Kiderült, hol nincs fogorvos

Bár országszerte egyre több fogorvosi körzet marad betöltetlen, Budapesten éppen fordított tendencia figyelhető meg: ötvenháromról huszonkilencre csökkent az üresen álló fogorvosi praxisok száma.

A háziorvosi körzetekhez hasonlóan tavaly óta az üres fogorvosi praxisok száma is emelkedett országos átlagban - idézte a Magyarhírlap.hu az Országos Tisztifőorvosi Hivatal Alapellátási és Ellátásszervezési Főosztályának legfrissebb, 2017. márciusi nyilvántartását. Budapesten azonban fordított tendencia figyelhető meg, a fővárosban ugyanis a tavalyi ötvenháromról huszonkilencre sikerült redukálni a gazdátlan körzetek számát.

Napokkal a fogorvosi időpont előtt sokaknak öklömnyi méretű lesz a gyomra az izgalomtól. Ha viszont a beavatkozás előtt akár csak pár nappal megfelelően táplálkozunk, csökkenthetjük szorongásunkat. Az alábbi cikkben összeírtunk néhány tippet!

Fejér- és Nógrád megyében a legvészesebb a fogorvoshiány

Legnagyobb mértékben Fe­jér- és Nógrád megyében nőtt a betöltetlen praxisok száma, ahol egy év alatt hat-hat üres körzettel lett több. Mögöttük Bács-Kiskun megye áll, ahol öttel gyarapodott a gazdátlan körzetek száma, Veszprém megyében pedig néggyel. Pozitív tendencia Budapest mellett csupán Tolna megyében figyelhető meg, itt két körzetet sikerült tavaly óta betöltetni.

Budapesten  ötvenháromról huszonkilencre sikerült redukálni a gazdátlan körzetek számát
Budapesten ötvenháromról huszonkilencre sikerült csökkenteni a gazdátlan körzetek számát

A lap szerint Nógrád megyében van olyan körzet, amelyet 1999 óta nem sikerült betölteni, de még a pozitív példaként emlegetett Pesten is van 2000 óta gazdátlan terület. Amellett azonban, hogy a fogorvosok átlagéletkora nő, és az utánpótlás sem elégséges a helyettesítésükre, a munka nem lett kevesebb: a lakosság szinte az összes fogászati ellátást térítésmentesen is igénybe tudja venni, ami európai viszonylatban gyakorlatilag egyedülálló. A napokban bejelentett háziorvosi letelepedési pályázatokra ettől az évtől fogorvosok is jelentkezhetnek, az elnyerhető támogatás összege pályázónként tizenkét- és húszmillió forint közé esik - írja a portál.

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

folyadékpótlás
Életkorod alapján ennyi vizet kell innod naponta – Íme a teljes táblázat
alvás
6 fontos érv, amiért érdemes banánt enni este – Így időzítsd a szakértők szerint
Nagy változás az egészségügyben: vasárnaptól megszűnik az NNGYK – Mutatjuk, mi jön helyette
Hasnyálmirigy-gyulladás: ez segít meggyógyulni magyar kutatók szerint – Mutatjuk, min kell változtatni
Heti három alkalom már csökkenti a vérnyomást: ez a mozgásforma az egyik leghatékonyabb
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +10 °C
Minimum: -3 °C

Délnyugat felől összefüggő felhőtakaró érkezik, amely északkelet felé terjeszkedik, északkeleten ugyanakkor még a reggeli órákig is maradhatnak derült vagy gyengén felhős területek. Emellett az északnyugati, nyugati határvidéken is lehetnek kevésbé felhős körzetek, arrafelé párásság, foltokban köd képződhet. Elsősorban a déli és a középső országrészben helyenként valószínű kisebb eső, zápor, az Északi-középhegység térségében gyenge ónos eső sem kizárt. A légmozgás gyenge vagy mérsékelt marad.Késő este -5 és +6 fok között alakul a hőmérséklet, elsősorban a kevésbé felhős északkeleti országrészben, esetleg északnyugaton fagyhat.A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet a kevésbé felhős északkeleti országrészben, illetve északnyugaton általában -5 és 0 fok között alakul, de az északkeleti fagyzugokban ennél több fokkal hidegebb is lehet, míg a borult részeken enyhébb idő várható, jellemzően 0 és +4 fok között alakul a minimum. Anticiklon alakítja időjárásunkat, fronthatás ma sem várható.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Édeset, sósat vagy savanyút kívánsz? 6 kérdésből kiderül, mit üzen a tested A csoki, a chips vagy a savanyúság után sóvárogsz? Emögött nemcsak megszokás vagy stressz állhat, bizonyos esetekben tápanyaghiány, hormonális változások vagy életmódbeli tényezők is szerepet játszhatnak.
7 kérdésből kiderül, felismered-e az influenza jeleit – Felkészültél a szezonra? A tél közeledtével egyre fokozódik az influenza terjedésének kockázata. Felismernéd a fertőzés tüneteit? Kvízünk segítségével most tesztelheted tudásodat!