Köldöksérvműtét után így segítsük a gyógyulást

Felnőtteknél a köldöksérv rendszerint műtéti beavatkozást tesz szükségessé. Lássuk, mire számíthat a beteg az operációt követően.

A köldöksérv az egyik leggyakrabban előforduló sérvtípus. Ez egy, a köldökgyűrűben kialakuló tágulat, amelyen át a hasfali zsírszövet és akár egy kisebb bélszakasz kiboltosul. Felnőttkorban jellemzően a hasfalat érő túlzott megterhelés hatására alakulhat ki, legyen szó akár nehéz fizikai munkáról, hirtelen erőkifejtésről, vagy éppen nagyfokú elhízásról. A köldök területén egy növekvő duzzanat jön létre, amely kezdetben nem feltétlenül okoz panaszokat, hosszú távon viszont fájdalmakhoz és súlyos szövődményekhez vezethet. Előfordulhat, hogy a sérv kizáródik, ami szövetelhalást és potenciális életveszélyes állapotot idézhet elő.

A köldöksérvet éppen ezért javasolt minél előbb kezeltetni, ami általában műtéti beavatkozást foglal magában. Függően a sérv méretétől és a beteg egyéb egészségügyi jellemzőitől többféle eljárás is választható. A műtét történhet a hasfal felnyitásával és laparoszkópiával egyaránt. A cél minden esetben a sérv visszahelyezése és a sérvkapu lezárása. Ez utóbbi kisebb méretű elváltozás esetén történhet a has réteges összezárásával, nagyobb sérv esetén viszont egy szövetbarát háló beültetése is szükségessé válhat. A betegek legtöbbször még aznap vagy másnap hazamehetnek, hosszabb kórházi tartózkodás csak ritkán indokolt.

A műtét után

A műtéti seb területén néhány napig steril gyulladás és fájdalom jelentkezhet, ami teljesen normális. Ugyancsak jellemző, hogy a műtött beteg eleinte kimerültnek, erőtlennek érzi magát. Az első héten éppen ezért érdemes minél többet pihenni, kerülni a fizikai megerőltetést. Ezt követően aztán, ahogy javul a beteg fizikai állapota, lassanként visszatérhet a megszokott rutinjához. Persze a fokozatosság nagyon lényeges: semmiképpen sem szabad olyan tevékenységeket végezni, amelyek megterhelik a hasi izmokat. Magyarán a sebész által előírtnak megfelelő ideig, általánosságban négy-hat hétig ne emeljünk nehezet, illetve kerüljük a hirtelen mozdulatokat és nagy erőkifejtéseket. Az óvatos mozgás, elsősorban a séta ugyanakkor segíti a gyógyulást és a felépülést, így érdemes visszatérni a fizikai aktivitáshoz, ahogy azt a szervezet engedi.

A műtét utáni fájdalom csillapítására a legtöbb esetben vény nélkül kapható gyógyszerek is megoldást nyújtanak. Zuhanyozni szintén az orvosok utasításának megfelelő időn belül lehet: többnyire a műtétet követően két-három nappal érheti közvetlenül víz a sebet. A fürdővel viszont legalább két hetet javasolt várni. Tisztálkodás után a friss sebet tiszta törölközővel óvatosan meg kell szárítani. Az orvos javasolhat haskötő-viselést is: az eszközt nappal, az aktív órákban kell felkötni a gyógyulás ideje alatt, hogy tehermentesítse a műtött területet, ezáltal erősítse a hegképződést. Táplálkozásunkban nem kell jelentős változtatásokat beiktatni, fontos azonban, hogy megelőzzük a székrekedést. Ebben a bőséges folyadékpótlás és rostbevitel mellett szükség esetén hashajtó vagy székletlágyító hatású gyógyszer nyújthat segítséget.

Mindenképpen javasolt egyeztetni a kezelőorvossal, amennyiben a műtét utáni időszakban:

  • erős fájdalmat vagy gyomorgörcsöket tapasztalunk;
  • magas láz és hidegrázás jelentkezik;
  • a műtéti seb elkezd intenzívebben váladékozni és kellemetlen szagot áraszt;
  • három nap elteltével sincs bélmozgás.

Borítókép: Getty Images

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

folyadékpótlás
Életkorod alapján ennyi vizet kell innod naponta – Íme a teljes táblázat
alvás
6 fontos érv, amiért érdemes banánt enni este – Így időzítsd a szakértők szerint
Nagy változás az egészségügyben: vasárnaptól megszűnik az NNGYK – Mutatjuk, mi jön helyette
Hasnyálmirigy-gyulladás: ez segít meggyógyulni magyar kutatók szerint – Mutatjuk, min kell változtatni
Heti három alkalom már csökkenti a vérnyomást: ez a mozgásforma az egyik leghatékonyabb
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +10 °C
Minimum: -3 °C

Általában kissé felhős, száraz idő várható, de a Dunántúlon lehetnek felhősebb körzetek is - elsősorban a nyugati megyékben. Gyenge vagy mérsékelt lesz a légáramlás. Késő este -5 és +6 fok között alakul a hőmérséklet, elsősorban a kevésbé felhős északkeleti országrészben, esetleg északnyugaton fagyhat. Anticiklon alakítja időjárásunkat, fronthatás ma sem várható.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Édeset, sósat vagy savanyút kívánsz? 6 kérdésből kiderül, mit üzen a tested A csoki, a chips vagy a savanyúság után sóvárogsz? Emögött nemcsak megszokás vagy stressz állhat, bizonyos esetekben tápanyaghiány, hormonális változások vagy életmódbeli tényezők is szerepet játszhatnak.
7 kérdésből kiderül, felismered-e az influenza jeleit – Felkészültél a szezonra? A tél közeledtével egyre fokozódik az influenza terjedésének kockázata. Felismernéd a fertőzés tüneteit? Kvízünk segítségével most tesztelheted tudásodat!