez a kutyafajta illik hozzád a csillagjegyed alapján – Íme a teljes lista
fogyás
27 kilót fogyott négy hónap alatt: egyetlen ételről mondott le
Csúszik a gyógyszerfelíratás nagy változása – megvan az új időpont
magnézium
Jobban hasznosul, ha így veszed be a magnéziumot – Egy apró szabályra kell csak odafigyelni
agyserkentő ételek
5 gyümölcs, amely csodát tesz az aggyal – Lassíthatják a szellemi hanyatlást
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +19 °C
Minimum: +7 °C

Gomolyfelhős, napos idő várható, melyek estére a legtöbb helyen fel is oszlanak, nagy területen kiderül az ég. Este a dunántúli tájak fölé ugyanakkor egy felhősáv nyúlik be. Az ország döntő részén nem lesz csapadék, legfeljebb keleten néhol fordulhat elő kisebb zápor. Az északnyugati szelet nagy területen kísérhetik élénk, egy-egy helyen erős lökések, majd estére mérséklődik a légmozgás. A csúcshőmérséklet 20 fok körül alakul. Késő estére 6 és 15 fok közé hűl le a levegő. Szerdán nem érvényesül fronthatás, így a frontérzékenyek szervezetét nem éri extra megterhelés.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Kvíz: egészséges az ebéd utáni szunyókálás? Teszteld, mennyire ismered a tested Nap mint nap teszünk ezt-azt az egészségünkért, de vajon valóban mindig jót cselekszünk? Teszteld tudásodat: hétköznapi szokásokról kell eldöntened, hogy egészséges vagy inkább ártalmas.
kvíz
Az egészséges hüvely teljesen szagtalan. Igaz vagy hamis? – 6 fontos kérdés a női intim higiéniáról Az intim területek egészségének megőrzése érdekében fontos ismerni és betartani néhány alapvető higiéniai szabályt. Mennyire vagy jártas ezen a területen? Most kiderülhet!