Komoly a bérfeszültség a védőnők között

Szükséges lenne kiterjeszteni a védőnőkre is az egészségügyi bértábla hatályát - mondta Csordás Ágnes, a Magyar Védőnők Egyesületének (MAVE) elnöke az M1 televízióban.

Az alapellátásban dolgozó védőnők nem a szakellátásban dolgozók számára megállapított bértábla hatálya alá tartoznak.

védőnő
Nem mindegy, milyen bértáblával számolják a védőnők bérét

A védőnők bérét a közalkalmazotti jogállásról szóló törvény szerinti bértáblával számolják, nem pedig az egészségügyi szakdolgozói bértábla alapján, ami 60 ezer forintos különbséget is jelenthet - mutatott rá a Csordás Ágnes a komoly bérfeszültség okára.

A védőnői bérkiegészítés is "széthúzta" a védőnői társadalmat, mert az ellátottak alapján kaptak kiegészítést, ez azonban nem vette figyelembe a munkában eltöltött időt. Ezért szeretnék, ha megszűnne a 60 ezer forintos bérkülönbség, ahogy céljaik között van, hogy a munkában eltöltött időt is vegyék figyelembe a bér megállapításánál - fejtette ki az MAVE elnöke.

Székely László ombudsman a hozzá beérkezett beadványok alapján tájékoztatást kért az emberi erőforrások miniszterétől, hogy tervezik-e jogszabály-módosítással vagy egyéb módon rendezni az alapellátásban dolgozó védőnők helyzetét, előmenetelét, juttatásait. Részletek!

Elmondta azt is, hogy a védőnők 89 százaléka önkormányzatnál vagy önkormányzati intézménynél dolgozik közalkalmazottként, és országosan körülbelül ezer körzetben kell helyettesítéssel ellátni a védőnői szolgálatot.

Forrás: MTI

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

őszibarack
Ehet a cukorbeteg őszibarackot? – Így hat a gyümölcs a vércukorszintre
4 szokás, amely az alacsony intelligencia jele lehet
vérnyomás
Ezt teszi a vérnyomással, ha gyakran eszünk savanyú uborkát
7 ráktünet, amely felett sokan átsiklanak az onkológusok szerint
magnézium
„Mi történik, ha nem szedem tovább a magnéziumot?” – Íme a leggyakoribb változások
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +29 °C
Minimum: +14 °C

Reggel, délelőtt lehetnek felhősebb tájak is, de emellett is többórás napsütés várható szinte országszerte. Estétől északnyugat felől ismét megnövekedhet a felhőzet. Elsősorban a Dunántúl északi kétharmadán fordulhat elő kisebb eső, zápor, a nyugati határszélen akár zivatar is. A változó irányú szél helyenként megélénkülhet.A legmagasabb nappali hőmérséklet 27 és 32 fok között valószínű. Késő estére 17 és 24 fok közé csökken a hőmérséklet. Szerdán nem érvényesül fronthatás, pihenhet a frontérzékenyek szervezete.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Kvíz: felismered képről a szeptemberi szezonális gyümölcsöket? – Ezen a teszten sokan elbuknak Meg tudod különböztetni egymástól a körtét és az almát, ha csak egy kis részletüket látod? Tedd próbára magadat gyümölcsfelismerő játékunkkal!
kvíz
Tüsszentés közben tényleg leáll a szívünk? – 10 becsapós kérdés az emberi testről Vajon tényleg tudod, hogyan működik a tested? Kvízünkből most könnyedén kiderítheted.